A korábban büntetőeljárásokba, többek között bántalmazási ügyekbe keveredett egykori kick-box világbajnok komoly ütéseket kapott az amerikai színésztől, Chase DeMoortól.
A visszautasítás nem mindig könnyű, de fontos, hogy tisztában legyünk a saját határainkkal. A cikk arról szól, hogyan kezeljük a közeledéseket anélkül, hogy felesleges magyarázkodásba bonyolódnánk.
Ha szereted a régi idők hangulatát, akkor ez a retró kvíz igazán szórakoztató lesz. A képen több régi tárgy is látható, és a feladatod annyi, hogy felismerd mindet. Van, amit egy pillanat alatt beugrik, másoknál viszont lehet, hogy már halványak az emlékek. Na, vajon mindet sikerül beazonosítani, vagy lesz egy-kettő, amiről fogalmad sincs? A Kvízku
Térey legfeljebb prófétája és nem ideológusa korunk ideológiára merőleges szellemi eltévelyedésének. – Vörös István Wittgenstein tractatus-formájában tesz fel kérdéseket és fogalmaz meg erős állításokat Térey János költészetéről: zseni volt-e Térey; mi az, hogy téreyzmus; és kik azok az ürességosztók?
Több mint ezer horgolt négyzetből állították össze Érsekvadkert első adventi "csodafáját". A nyugat-nógrádi település különleges dísze a helybéliek többhónapos közös munkájának eredménye, amely a Hősök terén kapott helyet.
A kormány a kormányzati igazgatási szervekre vonatkozóan igazgatási szünetet rendelt el, melynek időtartama alatt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál az ügyintézés szünetel - olvasható az államkincstár honlapján. Személyes és telefonos ügyintézésre az idei évben utoljára 2025. december 23-án, kedden lesz lehetőség.
A pénteki Magyar Közlönyben megjelent 39/2025. (XII. 19.) NGM rendelet megerősíti az elektronikus pénztárgépek kiberbiztonsági, működési és ellenőrizhetőségi kereteit, és néhány fontos technikai pontosítást is hoz a szabályozásba. A módosítás szorosan illeszkedik az Európai Unió NIS2 irányelvéhez, valamint a magyar kiberbiztonsági törvényhez, és vá
Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov tábornok, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.
Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.
Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte az orosz Nyomozó Bizottság.
A Jim Beam bourbon whisky gyártója 2026-ban egész évre leállítja a termelést fő kentucky-i lepárlójában, mert nagyszabású fejlesztéseket hajt végre az üzemben – erősítette meg a cég a BBC-nek.
Hat vendéglátóhelyet zártak be ideiglenesen higiéniai hiányosságok miatt a karácsonyi vásárokon. Az ellenőrök nemcsak romlott élelmiszereket, de vízellátási és hulladékkezelési problémákat is találtak.
A pavlova igazi habcsókos klasszikus: kívül roppanós, belül puha és könnyed – nem csoda, hogy Magyarországon is kifejezetten népszerű. Az azonban már kissé meglepő, hogy a mai napig nem tudjuk pontosan, honnan származik az édesség.
Az árrésstop súlyos terheket rótt az élelmiszer-ellátási lánc minden szereplőjére, torzítva a piaci versenyt és jelentős veszteségeket okozva a kiskereskedelemben és a feldolgozóiparban egyaránt - derült ki a CashTag legfrissebb adásából, ahol szakértők elemezték a szabályozás hatásait - közölte a Pénzcentrum.
Atsushi Mimura, Japán legfőbb devizapiaci tisztviselője szerint a jen–dollár árfolyam a Bank of Japan múlt heti ülése óta "egyetlen irányba", hirtelen mozdul, és a pénzügyminisztérium "megfelelő lépéseket" tehet a túlzott kilengések ellen. A piac szerint a BOJ óvatos kommunikációja csalódást okozott, és a jen 160-as szint felé sodródása már interve
Szörnyű hírről számolt be a Kisvárda győzelme után Révész Attila. A csapat vezetőedzője elárulta, hogy a játékosai Oláh Bálintért is küzdöttek, aki elvesztette az édesanyját. Az edző kitért a csodagólt szerző Toniszlav Jordanovra is.
Ingyenes karácsonyi filmekkel és exkluzív sporttartalmakkal ajándékozza meg karácsonykor a nézőit a Network4 Media Group. A NET4+ streamingszolgáltató applikációjában és honlapján már elérhetőek a karácsonyi filmek és ötvennél is több sportvideó várja a kikapcsolódni vágyókat Regisztrációhoz kötötten, de teljesen ingyenesen fér hozzá a közönség a N
Ezek a mini tekercsek nemcsak mutatósak, hanem ellenállhatatlanul finomak is. A tepertő és a puha tészta párosa verhetetlen. Előre szólok: dupla adag ajánlott.
A húsleves nem csupán egy leves, sokkal inkább a magyar konyha csúcsfogása. Különösen nagy családi ebédeken vagy ünnepi alkalmakon a jó húsleves lehet az étkezés legemlékezetesebb része. Mutatjuk, hogy készítsük el tökéletesen.
A tengeri üldözés egy nappal azután történt, hogy az amerikai erők lefoglaltak egy másik hajót. Washington továbbra is arra hivatkozik a venezuelai hajók elfogása és kilövése kapcsán, hogy azok az Egyesült Államokba szállítanak drogot, bizonyítani viszont még nem tudták a dolgot.
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Imádod feldíszíteni a fát, de valahogy a végeredmény sosem az igazi? Lehet, hogy csak erre az öt apró dologra kell figyelned, hogy a karácsonyfa tökéletessé váljon. Mutatjuk a szakemberek tanácsait.
Ingyenesen látogatható egy teljes napon át a Pest vármegyei gyógyvizes termálfürdő. A termálmedence, nagymedence és szauna mellett forralt bor is várja a látogatókat Tóalmáson. Magyarország a „gyógyvizek hazája”, Európában és világszerte is elismertek a termálforrásaink és gyógyvizeink. De télen nemcsak a fürdőzők lelhetik örömüket egy kis lazítás
A HungaroMet előrejelzése szerint a héten egy délnyugati ciklon és egy anticiklon küzdelme határozza meg Magyarország időjárását, ami befolyásolja a fehér karácsony esélyeit is - írta meg a Portfolio. A szakemberek szerint a Dunántúlon egyre markánsabban jelenik meg a szilárd halmazállapotú csapadék lehetősége.
Fontos esemény színhelye volt a napokban a Magyar Nemzeti Galéria: Varga Mihály, az MNB elnöke és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója itt írta alá azt a megállapodást, melynek értelmében a bank több mint 1400 tételt számláló kortárs műgyűjteménye letétként a Szépművészeti Múzeumba, illetve 29 vidéki múzeumba kerül.