Kedden kiderült, ki készítette a Békés Vármegyei Központi Kórházban legfinomabb süteményt és az is, melyik osztály díszített a legszebben. Az adventi program a munkatársak többoldalúságát mutatta meg. A sütisütő verseny kilencéves hagyomány, az osztálydíszítő megmérettetést viszont az idén először hirdette meg a Békés Vármegyei Központi Kórház. Kut
Szász Bélától vette az utólag életműve elé illesztett mottót: „Nem hazudni!” – Szilágyi Sándor (Saca) fotográfus, fotótörténész, irodalmár, történész és lapszerkesztő, a demokratikus ellenzék egykori tagja május végén hunyt el. Pályi András emlékezik rá.
Bárány Attila a nyolcvanas években kezdte DJ-karrierjét, és a mai napig aktívan dolgozik, rengeteg fellépése van. A hamarosan 58. születésnapját ünneplő lemezlovas a magánéletét általában nem osztja meg a nyilvánossággal. Most azonban kivételt tett: büszkesége felülírta szigorú elveit, miután elkészült a lánya első vizsgafilmje.
Orosz határőrök jogtalanul lépték át Észtország határát szerda délelőtt a Narva folyónál, ezzel megsértve az Európai Unió és a NATO külső határát is – közölte az észt külügyminisztérium. A határsértés szerda délelőtt a Narva határfolyón, a Vasknarva település közelében található hullámtörőnél történt. Az incidens diplomáciai lépéseket és fokozott h
7 milliárd dolláros üzlettel robbant be a Hut 8 a mesterséges intelligencia világába. A bitcoinbányász cég és a Fluidstack megállapodása a Google hátterével az év egyik legnagyobb technológiai sztorija. Amikor a ChatGPT berúgta az ajtót, senki nem gondolta volna, hogy a megváltást éppen azok a kriptobányász cégek hozzák el, amiket sokan már temette
Bármivel is próbálkozol, száraz lesz a hajad formázás után és szöszösek a hajvégeid? Csak semmi pánik! Mutatunk egy professzionális szintű rutint, amellyel te is pofonegyszerűen elérheted az egészséges, ragyogó hajkoronát – pont, mintha most sétáltál volna ki a szalonból!
Nem plakáton, nem reklámfilmben, hanem élőben. Az őszi megnyitók óta folyamatosan érkeznek a látogatók a DECOLED Story of Lights helyszíneire, amely mára egyértelműen Magyarország legnagyobb téli fénykiállítás-sorozatává nőtte ki magát.…
Bár az Iszlám Állam területi uralma évekkel ezelőtt összeomlott, a terrorszervezet ideológiája és online hálózata továbbra is halálos támadásokra inspirál világszerte.
Megyeri Csilla mindig is büszkén hangoztatta, hogy Debrecenben él, a sors azonban úgy hozta, hogy egy ideje távolabb költözött, de egy jeles alkalomból hazautazott szeretett városába. A kismama az örömteli pillanatokból egy videót is készített, ami a követői tetszését is elnyerte.
A yes! Gallery belvárosi tere december 16. estéjén inkább hasonlított egy hívogató menedékre, mint klasszikus kiállítótérre. Odakint hideg volt, a Képíró utcában gyors léptekkel mentek az emberek, a benti teret viszont forralt bor illata lengte be és beszélgetések tompa zaja töltötte meg. Nem volt benne semmi reprezentatív feszengés, kabátok maradt
Rómában két új metróállomás nyílt, amelyek korántsem nevezhetők átlagosnak. A megállók nemcsak közlekedési funkciót látnak el, de egyfajta múzeumként is működnek, hiszen az építkezések során feltárt régészeti leleteket is kiállítottak.
Kérdéses, hogy a csütörtöki Európai Tanácsi ülésen végül születik-e végleges döntés a Ukrajnának nyújtandó fegyverkezési támogatásról. Abban, hogy eligazodjunk, milyen Európai Bizottsági tervekkel szemben fogalmazott meg kritikákat Orbán Viktor magyar kormányfő és születhet-e egyáltalán döntés, Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő segít elig
Fényfüzérek, forralt bor illata a téli levegőben, és a jól ismert karácsonyi dallamok - Európa karácsonyi vásárai azonban nemcsak az ünnepi hangulat miatt fontosak, hanem egyre nagyobb gazdasági jelentőséggel is bírnak. Budapest az élmezőnyben: a legforgalmasabb vásárok között szerepel a főváros karácsonyi vására, amely közel 25%-os növekedést ért
A szlovák miniszterelnök épp az EU-csúcsra érkezett, amikor a földi kiszolgáló cég nekiment a gépének. A politikus és stábja a földön rekedt, most a gyártó szakvéleményére várnak.
