2025. december 3. szerda

dec. 3
8:42
Teljesen lezártak egy területet a járvány miatt: elkezdődött a tesztelés (Agrárszektor)
Az Európai Unió állatorvosokból álló munkacsoportja kezdte meg munkáját Barcelonában az afrikai sertéspestis járvány megfékezésére, miközben a fertőzött vaddisznók száma kilencre emelkedett Spanyolországban - közölte a Reuters.
dec. 3
8:45
Két kattintás – üzent a NAV (Infostart)
Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA), amely jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést, amikor szükséges egy nullás igazolás, például az Otthon Start hitel igényléséhez – hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
dec. 3
8:45
Fáradnak a cégek, szárnyalnak az egyéni vállalkozók (HírExtra)
Az ősz komoly átrendeződést hozott a hazai vállalkozói körben: miközben a társas vállalkozások egyre nehezebben tartják a tempót, az egyéni vállalkozók rekordokat döntögetnek. Az októberi cégtrend adatai ráadásul most először mutatják meg, milyen hatásokkal járhat a frissen elfogadott 11 pontos adó- és adminisztrációcsökkentő csomag.
dec. 3
8:45
Amikor a magyar tapasztalat találkozik az ázsiai piaccal (ProfitLine)
Egyre több magyar vállalkozó és szakember figyel Ázsiára, ahol a gazdasági növekedés tempója és a piac mérete lenyűgöző lehetőségeket kínál.
dec. 3
8:45
Kétszáz lázadó Barcelonában: beleremeghet a munka világa? (HR Portál)
Második alkalommal rendezte meg csúcstalálkozóját a Corporate Rebels mozgalom. Céljuk, hogy olyan munkahelyek jöjjenek létre, ahol öröm dolgozni, ahol nincs hierarchia, nincsenek főnökök, se értelmetlen feladatok. Utópia ez? Barcelonában úgy tűnt, vannak ilyen munkahelyek. És egyre többen szeretnének ilyet. Exkluzív helyszíni beszámolónk.
dec. 3
8:48
A lassú elektromobilitás nyertese nem Európa, hanem Kína (autopro)
Miközben Kínában az elektromos autók néhány év alatt letarolták a piacot, a benzines modellek iránti kereslet összeomlott.
dec. 3
8:48
Jason Statham új filmjének előzetese akkorát robbant, hogy a rajongók szerint ez lesz a következő évek legbrutálisabb akcióvihara (Promotions)
A rajongók már az első képsorok láttán kígyózó sorokat jósólnak a mozikba
dec. 3
8:48
Mely élelmiszerek segítik a "boldogság hormon" termelődését? (Magyar Hírlap)
Ősszel és télen a legtöbb ember energiaszintje természetesen csökken.
dec. 3
8:48
Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok (Mandiner)
Diákok ezrei készülnek országos iskolai sztrájkra és utcai tüntetésekre. Szerintük a sorkatonaság nem a biztonságról, hanem a nagyhatalmi érdekekről szól.
dec. 3
8:51
Kétszáz innovatív lázadó Barcelonában: beleremeghet a munka világa? (HR Portál)
Nincs főnök, nincs értelmetlen feladat, öröm dolgozni. Utópia az ilyen munkahely? Barcelonában úgy tűnt, hogy nem. És egyre többen szeretnének ilyet vagy legalábbis a lapos szervezeti működés felé indulni. Második alkalommal rendezte meg csúcstalálkozóját a Corporate Rebels mozgalom. Kik is a munka világának lázadói? Exkluzív helyszíni beszámolónk
dec. 3
8:54
Új csúcsokon a forint! (Portfolio)
Többéves csúcsok közelében kezdi a napot a forint az euró és a dollár ellenében is. A közös európai devizával szemben a forint már a 380-as szintet ostromolja, a dollárral szemben pedig 2022 februárja óta nem láttunk ilyen alacsony jegyzést. A nemzetközi piacokon szintén érdekes helyzet állt elő, az euró-dollár és a jen-dollár árfolyamokban is komo
dec. 3
8:54
Turbós boxermotort fejlesztett a BYD! (Autónavigátor)
Hatótávnövelős hibrid rendszerhez, az akkucsomag töltésére egy turbós, 2,0 literes boxermotort fejlesztett a BYD gyakorlatilag nulláról. Mindez persze a Porsche
dec. 3
8:54
Áder János: A köztársasági elnöki munkát a méltóság és a hitelesség határozhatja meg (Magyar Hírlap)
Az általa aláírt törvények esetében egyetlen mérce volt csak, mégpedig az, hogy mi szerepel az Alkotmányban és a törvényben.
