2025. december 20. szombat

dec. 20
17:06
"Ki az a fontos ember, akinek a mocskosságait fedezitek?" – Orbán Viktort a gyermekvédelemről faggatta egy néző a szegedi Pick Arénában (SzMo)
A megszokott dramaturgiát egy nézői kérdés törte meg, amely füttykoncertet váltott ki a csarnokban. A felszólaló a kegyelmi botrányra és a Szőlő utcára utalva azt kérdezte: "Miért hazudtok a gyermekekről?", és "Miért nem véditek meg a gyerekeket?"
dec. 20
17:06
Az EU kudarca után a britek is elálltak az őrült tervtől (Demokrata)
"Nem fogunk nemzetközi partnereink nélkül cselekedni" – mondta a brit kormány szóvivője.
dec. 20
17:06
Ikonikus zenére vonult be Orbán Viktor a szegedi háborúellenes gyűlésen (Mandiner)
A szegediek is üdvrivalgással fogadták.
dec. 20
17:06
Strompová Viktória: Lázár úr, kérdezem önt, Strompként, -ová nélkül, nagyobb magyar lennék? (Telex)
Borbély Alexandra pedig arról beszélt a Tisza szegedi eseményén, hogy a "szlovákozó" Lázár János nem egyenlő Magyarországgal.
dec. 20
17:06
Hírmozaik – december 20. (kultura.hu)
Ünnepi gálával köszöntötték a Vojtinát, összeállt a dallista az Ismerős Arcok arénakoncertjére, nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyermek a Parlamentben.
dec. 20
17:08
Végre rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára: "Éhesen falatozunk egymásból" (BorsOnline)
Lassú víz partot mos, tartja a mondás, bár Brem Laci esetében erről szó sincs. A Házasság első látásra sztárja jó ideje keresi már a szerelmet, kétszer is jelentkezett a párkapcsolati reality-be, most azonban úgy tűnik, hogy más úton talált rá a boldogság.
dec. 20
17:12
A mesterséges intelligencia szuper fegyvert ad a csalók kezébe (Piac és Profit)
A Sophos legújabb elemzése szerint 2026-ban a kibertámadások új szintre lépnek: a deepfake hang- és videómanipulációk, az AI-vezérelt CEO-csalások és a milliárdos nagyságrendű kriptolopások határozhatják meg a következő év biztonsági kockázatait. A 2025-ös év eseményei alapján a támadók gyorsabban alkalmazkodnak, mint valaha – a védekezéshez pedig
dec. 20
17:12
Megdöbbentő tragédia: önkezével vetett véget az életének a 48 éves techinfluenszer, akinek lelkes videóit milliók nézték (Blikk)
Tragikus hír rázta meg a techközösséget: váratlanul meghalt Lamarr Wilson influenszer. A Los Angeles Megyei Orvosszakértői Hivatal jelentése szerint Wilson öngyilkosságot követett el november 21-én otthonában. Családja december 13-án erősítette meg a szomorú hírt a közösségi médiában.
dec. 20
17:12
Súlyos tünetekkel került kórházba Dárdai, azonnali kezelésre volt szükség (Metropol)
Infúziós kezelésre volt szükség.
dec. 20
17:12
Magyar Péter arra kérte a szegedieket, hogy a karácsonyi asztalnál mondják el, a Tisza az ellenkezőjét csinálja majd, mint amit a Fidesz terjeszt róla (444.hu)
A Tisza Párt szegedi gyűlésén az egyik tiszás jelöltet leszlovákozó Lázár János volt a központi téma.
dec. 20
17:12
"Rég nem éreztem magam ilyen jól a bőrömben…" - 2025-ös évéről vallott Singh Viki (Ripost)
Úgy tűnik, az énekesnő teljesen átalakult az idén.
dec. 20
17:12
Kitettek egy régi mosógépet a Király utcára, masnival és fenyegetéssel kapták vissza (Player)
Finom gesztus az önkormányzattól a szemetelőknek.
