Az államfő szerint köztársasági elnökként nem gyakorol szakpolitikai, hatósági vagy igazságszolgáltatási hatáskört, feladatait és jogköreit az Alaptörvény rögzíti.
Sokak meglepetésére a 2025-ös év nem feltétlenül hozta azt az eredményt, amelyre sokan a négyéves ciklikusság alapján számítottak. Bár a bitcoin októberben új történelmi csúcsot állított fel 126 ezer dollár magasságában, a legtöbb altcoin meg sem közelítette korábbi csúcsát – éppen ellenkezőleg. A kriptovaluta-piac 2025-ben a megpróbáltatások, bizo
Apróság, de meg kell érte "szenvedni": Kovács Kokó István az ATV #Bochkor felvételén árulta el, miért kapnak minden évben hűtőmágnest a családtagjai karácsonyra.
Vérrel falra írt fordított kereszt, sátánistavádak: 1990 októberében példátlan és kegyetlen darabolásos gyilkosság történt Mezőkovácsházán. A kiskorú elkövető ügyén felháborodva a korabeli sajtó halállistára tette a metálzenét is, amivel kiadós morális pániknak ágyazott meg.
8 vitamin, amit 60 éves kor felett kötelezővé tennék mindenkinek Őszintén szólva néha elborzadok azon a naivitáson, amivel az emberek az öregedéshez állnak, mintha a szervezetünk egy örökmozgó gép lenne, ami hatvan felett is ugyanúgy ketyeg tovább egy kis húslevestől. Látom a környezetemben, ahogy okos, életerős nők és férfiak egyszerűen elfogadják
Egy népszerű gyógytea miatt adott ki figyelmeztetést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztosági Hivatal (Nébih). A Mama Gyógynövényei egyik teájában találtak idegen, szervetlen anyagot.
A téli napforduló az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában több ősi népi szokás kapcsolódik hozzá, és ünnepségek kísérik.
Iii. Károly trónra lépése óta egyre többen érzik úgy, hogy az uralkodót nem a diadal, hanem a bizonytalanság kíséri, így nem meglepő, hogy a palotán belül és kívül is sokan suttognak arról, hogy a királyt valójában a jövőtől való félelem vezérli.
Drámai és megható pillanatok az interneten: a miniszterelnök személyesen kért segítséget, hogy megtalálja a fehér inges, kalapos kisfiút, akinek a szegedi tömegben nem tudta aláírni a zászlaját. A DPK közössége azonnal megmozdult, és csodával határos módon előkerült az édesanya.
Soha nem derült ki, hogy ő lehetett-e volna a másik pilóta, aki két keréken és négy keréken is felér a csúcsra, de az alapján, ahogyan tapasztalatlanul bánt egy F1-es autóval, sokra vihette volna.
2000 óta működik a közlekedésben a büntetőpont-rendszer Magyarországon. A büntetéskor kiszabható pontok 1-től 11-ig terjednek szabálysértésenként. Ha valaki eléri a 18-at, fél évre bevonják a jogosítványát.
Úgy tűnik, idén sem lesz fehér karácsonyunk, viszont nem kell lemondanunk a havas hangulatról. Mutatjuk, milyen praktikákkal érdemes dekorációs célokra műhavat készítenünk!
A karácsony hagyományosan a meghittségről szól – kivéve akkor, ha szeretjük az ünnepi hangulatba csomagolt rémálmokat. A horror és a karácsony egészen meglepően jól passzol egymáshoz: az alábbi öt film bebizonyítja, hogy az ünnep lehet egyszerre varázslatos és hátborzongató.
Orbán Balázs: a békének, a háborúból és a háborús felkészülésből való kimaradásnak ma Magyarországon csak a Fidesz-KDNP, a nemzeti kormány és Orbán Viktor a záloga.
A Liverpool 2–1-es győzelmet aratott a Tottenham otthonában a Premier League 17. fordulójában. A találkozó utóéletét Szoboszlai Dominik sárga lapja és az ellenfél gólszerzőjének, Richarlisonnak a büntetlenül maradt szabálytalanságai határozzák meg.
A gyászoló anya egy feljelentés miatt kényszerült áthelyezni a dekorációt, melyet az önkormányzat balesetveszélyesnek ítélt. A díszek végül a zöldfelületre kerültek.
December 20-ával megkezdődött a téli szünet: közeleg a karácsony, a szilveszter és az újév, a gyerekeknek legközelebb csak január 5-én kell iskolába menniük. Ebben az időszakban előtérbe kerül a közös időtöltés, a családi játékok, a gyerekeknek pedig bőven jut idejük az otthoni programokra. Tóbiás és Balambér összegyűjtött olyan ingyenesen elérhető
Az élete kész regény, filmre kívánkozik – közhely, mégis, van, amikor ez ugrik be az ember eszébe először. Láng György neve itthon az utóbbi harminc évben lett ismert, amikor a rendszerváltás után feltámasztotta a Gundelt. Sokat előtte nem nagyon hallottunk róla, hiszen a II. világháború idején megszökött egy munkatáborból, később pedig egy koporsó
Tom Chi társadalmi hatást kiváltó befektető veszélyes feltételezést kérdőjelez meg: a gazdasági növekedés és az ökológiai egészség egymással ellentétes erők?
Technikailag igaza van, de közvetlenül azután, hogy Lázár János leszlovákozta a Tisza Felvidékről származó képviselőjelöltjét, ez újabb ki nem kényszerített hiba lehet a határon túli magyarok képviseletét kisajátító kormánypárttól.
A rádiós szerint aljas dolog, amit a tiltakozók az interneten műveltek a vásár szervezőivel. A Balázsék műsorában egyenesen fundamentalistáknak nevezte az aktivistákat.
A karácsonyfa csúcsdísze az a bizonyos utolsó simítás, amitől minden a helyére kerül. Ha idén szívesen elengednéd a bolti megoldásokat, és inkább valami személyesebbre vágysz, mutatunk tíz ötletet, amit te is bátran elkészíthetsz otthon.
A fa hamuja nem csupán hulladék; megfelelő körülmények között értékes tápanyagforrásként és talajjavító anyagként használható a kertben, a költséges műtrágyák egy részének kiváltására. De mikor és hogyan érdemes alkalmazni ezt az ingyenes "nyersanyagot"?
A kombucha a boltban drága mulatság, otthon viszont fillérekből kijön. Megmutatjuk, hogyan lesz pár alapanyagból saját, buborékos italod, minden varázslat nélkül.
A Nébih adatai szerint 2025-ben jelentősen megnőtt a termékvisszahívások száma Magyarországon. Az év végéig 57 visszahívás történt, amelyek többsége élelmiszereket érintett, főként mikrobiológiai szennyeződés, idegen anyagok jelenléte vagy jelöletlen allergének miatt - számolt be a Pénzcentrum.
A magyarok több kifogást is találnak, ha erről az alapanyagról van szó – pedig egészségünknek, a gazdaságnak és a gasztronómiánknak is jót tenne a változás.
A miniszter interjút adott Lentulai Krisztiánnak, és többek között arról beszélt, hogy "aki értékeket akar rákényszeríteni a választópolgárokra, az el fogja veszíteni a választást".