dec. 3
8:54
Kreml: Egyelőre nincs kompromisszumos béketerv (Demokrata)
Egyes amerikai javaslatok elfogadhatók Oroszország számára, mások viszont nem.
dec. 3
8:54
84 000 dollárig esett, majd 94 000 dollárig emelkedett a bitcoin: itt lehet a csúcs elemzők szerint (BitcoinBázis)
Szűnni nem akaró volatilitás jellemzi a kriptovalutákat az elmúlt bő másfél hónapban, és a legtöbb elemző sem találja a biztos irányt. Akik a négyéves ciklusokban hisznek, azok szerint október 6-án megvolt a bitcoin történelmi csúcsa, most pedig egy év lejtmenet következik, ugyanakkor akik a makrogazdasági faktorokban keresik a választ, szerintük a
dec. 3
8:54
Horogkereszttel átrajzolt szivárványszínű zászlót posztolt az Alapjogokért Központ elemzője, nyomozás indul ellene (Telex)
A rendőrség korábban arra hivatkozva szüntette meg az eljárást, hogy nem lehet kideríteni, hány emberhez jutott el Koskovics Zoltán posztja. Az ügyészség Hadházy Ákos panasza után felülbírálta a döntést.
dec. 3
8:54
Egyre nehezebb munkát találni Ausztriában (Haszon.hu)
Novemberre 7,5 százalékra nőtt a munkanélkülküliségi ráta, 320 ezer fölé emelkedett az állástalanok száma Ausztriában. Már zsinórban 32 hónapja nő a munkanélküliség.
dec. 3
8:57
Már készülnek az Orbán-kormány megkerülésére Brüsszelben? (Privátbankár)
Erre utalnak a jelek.
dec. 3
8:57
Brit kém Ukrajnában: így bukott le az oroszok embere (Infostart)
Egy brit állampolgár az a volt katonai oktató, akit még októberben tartóztattak le az ukrán hatóságok Oroszországnak való kémkedésért, de az ukrán ügyészség csak most fedte föl a nemzetiségét.
dec. 3
8:57
Jelelő Európa: 40 éve a jelnyelvi jogokért (HírExtra)
Az Európai Parlament a jelnyelvi jogokért folytatott negyven évnyi sikeres érdekképviseletet ünnepelte ma egy nagyívű rendezvény keretében.
dec. 3
8:57
Füstölt fűszeres magvak (Spa Trend Online)
Ezt a nagyszerű füstölt csípős fűszeres nassolnivalót mindenki imádni fogja. Bármilyen olajos magból elkészíthető - például amerikai mogyoró, mandula, napraforgómag vagykesudió - de talán keverve a legfinomabb. Csinos szalaggal átkötött kis üvegekben csodálatoskézműveskarácsonyi ajándék lehet, aminek mindenki nagyon fog örülni!
dec. 3
8:57
NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (Adózóna)
Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA), amely jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést, amikor szükséges egy nullás igazolás, például az Otthon Start hitel igényléséhez – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), te
dec. 3
8:57
Vegyesen zártak tegnap az európai indexek (ProfitLine)
Jelentősen emelkedtek a Bayer részvényei, az euróövezet novemberi inflációja kissé meghaladta a piaci várakozásokat, az előzetes közléssel megegyezően éves alapon 0,6%-kal nőtt a magyar GDP a harmadik negyedévben
dec. 3
9:00
Brüsszel drasztikus lépésre készül: itt az újabb csapás az autóiparra (Portfolio)
Brüsszel akár 70 százalékos "made in Europe" tartalmi követelményeket fontolgat bizonyos termékekre, például autókra vonatkozóan, hogy csökkentse a Kínától való függőséget és előnyben részesítse az európai gyártókat - írta meg a Financial Times.