dec. 20
17:12
Drága vagy megéri? Ilyenek a világ egyik leghíresebb karácsonyi vásárának árai Strasbourgban (Glamour)
Strasbourg neve egyet jelent a karácsonyi hangulattal, a mesebeli óvárossal és azzal az ünnepi atmoszférával, amely miatt évről évre turisták milliói érkeznek ide. A város nem véletlenül viseli a "Karácsonyi város" címet: itt rendezik Európa egyik legrégebbi és legnagyobb karácsonyi vásárát, amelynek híre messze túlmutat Franciaország határain. Az
dec. 20
17:12
Lenyűgöző volt a szegedi Háborúellenes Gyűlés: Lássuk a legfontosabb pillanatait (BorsOnline)
Nagy siker volt a szegedi Háborúellenes Gyűlés.
dec. 20
17:12
A barátság 5 fajtája, amelyre mindenképpen szükséged van az életben (Life)
A közeli barátságok szerepe rendkívül fontos a legtöbb ember életében. Vannak olyan barátságok, amelyeket érdemes mindenkinek fenntartania.
dec. 20
17:12
BMW X: Használt BMW i3 – hiányzott már a szervizbe járás (Villanyautósok)
Vettem egy olyan autót, amivel eddig még nem volt komolyabb tapasztalatom.
dec. 20
17:12
Áder János: a háborúról való fantáziálásnak óriási veszélye van (vasárnap.hu)
Minden józanul gondolkodó ember beláthatja, hogy a háborúról való fantáziálásnak óriási kockázata, veszélye van – jelentette ki a volt köztársasági elnök szombaton Szegeden.   Áder János a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen a Magyarországon és a Kárpát-medencében az elmúlt 15 évben megvalósult fejlesztések közül n
dec. 20
17:12
Kőrizs Imre: Imre Flóra Zelk Zoltán-díjára (Litera)
Az Imre Flóra lírájában megszólaló, gyakran elégikusra hangolt tragikum az olvasót  olyan elemi erővel érinti meg, ami letaglózza ugyan, de egyazon lendülettel meg is ragadja, és fel is emeli, szerintem saját addigi önmaga fölé. – A Zelk Zoltán-díjas Imre Flórát Kőrizs Imre méltatja.
dec. 20
17:18
Időjárás: A szürkeség lesz az úr (Agroinform)
Szitálás, néhol akár ónos szitálás is előfordulhat.
dec. 20
17:18
Tíz kilométeres dugó egy négyes baleset után (Autószektor)
Az M0-s autóút déli szektorában, Nagytétény térségében, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, korábban négy személygépjármű összeütközött. A 15-ös km-nél minden sávban megindult a forgalom. A torlódás meghaladja a 10 km-t. Az MTI korábban arról írt: roncsok és törmelékek miatt két sávot lezártak az M0-s autóúton, ahol négy gépkocsi ütközött a hár
dec. 20
17:18
Így lehet izgalmas a szilveszter, ha otthon töltöd a családoddal (Bien)
Az otthon töltött szilveszter is lehet izgalmas és különleges, ha megvan hozzá a megfelelő program. Nézd meg, hogyan varázsolhatod élvezetessé ezt az estét!
dec. 20
17:18
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben (Pesti Srácok)
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
dec. 20
17:24
Előre is elnézést kérünk: a macskája azt hiszi önről, hogy egy hatalmas, kiszámíthatatlan majom (Blikk)
Sok macskatulajdonos érzi magát frusztráltnak a cicája viselkedése miatt. Etetik őket, tisztán tartják a környezetüket, simogatják és ölelgetik őket, mégis kevesen tudják, hogyan figyeljenek oda rájuk igazán. Ez pedig a macskának nagyobb frusztrációt okoz, mint a gazdájuknak. Tony Buffington macskaszakértő segít abban, hogy harmonikusabb legyen a k
dec. 20
17:24
Orbán Viktor: a háborús kölcsön érdekeltté teszi a finanszírozókat a konfliktus folytatásában (Metropol)
Az Ukrajnának szánt uniós háborús kölcsönről is beszélt a kormányfő. Orbán Viktor ott volt szombaton a Háborúellenes Gyűlésen.
