Nehéz helyzetben van az oktatás Magyarországon, ahol még mindig a 19. századi alapokon nyugszik az edukáció, azaz a frontális tudás átadáson van a hangsúly. Ez utóbbi az ipari forradalmat követő kort kiszolgálta, de a hiátusai már az első digitális boomoknál, 2000 és 2010 körkényén megmutatkoztak. Az idén pedig egyértelművé vált, hogy a frontális o
Az új díjakról szóló értesítésekben 10-20 százalékos áremelés szerepel, az alkuszok viszont állítják: egyáltalán nem emelkedik a casco és a kötelező biztosítás díja. Akinél árat emelt a biztosító, annak érdemes kalkulálnia és váltania.
Vidéki élelmiszerboltban REpont működik. Olvasónk aziránt érdeklődött, hogy a palackos italok beszerzésétől a visszaváltott csomagolások után a gép által adott utalványok felhasználásáig hogyan kell kontírozni az egyes könyvelési lépéseket! Az Adózóna oldalán érkezett kérdésekre Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő válaszolt
Balatonakarattyán a képviselő-testület döntése szerint az Akarattyai Magaspart sétánya térkövezést kap, miközben a terület kizárólag sétányfunkciót tölthet be. December 15-én a balatonakarattyai önkormányzat testülete az ikonikus magasparti sétány jövőjéről tárgyalt. Ahogy a Facebookon is írták: alapvető célként rögzítették, hogy a Kisfaludy sétány
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a december 22-én kezdődő (52.) héten.
Ahogy közelednek az ünnepek, sokan keresünk könnyen elkészíthető, mégis személyes ajándékötleteket. A fudge – az omlós, vajas tejkaramella – pont ilyen: gyorsan összeáll, látványos, és szinte mindenki rajong érte. Ha házilag készítjük, igazán különleges meglepetés lehet a fa alatt.
„Munkahelyi vérfürdőt” jósol 2026-ra az online médiában Vic Daniels, aki szerint a Google keresési és tartalomajánlási rendszerének átalakítása tömeges leépítésekhez, kiadók megszűnéséhez és a nyílt web összeomlásához vezethet már a jövő év elején.
A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le a régi módszereket.
Egész napos műsorfolyammal zárul ma a Jónak lenni jó!, a közmédia jótékonysági kampánya, amellyel idén a háború sújtotta Kárpátalján élő gyermekeket támogatják a KEGYES alapítványon keresztül.
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2025-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2026-ot – lássuk, mi vár rád, ha Bika vagy.
Eluralkodott rajtad az ünnepi káosz? Hidd el, mire a játékos feladvány végére érsz, kicsit újra kitisztul a fejed, és a karácsonyi készülődés is könnyedebben megy majd.
Egy oknyomozó film feltépte a sebeket: bírók, ügyészek, politikusok és titkosszolgálati árnyak kerültek reflektorfénybe, miközben Romániában egyre többen érzik úgy, hogy az igazságszolgáltatás nem az igazságot szolgálja.
Havasi Bertalan szerint minden közösségben vannak tökkelütött hülyék, azokat ki kell rúgni a hatóságtól vagy a minisztériumtól. A szegedi DPK-gyűlésre érkezőket kérdeztük a Szőlő utcai ügyről és Lázár János szlovákozásáról.
Egy jóleső kirándulás a friss levegőn, korizás egy mesébe illő jégpályán, egy jóleső, melengető thermal fürdőzés vagy egy esti forró csokizás az adventi vásárok egyikében – mind hozzátehetnek ahhoz, hogy igazán emlékezetesen teljen az év végi időszak a gyerekek számára.
A jubileumi év végéhez közeledve XIV. Leó pápa emlékezteti a hívőket, hogy ennek az évnek a legnagyobb ajándéka időtlen. A remény továbbra is formálja az Egyház útját, és mindenkit arra hív, hogy maradjon zarándok, akik életet és megújulást teremtenek. – írja a Vatican News. A szentév utolsó szombati jubileumi kihallgatásán a hívőkhöz szólva XIV
Egyre több helyen hallani, hogy a 2025/2026-os tél rendkívüli hideget és extrém időjárást hozhat Európába. A hírek szerint a poláris örvény gyengülése és a La Niña éghajlati jelenség állhat a háttérben. De mennyire megbízhatóak ezek az előrejelzések? A meteorológusok szerint a tél alakulása továbbra is bizonytalan.
A téli napforduló napján is a szürkeség lesz az úr, a mindent beborító hidegpárna nem akar oszlani. A humánmeteorológus szerint ez a szürkeség az egészséges embert is megviseli, nem még a beteget. Ráadásul egyelőre a javulás jelei sem látszódnak.
Idegen szervetlen anyag jelenléte miatt az MDR 2000 Kft. visszahívta a forgalomból az 50 grammos Mama Gyógynövényei Hibiszkuszvirág terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-nek küldött közleményben.
"Otthon, félédes otthon" – olvasható egy ház alakú borospoháron. Egy strucc a fejét nem a homokba, hanem a pohárba dugja. Egy másik képen a poharak dominóként dőlnének el, ha a családtagok nem tartanák. A Tintaló című könyvben kevés a szöveg, hiszen leginkább az illusztrációk, és épp a szavak nélküli csend sűríti össze, milyen az élet a szenvedélyb
Orbán rendszere egy törzsfőnöki logikára épülő hatalomgyakorlás, ami nem termel ki természetes utódokat, mondja a történész, aki szerint ha a rendszer működik, akkor Orbánnal működik, ha pedig megszűnik, akkor nem egy Lázár-típusú figura veszi át, hanem szétesés vagy radikális átalakulás következik.
A parfüm kiválasztása személyes és romantikus ajándék lehet. Ismerd meg, hogyan találhatod meg a tökéletes illatot a barátodnak illatszakértők segítségével.
Több kísérleti ültetvény is igazolja, hogy a pisztácia (Pistacia vera) termesztése Magyarországon, megfelelő mikroklímát és szakértelmet biztosítva, reális céllá válhat.
Hiába ér véget a MOL Bubi jelenlegi rendszere az ünnepek előtt, a zöld bringákat karácsony után is lehet használni. December 24-től február 15-ig egy átmeneti, pilot időszak indul, amelyben új bérlettel és néhány újdonsággal továbbra is lehet biciklizni Budapesten.