dec. 3
9:00
Nemcsak támogatást, adókedvezményt is kaphatnak a cégek az energiatárolókra (Azenpenzem)
Társaságiadó-kedvezménnyel is kombinálhatják a cégek a Jedlik Ányos Program keretében kapható, akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást. A Niveus szerint ez a kettős lehetőség jelentősen lerövidítheti a beruházások megtérülési idejét, és akár tízmilliókat bukhatnak azok a vállalkozások, amelyek nem vizsgálják meg az adókedvezmény ig
dec. 3
9:00
Donald Trump bejelentette, hogy élesebb, mint 25 éve, majd majdnem elbóbiskolt a kabinetülésen (SzMo)
A New York Times cikke borzolta fel a kedélyeket, erre reagált az elnök a kabinetülésen. A CNN szerint azonban a szavakat nem követték tettek, percekig csukott szemmel ült a miniszterei között.
dec. 3
9:00
A Samsung háromrészes hajlítható telefont mutatott be (Mínuszos)
Az új Galaxy Z TriFold látványos formátummal érkezik, és a gyártó a növekvő verseny közepette
dec. 3
9:00
Máris pénzt vesz el rajongóitól a népnyúzást tervező baloldal (Demokrata)
Magyar Péterék nagy össznépi tarhálásba kezdenek, minden választókerületben külön-külön.
dec. 3
9:00
A Revolut csatlakozik a Magyar Fintech Szövetséghez (Fintech)
A világszerte több mint 65 millió ügyféllel rendelkező fintech óriás, a Revolut, hivatalosan is csatlakozott a Magyar Fintech Szövetséghez (MAFISZ). A több mint 2 millió magyar ügyféllel rendelkező vállalat ezzel tovább erősíti a hazai fintech szektorral való együttműködését. A tagság megerősíti a cég hosszú távú elköteleződését a magyar piac iránt
dec. 3
9:00
"Elengedtük magunkat és egymást is." Miben lett más a kapcsolatod a házasság után? (Bien)
A házasság sok pár életét alapjaiban változtatja meg, míg másoknál alig van különbség. Ebben a cikkben különböző tapasztalatokat osztanak meg a házasság utáni változásokról.
dec. 3
9:03
Százmilliárd forintokat bukhat el az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
Az év végén jöhet a forrásvesztés.
dec. 3
9:03
33 éve küldték el az első SMS-t: meglepődsz, mit írt küldője a főnökének! (Éva Magazin)
1992. december 3-án, azaz 33 éve küldték el a történelem első SMS-ét. Az üzenet küldője Neil Papworth, a 22 éves mérnök volt, aki egy számítógép segítségével küldte el a megható szöveget kollégája számára. Érdekesség, hogy Japánban éppen ezen a napon, 1979-ben mutatták be az első, kereskedelmi forgalomba szánt mobiltelefonokat.
dec. 3
9:06
Brüsszel döntött Magyarország ultimátumáról: megvan a határidő, amíg le kell válni az orosz földgázról (Portfolio)
Az Európai Unió közel áll a történelmi döntéshez, hogy teljesen levágja magáról az orosz fosszilis energiahordozók importját: az Európai Parlament és a tagállamokat tömörítő Tanács megállapodott, hogy 2026 végéig megszűnik az orosz LNG-import, 2027 őszéig pedig a vezetékes szállítások is leállnak. A döntés nem szankciós, hanem kereskedelmi korlátoz
dec. 3
9:06
Ezek a pótkocsik voltak a legnépszerűbbek novemberben (Agroinform)
Mutatjuk a statisztikát.
dec. 3
9:06
Jön a kedvezményes autópálya-matrica: ők vehetik igénybe (ATV)
Nyártól olcsóbban juthatnak autópálya-matricához a magyar családok, de a részleteket még nem közölték.
dec. 3
9:06
Sok a baleset országszerte (Magyar Hírlap)
Erős a forgalom, több helyen is torlódnak a járművek.
dec. 3
9:06
Víz- és tőkeszomj: 3000 milliárd jöhet a mezőgazdaságba (Agrárágazat)
3000 milliárdnyi beruházási hullám jöhet: nagyobb kibocsátás, kisebb kockázattal, új növekedési pálya a mezőgazdaságban.
dec. 3
9:06
Kellemetlen: hiába a Tisza önbizalomkampánya, a vezetés egész vármegyéket tart megnyerhetetlennek (Mandiner)
A legfelsőbb tiszás köröktől származó információk szerint a Tisza csak egyes körzetekben rúg labdába.
dec. 3
9:06
Óriási luxusüzlet: potom áron kerül rivális kézbe a Versace (Forbes)
A vételárból származó bevételt az eddigi tulajdonos arra tervezi fordítani, hogy visszafizesse adósságainak nagy részét. Mi történt? 1,38 milliárd dollárért lezárult a Versace felvásárlása, ami ezzel egy kézbe kerül egy másik olasz luxusdivatházzal, a Pradaval – írja a BBC. A portál kiemeli: az akvizíció kedvezményes áron született, a korábbi tulaj
dec. 3
9:06
Kimagasló érdeklődés mellett zajlott a BÉT Befektetői Klubja (Helló Sajtó!)