dec. 20
17:24
A béke és a szeretet erejére hívták fel a figyelmet a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésének felszólalói Szegeden (hirado.hu)
A Digitális Polgári Körök 50 millió forint támogatással csatlakoznak a Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányához.
dec. 20
17:24
Meghalt Balogh Zsolt (SzMo)
Az egykori labdarúgó 44 éves korában, hosszú betegség után hunyt el. A gyászhírt a Nagykáta SE közölte.
dec. 20
17:24
Már hét játékos távozott Dunaújvárosból (Magyar Hírlap)
Súlyos anyagi problémákkal küzd a csapatot működtető gazdasági társaság.
dec. 20
17:24
"A háború az ajtón kopogtat" – Orbán Viktor és Lázár János Szegeden (Mandiner)
Óriási ováció fogadta a miniszterelnököt a rendkívüli Lázárinfón.
dec. 20
17:24
Egy félrefordított mondat sodorta háborúba a két országot (Helló Magyar)
Mindkét fél azt hitte, ugyanazt a megállapodást írta alá. Csak később derült ki, hogy egyetlen mondat egészen mást jelentett, és az évszázad egyik legsúlyosabb diplomáciai konfliktusát robbantotta ki egy európai és afrikai ország között, ami végül egy mindent eldöntő ütközetben csúcsosodott ki.
dec. 20
17:24
Erről az alattomos állapotról mindannyiunknak többet kellene tudnia! (EgészségKalauz)
Mindennapi életünkben több olyan helyzet fordul elő, amely észrevétlenül is veszélybe sodorhat minket. A trombózis esélyére legtöbbször csak akkor figyelünk fel, ha már baj van, pedig sokat tehetünk a megelőzéséért.
dec. 20
17:26
Jeget vagy meleg borogatást kell használni ízületi gyulladásos panaszokra? (EgészségKalauz)
Így tudhatja meg, hogy jeget vagy inkább meleg borogatást használjon-e ízületi fájdalom esetén.
dec. 20
17:30
Jobb az inflációs helyzet, mint azt eddig gondolta az MNB (Infostart)
Teljesen más az inflációs kép, mint amit szeptemberben láttak, így korrigálta is prognózisát a jegybank.
dec. 20
17:30
"Nem 2000 forint lesz a kenyér, hanem 1850, és nem januártól, hanem februártól" - Kiakadtak a gazdák és a fuvarozók Lázárék megállapodásán (Pénzcentrum)
Orosz Tibor fuvarozói érdekvédő élesen bírálta a közlekedési tárca és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete között péntek este megkötött útdíj-megállapodást, hangsúlyozva: arra a fuvarozók nem adtak felhatalmazást, és nem fogadták el a kormány ajánlatát. Állítása szerint az egyezség csak látszatengedmény, miközben a tervezett díjemelés továbbra is e
dec. 20
17:30
Magyar Péter szerint Lázár János milliókat alázott meg a "szlovákozással" (ATV)
A Tisza Párt egy olyan ajánlatot tesz Magyarországnak, amelyet a Fidesz 16 éve nem tudott és nem akart kínálni: egy működő és emberséges hazát - jelentette ki Magyar Péter pártelnök szombaton Szegeden.
dec. 20
17:30
G.w.M legújabb húzására nincsenek szavak, több millió forintról lehet szó (Promotions)
G.w.M újabb luxustárgyat szerzett be, erre már nincsenek szavak, több millió forintot érhet.
dec. 20
17:30
A médiaszövetség is kiállt a sajtószabadság eltiprása ellen (Magyar Nemzet)
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint példátlan és aggályos, hogy a Fővárosi Törvényszék a Bors különszámának betiltását kezdeményezte a Tisza Párt adóterveiről szóló írások miatt.
