Alig egy év után távozik pozíciójából Harry herceg és Meghan Markle sajtófőnöke, ezzel ő lesz a tizenegyedik ember, aki az utóbbi öt évben felmondott a sussexi hercegnek és feleségének. A döntés hátterében szinte teljesen ugyanazok az indokok állnak, mint a korábbi távozásoknál.
Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki a haszonállatok trágyájában található nehézfémek hatékony eltávolítására. Ez jelentősen csökkentheti a mezőgazdasági és környezeti kockázatokat.
Hazánk nemzeti park igazgatóságainak munkája kiváló példa arra, hogy a teremtett világunk ösztönös szeretete és tudatos védelme hogyan kapcsolódik össze a fejlesztéseken, a programokon, látnivalókon, és az ökoturizmuson keresztül.
Szombattól hatályosak azok a büntető törvénykönyv-módosítások Szlovákiában, amelyek alapján már szabadságvesztéssel is büntethető a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezése, miután az államfő aláírása után a jogszabályok megjelentek a Törvénytárban.
A radiológiai osztály dolgozói pert nyertek a Kúrián a nekik járó pótszabadságokért, a zalaegerszegi kórház főigazgatója viszont nem hajtja végre maradéktalanul a jogerős ítéletet. A dolgozók levelet írtak az ügyben a belügyminiszternek, és újabb perre készülnek.
Sok baromfitartó ijed meg, amikor a jól termelő tojók egyik napról a másikra leállnak a tojással. A jelenség különösen ősszel gyakori, és elsőre betegségre vagy tartástechnológiai hibára gyanakodunk.
Jim Clark már világbajnokként indult, majd pole-t szerzett, és a versenyen mindenkit állva hagyva olyan rekordot állított fel, amelyet csak 60 évvel később, Max Verstappen tudott megdönteni.
Attól tartok, a sorozat alkotói annyira túlagyalták a történetet, hogy már nem látják a fától az erdőt, és képtelenek lesznek bennünket is kivezetni belőle.
Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap.
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpool csapata szombaton 2-1-re győzött otthon a bajnokság utolsó helyén álló Wolverhampton Wanderers ellen. Az egyik nagy nyári szerzemény, a német Florian Wirtz megszerezte első gólját új klubja színeiben, ám ez a mérkőzés egész más miatt marad emlékezetes. Ugyanis az Anfield Stadionban a nyáron autóbale
Brigitte Bardot, a 20. század egyik legismertebb és legszexibb színésznője, 91 éves korában elhunyt. A francia filmművészet ikonikus alakja, aki a hatvanas-hetvenes években az ország szimbólumává vált, rövid, de rendkívül termékeny karrierje során több mint 45 filmben szerepelt. Bardot nemcsak színésznőként, hanem modellként, múzsaként, énekesnőkén
Tizenkét jellegzetesen karácsonyi vagy szilveszteri, újévi termék árának 2010-2025 közötti alakulását néztük meg. Különféle élelmiszerek és italok mellett a fenyőfa és a karikagyűrű került fel az egyáltalán nem reprezentatív listánkra, amelyen 180-667 százalékos drágulásokat regisztráltunk. Összességében az infláció kétszeresével nőttek az év vége
Brigitte Bardot, a francia filmművészet egyik legikonikusabb alakja, 91 éves korában hunyt el. Az 1950-es és 60-as években nemzetközi szexszimbólummá vált, majd váratlanul hátat fordított a reflektorfénynek, hogy életét az állatvédelemnek szentelje.
Afrika lassan, de folyamatosan átalakul: a kontinens keleti része geológiai értelemben már most is leválófélben van, és néhány millió év múlva egy teljesen új óceán is kialakulhat a helyén. A folyamat rendkívül lassú, emberi léptékkel szinte érzékelhetetlen, de bolygóméretű következményei lehetnek.
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
91 éves korában elhunyt Brigitte Bardot, akinek neve egyet jelentett a francia filmsztársággal, a vagánysággal és a női szabadsággal. A hírt a francia Agence France-Presse jelentette be, a legendás színésznőt egy világ gyászolja.
91 éves korában meghalt Brigitte Bardot, a francia film egyik legismertebb és legmeghatározóbb alakja. A hírt vasárnap a Brigitte Bardot Alapítvány jelentette be, hangsúlyozva, hogy az egykori világsztár tudatos döntéssel hagyta maga mögött filmes karrierjét, hogy életét és energiáját az állatvédelemnek szentelje.
A növénytársítás természetes, évszázadok óta ismert módszer, amely újra egyre nagyobb szerepet kap a modern, ökológiai gazdálkodásban. A megfelelő növények kombinálása nemcsak a terméshozamot növeli, de hozzájárul a talaj egészségéhez, és segít környezettudatos módon fenntartani a biológiai egyensúlyt.
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője - közölte vasárnap az általa korábban létrehozott, róla elnevezett állatvédő alapítvány.
A világhírű színésznő és állatvédő halálhírét alapítványa közölte, de a részleteket egyelőre homály fedi. A sztár 39 évesen vonult vissza, hogy az állatokért harcoljon.
2026-ban sem fogunk egyetlen migránst sem beengedni Magyarországra és más migránsaiért sem fizetünk egy forintot sem a magyarok pénzéből, szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.
A két ünnep között egyre többen vágyunk arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapok rohanásából, és végre magunkra figyeljünk. Egy wellnessprogram ilyenkor nemcsak kikapcsolódás, hanem igazi feltöltődés testnek és léleknek egyaránt.