A Budapesti Értéktőzsde ismét megrendezte a Befektetői Klubot, amely a hazai tőkepiac iránt érdeklődők számára kínál rendszeres szakmai fórumot. A rendezvény célja a befektetési kultúra fejlesztése és a befektetők, kibocsátók közötti párbeszéd elősegítése, naprakész tájékoztatást nyújtva a tőkepiaci folyamatokról.
dec. 3
9:06
Villanypásztortól a saját gyártásig – a Cont-Eco útja a komplett kerítéstechnikai megoldásokig (Magro)
A Cont-Eco 2018-ban merészet lépett: létrehozta a Dunántúl első vadhálógyártó üzemét, és piacra dobta a Torpedo termékvonalat, amely minőségben felveszi a versenyt a nyugat-európai gyártókkal.
dec. 3
9:08
Élesedik a verseny, új AI-chippel támad az Amazon (Portfolio)
Az AWS (Amazon Web Services) kedden elérhetővé tette Trainium3 nevű AI-chipjét, felgyorsítva az Amazon chipoffenzíváját az Nvidia és a Google ellen; a cég a Nova-modellcsaládot is frissítette - közölte a Bloomberg.
dec. 3
9:09
Az erős forint hajtja a használtautó-behozatalt (Piac és Profit)
Novemberben a DataHouse adatai szerint 11 075 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 14,6 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 9 660-as értékét.
dec. 3
9:09
Csak ennyit mondunk: magyar-román – sport a tévében (Infostart)
Középdöntős fázisba ért a női kézilabda-vb, de mutatjuk a teljes szerdai tévés sportkínálatot.
dec. 3
9:12
Kálloy Molnár Péter közeli barátja a színész betegségéről: "Az első vizsgálatok után nem azt kezelést kapta, amit kellett volna..." (Femcafe)
Buda Gábor, a december elsején elhunyt Kálloy Molnár Péter régi barátja egy friss interjúban drámai részleteket közölt a neves színész utolsó hónapjaival, valamint a betegséggel vívott bátor küzdelmével kapcsolatosan.
dec. 3
9:12
99 éve tűnt el Agatha Christie 11 napra – azóta sem tudja senki, merre járt (Hamu és Gyémánt)
1926 decemberében a fél világ a lélegzetét visszafojtva figyelte, ahogy kibontakozik egy valódi Agatha Christie-regénybe illő történet – ezúttal azonban maga az írónő került a középpontba. A krimik királynője december 3-án, egy ködös estéjén jóéjt puszit adott kislányának, kilépett berkshire-i otthonából, majd beült az autójába és másfél hétre eltű
dec. 3
9:12
"Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal" (Magyar Hírlap)
Szijjártó Péter nyilatkozott, mielőtt a NATO külügyminiszteri ülésére indult.
dec. 3
9:12
Továbbra is nagy a forgalom a repülőtéren (MMonline)
A légiközlekedés folyamatos felfelé ívelését és Magyarország növekvő népszerűségét mutatja, hogy minden idők legforgalmasabb nyarát hasonlóan lendületes ősz követi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Szeptemberben és októberben is 1,8 millió fő felett volt a havi utasforgalom, ami több, mint a tavalyi nyári hónapok bármelyikében mért adat; Budap
dec. 3
9:12
A Prada lett a Versace új tulajdonosa (Telex)
A Versace eddigi tulajdonosa veszteséggel adta el a céget, a Prada viszont nagy lehetőséget lát a medúzás márkában.
dec. 3
9:12
Állatkínzás Nógrádban: súlyos állapotban találták rá a macskákra (Agrárszektor)
Több tucat elhanyagolt Maine Coon macska került egyszerre a pásztói fajtamentő egyesülethez, ami rendkívüli terhet jelent a szervezet számára. Az állatok rossz fizikai és lelki állapotban vannak, miközben a mentőház felújítása is zajlik, így az egyesület sürgős segítséget kér - írta meg a Pénzcentrum.

Keresés