Igazi téli hangulatba került Ember Márk, aki az ünnepeket egy idilli faházban tölti, ahol természetesen a tűzifáról is saját kezűleg kell gondoskodnia.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt floridai Mar-a-Lago birtokán. A találkozó célja, hogy előmozdítsák a Moszkva és Kijev közötti konfliktus rendezését, amely az orosz invázióval kezdődött, és azóta is súlyos feszültségeket okoz a térségben. A tárgyalások középpontjában biztonsági és gazdasági megállapodá
Húsz éve ír, legendás sorozata, A Szent Johanna gimi tizenöt éves, tömegek várják egy-egy dedikáláson, mégis minden olvasói levélre válaszol. Van-e, aki a nevét nem ismeri? Ő Leiner Laura, akivel az ünnepi könyvhéten Rácz Zsuzsa beszélgetett.
A Karib-tengeren található egy mesterségesen kialakított sziget, amelyet gyakran a világ legzsúfoltabb lakott területeként is emlegetnek. Egy alig néhány hektáros földdarabon több mint nyolcszáz ember él együtt, olyan körülmények között, amelyek elsőre szinte elképzelhetetlennek tűnnek.
Az Európai Unió 2026-os költségvetésének végleges formája megszületett, amelyben az Európai Parlament sikeresen lobbizott a források növeléséért. Bár a 300 millió eurós emelés csak töredéke a közel 200 milliárd eurós teljes keretnek, a költségvetés jól tükrözi az EU prioritásait a jelenlegi geopolitikai kihívások közepette - tudósított a Portfolio.
Melissa Mae Carlton legkisebb lánya, Molly, karácsony napján hunyt el. Az édesanya szívszorító szavakkal közölte a hírt, és elárulta, mi állhat a szívszorító tragédia hátterében.
A Bit.com bejelentette, hogy teljesen megszünteti működését. A kriptotőzsde a szolgáltatásait ütemezetten vezeti ki, hogy a felhasználóknak elegendő idejük legyen pozícióik lezárására és eszközeik biztonságos kivonására. A Bit.com 2020 augusztusában indult, a Matrixport nevű kriptópiaci pénzügyi szolgáltató vállalat kiválásaként. Fokozatos kivonulá
Rekordszámú felnőtt kezdett új tanulmányokba és váltott karriert Magyarországon 2025-ben, részben a mesterséges intelligencia térnyerésére, részben és a gazdasági bizonytalanságra reagálva. Mi motiválja a karrierváltókat és mennyien lehetnek jövőre, akikben ott motoszkál a kérdés: Biztos, hogy ezt akarom csinálni még tíz év múlva is?
Az év egyik legstresszesebb időszaka következik az állatok számára. Az Argos Állatvédő Egyesület arra figyelmeztet, hogy a szilveszteri tűzijátékok és petárdák miatt ilyenkor kiugróan megnő az elszökött, megsérült vagy eltűnt kutyák és macskák száma.
Vitát váltottak ki azok az új emléktáblák, amelyeket a Fehér Házban, a korábbi elnökök portréi alá helyeztek el, és amelyek élesen kritizálják Donald Trump demokrata elődeit, miközben dicsérik a hivatalban lévő elnököt.
Király Gábor nem tagadja: az utolsó három percben még ő is felállt a fotelből a magyar–ír meccsen. A szürke nadrágjáról elhíresült kapuslegenda által vezetett sportegyesület ma már 400 gyerekkel foglalkozik Szombathelyen, és elárulta, miért nem akar kapusedzőként visszatérni, és hogyan építi be a külföldi tapasztalatait a hazai valóságba. Interjú.
December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
Bár a kávé élénkítő hatása segíthet átlendülni a nap fáradtságos óráin, nem mindegy, mikor fogyasztjuk. Pláne akkor nem, ha nyugodt, pihentető alvásra vágyunk éjszaka.
Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Miért stresszelünk ma sokkal többet, mint az őseink, holott nekünk nem kell vadállatoktól menekülnünk? Miért ilyen gyakori a depresszió? Bereczkei Tamás, az evolúciós pszichológia nemzetközileg elismert képviselője és az Magyar Tudományos Akadémia doktora ilyen kérdésekről ír új könyvében. Interjú.
Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra – figyelmeztetett Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter a vasárnap megjelent évértékelő interjújában hozzátette azonban: nem kell attól tartani, hogy Oroszország bárkit is megtámad.
Apró, fényes, narancsszínű gyümölcs, amelyet első pillantásra narancsnak nézne – mégis valami egészen más. A kumquat, más néven törpenarancs, Dél-Kínából származó citrusféle, amely nemcsak különleges ízével, hanem kiemelkedő tápértékével és egészségügyi előnyeivel is lenyűgözi azokat, akik megismerik. Bár Magyarországon még kevéssé ismert, a világ
Békefi Viktória is csatlakozott azokhoz a hazai hírességekhez, akik meghitt családi fotóval köszöntötték az ünnepeket. Az énekesnő karácsony alkalmából egy igazán szívmelengető képet osztott meg közösségi oldalán, amely pillanatok alatt elnyerte a rajongók tetszését.
A forint kiemelkedő teljesítményt nyújtott 2025-ben, az euróval szemben több mint tíz éve, a dollárral szemben pedig még régebben nem látott mértékben erősödött. A sikerben kulcsszerepet játszott a magas kamatkülönbözet és az erre épülő carry trade stratégia népszerűsége - tudósított a Portfolio.