dec. 20
17:30
Gyanúsan olcsón megvett luxuscikkek miatt kapott 17 év börtönt a pakisztáni exkormányfő (Telex)
Imrán Hán eleve 14 éves büntetését tölti korrupciós vádak miatt.
dec. 20
17:30
Magyar Péter teljes erővel csapta le a magas labdát, amit Lázár a szlovákozással adott fel (Telex)
A Tisza Párt szinte a teljes szegedi eseményét Lázár János szlovákozásának és a határon túliak témájának szentelte, miközben a Fidesz rendezvényén szót sem ejtettek erről. Nehéz elképzelni, hogy ez karácsony előtt segítené a kormánypártokat.
dec. 20
17:30
A "sörhasú" férfiaknál nagyobb a szívkárosodás kockázata – még akkor is, ha nem túlsúlyosak (naphire.hu)
A "sörhasú" embereknél nagyobb a szívkárosodás kockázata, ami új aggodalmakat vet fel a has körüli túlsúlyhoz kapcsolódó egészségügyi kockázatokkal kapcsolatban.
dec. 20
17:32
Döbbenet: túl sokat dobott a holland sztár a darts-vb-n, súlyos árat fizetett ezért (Magyar Nemzet)
A darts-vb szombat délutáni programjában az esélyes holland játékos kínos pillanatok után esett ki.
dec. 20
17:34
Itt a válasz, hogy Szoboszlai felépült-e a Liverpool londoni rangadójára (Magyar Nemzet)
A Liverpool szombaton 18.30-kor lép pályára a Tottenham Hotspur otthonában a Premier League-ben.
dec. 20
17:36
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti (Metropol)
2026 az utolsó lehetőség eldönteni, hogy háború vagy béke.
dec. 20
17:36
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a parlamentben, Kapu Tibor űrhajós köszöntötte őket (hirado.hu)
A gyerekek többek közt Délvidékről, Felvidékről és Erdélyből érkeztek a programra, a gyerek házelnök pedig kárpátaljai születésű.
dec. 20
17:36
Újabb budapesti szórakozóhelyhez vonultak ki a rendőrök: egy fiatal lányt késeltek meg, megvan az elkövető (Pénzcentrum)
Rohamkocsival vitték kórházba a fiatal nőt, akit egy budapesti szórakozóhely előtt késelhettek meg. A közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint a feltételezett elkövetőt a rendőrök bilincsben vezették el.
dec. 20
17:36
A Paks csak 45 percet focizott, de ennyi is elég volt a hosszú gólcsendet megtörő Nyíregyháza ellen (m4sport.hu)
A Paksi FC Tóth Barna első félidei duplájának köszönhetően 2-1-re legyőzte Nyíregyháza Spartacus FC-t a Fizz Liga évzáró 18. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.
dec. 20
17:36
Eddig nem látott fotókat mutatott Orbán Viktor a Háborúellenes Gyűlésről (BorsOnline)
Különleges képekkel jelentkezett a miniszterelnök.
dec. 20
17:36
A hűtött köret "trükkje", ez kémia, nem varázslat (Magyar Hírlap)
A karácsonyi maradék új élete.
dec. 20
17:36
"Egy vadállat" – a rivális edzője kimondta Szoboszlai Dominikről, amit a saját edzője nem, és igaza lett! (Mandiner)
Egy pillanatig sem voltak illúziói.
dec. 20
17:36
A háborús veszély neve Brüsszel, magyarul: Tisza (Magyar Nemzet)
A kérdés az, hogy Magyarország melyik utat fogja követni a jövőben.
dec. 20
17:36
6+1 boszorkányos film, ami téged is megbabonáz majd (in.hu)
A boszorkányokat minden film másképp ábrázolja: ismerünk híresen gonosz és megátalkodott, de jószívű és kedves varázserővel bíró nőket is. Egy azonban közös ezekben az alkotásokban, mégpedig az, hogy mindegyiktől kiráz minket a hideg, a lehető legjobb értelemben. Íme hét olyan boszis film, amelyek garantáltan elvarázsolnak minket.

Keresés