A téli hideg komoly károkat okozhat a gyümölcsfákban: a kéregrepedés, fagykár, valamint a gyökérzóna károsodása mind-mind veszélyezteti a következő évi termést.
Bár javult a magyarok anyagi helyzete az elmúlt évhez képest, a lakosság csaknem harmada még mindig nem tudna önerőből kifizetni egy váratlan, százezer forintos kiadást – derül ki az Egyensúly Intézet 2025-ös szegénységkutatásából. A felmérés szerint több mint 800 ezren élnek súlyos anyagi nélkülözésben, és a megélhetéshez szükséges összeg jelentős
Megjelent a Tankcsapda készülő új albumának következő dala, a „Kér a nép”, amelyhez videóklip is készült. A zenekar szerint az új szerzemény zeneileg és vizuálisan is új irányokat hoz a Tankcsapda világába, és egyben az együttes új marketingkampányának része.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott vasárnapi ellenfele, Dánia esélyes a holland-német közös rendezésű világbajnokság megnyerésére.
Megerősítette María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető, hogy jövő héten személyesen veszi át Oslóban az októberben neki odaítélt Nobel-békedíjat – közölte szombaton Kristian Berg Harpviken, a Norvég Nobel Intézet igazgatója.
Az Európai Unió új stratégiát dolgozott ki a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés biztosítására, amely kulcsfontosságú a védelmi ipar fejlesztéséhez és a versenyképesség növeléséhez. A ReSourceEU program célja az európai gazdaság függőségeinek csökkentése és a geopolitikai kockázatok kezelése - írta meg a Portfolio.
A feszültséget már szombaton is a csúcsra járatva a három bajnokesélyes zárta az első három helyen az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjét. Max Verstappené lett a pole, mögötte Lando Norris és Oscar Piastri sorakozik majd a vasárnapi startnál. A 2025-ös F1-es szezon utolsó időmérő edzése vette kezdetét közép-európai idő szerint 15 órakor Abu-Dzabiban, amel
Saját tervezésű csokitáblák, mogyoróvajas csokis kosarak, csokiropogósok és az olaszok ősi energiaszelete. Olyan édességeket mutatunk, amik sok helyzetben megmenthetnek az adventi időszakban.
Magyar Péter szerint olyanok is rajta lehetnek az országos listán, akik indultak a jelöltállításon, de végül nem választották meg képviselőjelöltnek. Az is kiderült Kecskeméten, hogy Bibliát adna karácsonyi ajándékként Orbán Viktornak.
A Mozgalom december 5-én, a 2004-es népszavazás évfordulóján mutatta be 11 pontos javaslatcsomagját, jelezve: ideje új alapokra helyezni a magyar–magyar viszonyt.
Max Verstappen nyerte a Forma-1-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését. A vb-éllovas Lando Norris a második lett, míg a harmadik rajtkocka a vb-címért még szintén versengő Oscar Piastrié.
Arcmaszk négyéveseknek? A Hazug csajok társaságának színésznője egy kicsiknek való skincare line-t dobott piacra. De mikor érdemes elkezdeni az arcápolást?
"A külföldi segélyezésnek a szövetségeseket kell támogatnia és az amerikai nemzeti érdekeket kell előmozdítania, nem pedig az NGO-hálózat túlfizetett vezetőinek zsebét tömnie" – jelentette ki az amerikai külügyminisztérium.
Az összetettben második helyen álló 28 éves pilótának ez az idei nyolcadik és pályafutása 48. pole pozíciója. Verstappen mellől a vb-éllovas Lando Norris, a McLaren brit versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajtkocka a vb-címért még szintén versengő Oscar Piastrié, a McLaren ausztrál pilótájáé lett. A vb-pontversenyben az idényzáró vasárnapi
A helyi szaksajtó a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium engedélyeztetési dokumentumai között "lelt rá" a modellre, s a hír komoly figyelmet kapott az iparágban. Az autó méretei nem változtak: 4,88 méter hosszú, 1,91 méter széles és 1,47 méter magas, tengelytávja pedig 2,915 milliméter. A külső megjelenés maradt elegáns és modern: sp
Egy állítólagosan Észak-Korea által állami szinten is támogatott rosszindulatú szereplő pont ugyanazzal a rosszindulatú malware szoftverrel fertőződött meg, amelyet általában ő szokott mások ellen használni. Ezzel pedig ritka betekintést kaphattunk a működésükbe és közvetlen kapcsolataikba az egyik legnagyobb kriptohackkel kapcsolatban. A fertőzést
A melegítőnadrágok már nem csak a hétköznapi viselet részei. A megfelelő kabátokkal kombinálva igazán sikkes és modern összeállításokat hozhatunk létre.
A memóriaárak emelkedése miatt drágulhatnak az okostelefonok és más elektronikai eszközök, mivel a gyártók kapacitásaik jelentős részét az AI adatközpontok kiszolgálására fordítják.