Ha mostanában kicsit feszültebbnek érezzük magunkat a szokásosnál, nem vagyunk vele egyedül. Az American Psychological Association felmérése szerint az amerikaiak közel 90 százaléka érzi magát stresszesnek vagy túlterheltnek az ünnepi időszakban. A stressz önmagában természetes jelenség, de nem mindegy, hogyan kezeljük. Ha nem figyelünk, könnyen ke
A következetlen étkezési szokások, a túl kevés alvás vagy a túlzásba vitt telefongörgetés nemcsak a közérzetünkre van negatív hatással, hanem hosszú távon az agy egészségi állapotára is. A kognitív öregedés folyamata már jóval az időskor előtt megkezdődik, így mindennapi életmódunk döntő szerepet játszik szellemi frissességünk megőrzésében.
A lakosság nincs tisztában azzal, hogy gazdasági helyzetének érezhető javulása csak pillanatnyi – írja véleménycikkében Karsai Gábor, a GKI korábbi vezérigazgató-helyettese.
A mennyet és a poklot is megjárta a OnePlus, amely most megint megpróbálja elcsavarni a magyarok fejét, többek között egy atombombának szánt telefonnal. Még csak az év végét tapossuk, de már most lehet tudni, hogy 2026-ban tovább fokozódik a káosz a magyarországi telefonos piacon. Teljes gázzal kezd nyomulni ugyanis egy legendás márka hazánkban. Eg
A Nobel-díj alapvetően hatalmas összegnek számít, bár eltörpül egyes élsportolók fizetése mellett, így egy érdekes ellentét alakult ki. Nem a pénz a legnagyobb díj.
A Forbes Deal Extra podcast vendége Pistyur Veronika, aki a Bridge Budapest vezetőjeként hosszú évek óta dolgozik az üzleti kultúra fejlesztéséért és a filantrópia népszerűsítéséért, de állítja: mindebbe nem kell belehalni. Pistyur Veronika a Bridge Budapest ügyvezetője, az Oktogon Ventures partnere és a House of Giving társalapítója. A szerdai adá
Egyes jóslatok szerint 2050-re megduplázódhat a demenciában szenvedők száma, és akár az első helyre is kerülhetnek a halálozási listán a tünetegyüttes hátterében álló betegségek. A fiatalkori demencia olyan formája a tünetegyüttesnek, amely 65 év alatt jelentkezik és érintheti több formáját is.
A Magyar Élelmiszerkönyv módosítása hozza magával az alakváltozást. A trappista sajt gyártására és forgalmazására vonatkozó új szabályozás első látásra apróságnak tűnik, valójában azonban a hazai élelmiszeripar és piac védelmének fontos
A brit királyi család karácsonya kívülről sokak számára a tökéletes eleganciáról szól, a valóságban azonban az ünnep számukra egyszerre magánügy és intézményesített esemény, amelyben régi hagyományok, szigorú szabályok és egészen szokatlan részletek keverednek. Vannak elemek, amelyeket hivatalosan is dokumentáltak, mások inkább visszatérő udvari tö
Rengeteg jótékony hatással bír, ráadásul nagyon dekoratív is. A Camellia sinensis, azaz a valódi tea egy igazán sokszínű „egyéniség”: csodálatos gyógynövény, amely évezredekkel ezelőtt meghódította a világot. Különféle termesztési helyei,
Látványosan gyors átalakulás zajlik a magyar autópiacon, amelyen a kínai márkák olcsóbb modelljei villámgyorsan szereztek stabil részesedést. A vásárlók nyitottsága, a kereskedők átalakuló szerepe, az egyszerűbb gyártási és konfigurációs modell, valamint az árak olyan versenykörnyezetet hoztak létre együttesen, amelyben az erős szabályozói nyomásna
Meglepően egyszerű módszerrel csökkenthető az otthoni energiafogyasztás: megbízható információk hatására jelentősen lejjebb vennék az egyetemisták lakásuk hőmérsékletét, derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem friss felméréséből.
A Boom ugyanazt a szuperszonikus technológiát tervezi alkalmazni a Superpower turbinában, amely a készülő Symphony sugárhajtóművét is működteti. A világ leggyorsabb utasszállító repülőgépét, az Overture-t építő vállalat bejelentette, hogy máris
Csokis süti nélkül nincs igazi ünnep, legalábbis a gyerekek szerint. Olyan csokikrémet mutatunk, amelynek íze a gyermekkorunkra családi ünnepeire emlékeztet.
