A Hell Boxing Kings olyan évzárást hozott, amiről sok bokszrajongó csak álmodott: 11 év után visszatért a ringbe Erdei "Madár" Zsolt, miközben Istenes Bence megnyerte élete első profi mérkőzését egy telt házas gálán.
A lánya halála, valamint gyermekkori traumái miatt nyúlt a kábítószerekhez az angol dartsos, Dom Taylor. A 27 éves játékos minderről azok után írt egy érzelmes bejegyzésben a Facebook-oldalán, hogy a Londonban zajló világbajnokságról kizárták, amiért bő egy év alatt másodszor is megbukott a kötelező drogteszten.
Elképzelhető, hogy megvan a 2026-os darts-vb legfrappánsabb jelmeze: egy szurkoló ugyanis videóbírónak öltözött. Talán a darts-ban is eljött a VAR ideje?
Komoly közlekedési fennakadásokat okozott pénteken Budapesten a fuvarozók tiltakozása az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tervezett útdíjemelése ellen. Most az építési és közlekedési miniszter is megszólalt, és további egyeztetéseket helyezett kilátásba a fuvarozókkal.
2025-ben az ózonréteg a legkisebb kiterjedést érte el 2019 óta. A javulás a montreali jegyzőkönyv és a globális együttműködés eredménye – ritka, de fontos környezetvédelmi siker.
Brazília bejelentette: megépíti a világ első olyan szigetét, amely kizárólag megújuló energiára épül. A projekt egyszerre klímapolitikai kísérlet, technológiai mérföldkő és társadalmi modell.
Ha december, akkor darts: több ezer jelmezes szurkoló, világsztárok és egy magyar versenyző a londoni Ally Pally színpadán. Két nap a darts-világbajnokság sűrűjében.
Az oroszlánhal, egy díszes, idegenhonos ragadozó hal, gyorsan terjed a világ trópusi és szubtrópusi vizeiben. Megjelenése komoly hatással van a helyi halpopulációkra és a korallzátonyok ökológiájára.
Patson Daka vélhetően egy ideig nem próbálkozik gólörömként akrobatikus mutatványokkal. A zambiai labdarúgó-válogatott sztárja ugyanis a Mali elleni Afrika-kupa meccsen (1-1) a pontmentést jelentő gólját megpróbálta stílusosan, egy hátraszaltóval megünnepelni, ám csúnya pofára esés lett a vége – szó szerint.
December 21-én 12 döntőssel rajtolt el a Csillag Születik idei szériájának fináléja. Táncosok, légtornászok, humoristák, bűvészek, énekesek bizonyíthattak utoljára a színpadon a nézőknek és a zsűrinek egyaránt, hiszen mindössze egy élő adás során derült ki, ki lett a győztes. Kristóf Rebeka és Kristóf Béla zsebelte be a 24 milliós fődíjat. Nézze me
A Halleluja hozta meg a sikert: a 14 éves Kristóf Rebeka és hegedülő édesapja, Béla nyerte a Csillag Születik Fináléját. A 24 millió forintos fődíj különösen jókor jött a családnak.
A modern médiakörnyezet egyszerre információs tér, kulturális tér és identitásformáló közeg.A benne megjelenő képek, narratívák és karakterek nem csupán szórakoztatnak vagy tájékoztatnak, hanem lassan, szinte észrevétlenül alakítják azt, milyen társadalmat tartunk „természetesnek”. A reprezentáció nem egyszerűen arról szól, hogy kik és hogyan jelen

Újabb verzióval jelentkezett az fheroes2, mely a Heroes of Might and Magic II nyíltforráskódú implementációját hozza el több platformra. Az fheroes2 1.1.13-as verziója a véletlenszerű térképgenerálás továbbfejlesztésére, a mesterséges intelligencia viselkedésének javítására, a szerkesztő használhatóságára és a platformtámogatás további bővítésére k

Zsiday Viktor volt a Téma évzáró adásának egyik vendége, akivel Fábián Tamás arról beszélt, a Tiszának vagy a Fidesznek kedveznek a gazdasági adatok, mekkora mozgástere lehetne egy új kormánynak, és hová kellene vezessen egy új miniszterelnök első útja.

A digitális korszak egyik legmeghatározóbb jelensége a személyre szabott hirdetés: azok az online reklámok, amelyek gyanús pontossággal találják el, mire vágyunk, mit keresünk, vagy épp mi foglalkoztat minket. Sokak számára ez a technológiai fejlődés csúcsa, másoknak zavaró érzés, hogy „mindent tudnak rólunk”. De hogyan működik ez a rendszer a gyak

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén ősszel megrendezett hét országjárásán minden vármegyébe eljutott, 103 helyszínen összesen 3200 vállalkozót és 2500 reménybeli, leendő vállalkozót ért el.