Modell, sztárfeleség, édesanya és egy igazi ikon egyetlen nőben. Végre fény derült Hailey Bieber diétájára és edzéstervére, és ezt neked is ki kell próbálnod!
A csillagjegyünk sok mindent elárulhat rólunk, többek között azt is, hogy milyen mozgásforma passzol hozzánk leginkább. Nézd meg, melyik sport hozza ki belőled a legtöbbet!
Közel 33 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Bravogroup Holding Vagyonkezelő Kft.-re végrehajtási tilalom megsértése miatt. Az infokommunikációs cég még 2023-ban a nemzeti versenyhatóságnak való bejelentés – így pedig a GVH engedélye – nélkül hajtott végre irányításszerzést a Mystical Hungary Zrt. f
Új-Zéland kormánya tíz év haladékot ad a sertéstenyésztőknek a fialtató ketrecek és párzóállások kivezetésére – ezt a döntést december elején fogadta el az ország parlamentje.
Ha a brüsszeli uniós csúcstalálkozón támogató döntés születik az Ukrajna finanszírozását célzó jóvátételi hitelről, az Európai Parlament sürgős eljárás keretében már januárban szavazni fog arról.
Lezárult a nevezési időszak az idén 24. alkalommal meghirdetett ’Az Év Honlapja’ pályázaton, amelyre 253 pályamű érkezett be. A szakmai zsűri hamarosan összeül, hogy értékelje a nevezéseket, és kiválassza 2025-ös év legkiemelkedőbb digitális megoldásait 31 kategóriában. A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” kategória
"Oroszországnak éreznie kell a nyomást annak érdekében, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, és látnia kell, hogy lehetetlen éket verni Európa, Ukrajna és az Egyesült Államok közé" – fogalmazott Roberta Metsola.
A lengyel és az észt gazdaság is lekörözi a magyart. Mi történt? Tudásalapú gazdaságának köszönhetően Észtország, az egykori szovjet tagköztársaság mára messze lehagyta Magyarországot életszínvonalban és életminőségben – írja Pecze Zoltán nyugalmazott nagykövet a Válasz Online-on, aki 24 évig dolgozott a Külügyminisztériumban, négy és fél éven át p
Az Ethereum hálózat tranzakciós áteresztőképessége ismét növekedni fog a következő hónapban, mivel a fejlesztők januárban az Ethereum gas limit mértékét 60 millióról 80 millióra fogják emelni. Ezzel az egységnyi idő alatt feldolgozott tranzakciók száma fog növekedni, így még több felhasználó és alkalmazás tudja majd használni a hálózatot a sebesség
A karikás szem nem mindig az alváshiány jele. Sokszor a szervezet finom jelzése arról, hogy érdemes kicsit közelebbről is megnézni, mi zajlik a háttérben.
Az év végi időszak a meghittség és nagy, közös étkezések mellett az önmagunkra való odafigyelésről is szólhat. Egy kis tudatossággal elkerülhetjük a túlevést, a kellemetlen teltségérzetet és a pluszkilók kialakulását. Az ünnepek alatti tudatos étkezés témáját jártuk körbe egy táplálkozási szakértővel.
Január helyett már most elkezdődött az influenzaszezon – jelentette be az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ országos tisztifőorvosa a hivatal friss adatai alapján. Surján Orsolya megerősítette azt is, hogy bár a rizikócsoportokba tartozók számára elérhető az oltóanyag, ám az ország egyes területén tapasztalható lehet
Könnyen lehet, hogy már a télen megállapodik valamelyik kérőjével a Ferencvárossal hét magyar bajnokságot nyert labdarúgó, Botka Endre. A zöld-fehéreket 2017 óta erősítő 30-szoros válogatott hátvéd szerződése jövő nyáron lejár, és eddig nem történt lépés ennek meghosszabbításának irányába.