Ma, 2025. december 20-án a magyar naptár szerint elsősorban a Teofil névnapját ünnepeljük; több naptár a női párját, a Teofilát is ide sorolja, és ritkábban a Liberátusz név is ma szerepel. Ha ma van a névnapod, szívből köszöntelek!
Ez az agyserkentő kvíz valóban csak a zseniknek való! Az agy karbantartása elengedhetetlen, ha frissen akarod tartani a tudásod és javítani a reakcióidat. A kérdések mindegyike komoly szellemi kihívást jelent, és ha 5 kérdést hibátlanul megválaszolsz, akkor valóban felülmúltad az átlagot! A Kvízguru kvízei segítenek abban, hogy naponta egy kis szel
A Seco® bejelenti a BB732 kiesztergáló hidak moduláris megoldás megjelenését, amelyet Steadyline® rudakkal végzett mélyfurat-készítési munkákhoz terveztek. A nagyoló és simító műveletekre egyaránt alkalmas BB732 kiesztergáló hidak rezgésmentes teljesítményt, optimális
A vásárlók teljes körű tájékoztatásához a termékcímkéken számos információt fel kell tüntetni, de a nem kötelező elemeken kívül is annyi tudnivaló van egy-egy termékről, hogy azt maradéktalanul a csomagoláson lehetetlen felsorolni.
Karácsony idején hajlamosak vagyunk túlzásokba esni: a kelleténél több ajándékot veszünk és több ételt is, mint amennyire szükségünk van, így az ünnepek után ezek sokszor a kukában végzik. Az élelmiszer-pazarlás azonban ma már nemcsak pénzügyi kérdés, hanem súlyos környezeti következményekkel is jár, amelyben a Nestlé reprezentatív kutatása szerint
A stílusos öltözködés karácsonykor nem mindig egyszerű feladat, hiszen a meghitt otthoni pillanatoktól az elegáns vacsorákig minden helyzethez alkalmazkodni kell.
Varsó ma már egyértelműen Európa egyik legizgalmasabb városa. Múzeumok, kortárs galériák, Michelin-csillagos éttermek és elegáns szállodák jellemzik, miközben a lengyel főváros már egyáltalán nem nevezhető "ígéretes feltörekvőnek". Íme, miért éri meg 2026-ban ide utaznunk.
Karácsony előtt állt elő az egyik italgyártó az ötlettel, sokan ráharaptak. Az ünnepek előtt egyre több kocsma próbál olyan italokat kínálni, amelyekkel akkor is jól érezzük magunkat, ha nem szeretnénk
Hogy meddig jó, egy lejárt élelmiszer nincs pontos válasz, de könnyen meg tudjuk állapítani a lejárat után is, hogy fogyasztható-e az adott termék. Csupán pár egyszerű dologra kell figyelni.
Két jóbarát, egy falmászóterem és egy film, amely a barátság próbájáról szól. Ember Márk és Fehér Tibor a Legénybúcsú forgatása után újabb kihívásba vágtak bele: együtt feszegették fizikai határaikat, miközben arról is meséltek, mi tart össze egy szövetséget a vásznon és az életben.
A PornHub felnőtt videóplatformot a ShinyHunters zsarolóbanda zsarolja, miután a prémium tagjainak keresési és megtekintési előzményeit állítólag ellopták egy nemrégiben történt Mixpanel adatvédelmi incidens során.
2025 novemberében a magyar gazdák 3,3 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2023 tizenegyedik hónapjához képest pedig 24,1 százalékkal kevesebb traktor talált gazdára most. A legkapósabb traktormárka novemberben a John Deere volt, amelyből 25-öt adtak el a hónapban, a második helyen a Solis végzett, abból 18 darabot értékesítet
A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a Fivosz különdíját. A díj elismeri a magyar irányítású Pozsonyi Kihelyezett Tagozat négy év alatti gyors növekedését, az innovációt, a jövő vállalkozóinak és vezetőinek képzése iránti elkötelezettséget. A 2021-b
Az Európai Parlament és a Tanács megállapodott: 2028-ban lép életbe az épületekre és a közúti közlekedésre kiterjedő új kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS2). A döntéssel az EU csökkenti a társadalmi terheket, miközben kitart a 2040-es 90%-os kibocsátáscsökkentési cél mellett.