2025. február 11. kedd

febr. 11
15:42
Az idei tél leghidegebb reggelére ébredtünk (Magyar Nemzet)
Mínusz tíz foknál is hidegebbet mértek.
febr. 11
15:44
Sztrájk miatt nem járnak repülők Belgiumban csütörtökön (vg.hu)
Az ország összes repülőterén leáll az élet.
febr. 11
15:48
Ravasz átnevezést jelentett be a Pentagon-főnök (Infostart)
Az amerikai védelmi minisztérium hétfőn bejelentette, hogy annak első embere, Pete Hegseth (címlapképünkön) visszanevezte a Fort Liberty katonai támaszpontot Fort Braggre. A kisebb trükközést is igénybe vevő lépés visszavonta a 2023-as névváltoztatást, ami a rasszizmus elleni, úgynevezett Black Lives Matter-tiltakozások fényében született.
febr. 11
15:48
Lengyel demokrácia, felfüggesztették a Tusk elleni eljárást folytató főügyészhelyettest (HírTV)
Hat hónapra felfüggesztették posztjáról Michal Ostrowski lengyel főügyészhelyettest, aki az alkotmánybíróság elnökének indítványára eljárást folytat Donald Tusk miniszterelnök kormánya ellen államcsíny elkövetésének gyanújával – közölte kedden a Radio Wnet lengyel konzervatív csatorna, az értesülést később az államügyészség is megerősítette X közös
febr. 11
15:48
Az ország több pontján is veszélyessé vált a levegő minősége (ProfitLine)
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) kedden közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
febr. 11
15:48
A mélyben már alakult az inflációs robbanás - Mi jön most? (Portfolio)
Nagy meglepetést okozott, hogy a KSH friss adatai szerint januárban 5,5%-kal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon. Néhány indikátor azonban már jelezte, hogy gond lehet a hazai árakkal. Ráadásul a lakosság is növekvő árakra számított.
febr. 11
15:48
Különleges kapcsolat köti össze Zendayát és Törőcsik Franciskát (Femcafe)
Gyönyörű, ikonikus estélyiben vette birtokba Zendaya a Madame Tussauds Budapest egyik termét. Zendayát egyik állandó magyar hangja, Törőcsik Franciska színésznő köszöntötte Budapesten.
febr. 11
15:48
Milák Kristóf megszólalt, öt kérdés, amire nem kaptunk választ (BorsOnline)
Mintegy másfél éven át tartó csend után szólalt meg.
febr. 11
15:48
Playboy-címlapról körözési listára: szőke kebelcsodát köröznek a magyar rendőrök (BorsOnline)
Mindenki az egykori playmate nyomában van.
febr. 11
15:48
Egy biztos, de nem veszélytelen tipp a csótányok ellen (Magyar Hírlap)
Ezt a népi módszert nagyanyáink használták, de továbbra is működik.
febr. 11
15:48
Ukrajna orosz reaktorokat vásárol Bulgáriától (Demokrata)
Az ukrán parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi orosz reaktorok vásárlását Bulgáriától.
febr. 11
15:48
A német AfD elnökével tárgyal Orbán Viktor (Magyar Nemzet)
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Alice Weidellel, az Alternatív Németországért Párt (AfD) elnökével tárgyal szerdán Budapesten – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Sajtóiroda. A megbeszélés legfontosabb témája az európai migrációs válság.
febr. 11
15:48
Gyakran megbetegszik? Ezt tanácsolja az orvos (EgészségKalauz)
Ezekre a betegségekre sokszor a gyakori fertőzések irányítják rá a figyelmet.
febr. 11
15:50
Harry a mai napig elevenen őrzi édesanyja emlékét: így beszél róla fiának, a kis Archie hercegnek (BorsOnline)
Diana fiatalabbik gyermeke érzelmes családi pillanatokat árult el.
febr. 11
15:51
Ezt a három kérdést kötelező feltenned, mielőtt szállodai szobát foglalsz (Roadster)
Akadnak finomságok, amikre nem biztos, hogy mindenki gondol.
febr. 11
15:51
Marsai Viktor: Ismét ezres nagyságrendben akarnak átkelni a magyar-szerb határon az illegális migránsok (vasárnap.hu)
Magyarország és Szerbia határmenti erdőségeit járva, egyértelműen látták az illegális migránsok visszaszivárgásának nyomait a Migrációkutató Intézet munkatársai szerb oldalon – fejtette ki a Vasárnap.hu-nak nyilatkozva Marsai Viktor, az intézet igazgatója. – Milyen mértékben és miért növekedett az elmúlt időszakban a migrációs nyomás a szerb-magyar
febr. 11
15:51
A nap felé forduló műlevél termeli az elektromos energiát (Gyártástrend)
Kínai kutatók kifejlesztettek egy újfajta mesterséges levelet, amely a valódi levelekhez hasonlóan képes követni a nap mozgását. Az eszköz képes elektromos áramot termelni és potenciálisan hidrogénre és oxigénre bontani a vizet, így elvileg forradalmasíthatja az üzemanyag-előállítást.
febr. 11
15:54
Nem éri meg az Uzsoki utcai baktérium ellen antibiotikumot fejleszteni (ATV)
A legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Kórházban. Az ilyen baktérium ellen is lehetne hatékony gyógyszert fejleszteni, csak éppen nem éri meg. Viszont van egy másik megoldás, mondta az ATV-ben Lisziewicz Julianna.
febr. 11
15:54
Naponta fogyasztjuk, most a betiltását követelik (Agroinform)
Újra fellángolt az aszpartámvita.
febr. 11
15:54
Exkluzív klubja mellé költözött Tiborcz István (444.hu)
Munka és szórakozás egy helyen.
febr. 11
15:54
A karneválok fővárosa lehet idén a Balcsi-part: fergeteges farsangi bulikkal várnak februárban (Pénzcentrum)
Fesztiváloznál februárban? Irány a Balaton! Színes farsangi forgatagok, pezsgő fesztiválok és hamisítatlan disznótoros gasztroélmények várnak a magyar tengernél.
febr. 11
15:54
"Arra tanítom a gyerekem, hogy ne kérjen bocsánatot" (Ripost)
Az anyuka szerint empátiára neveli a gyerekét.
febr. 11
15:54
A CDU-nak köszönheti sikerét az AfD (vg.hu)
A kereszténydemokraták nem voltak hajlandók szembenézni az emberek migrációval kapcsolatos aggodalmaival.
febr. 11
15:54
Kiderült a titok: ezért viseltek fehéret a Super Bowl játékosainak barátnői (Life)
Taylor Swift mellett számos Super Bowl játékos felesége és barátnője viselt fehéret. Most kiderült, hogy miért.
febr. 11
15:54
Elképesztő aranytartaléka van hazánknak, ennyi jut minden emberre itthon az értékes nemesfémből (Promotions)
A tartalék meredek növekedésnek indult, a környező országok csak kullognak mögöttünk.
febr. 11
15:54
Dúl a terrorőrület a svédeknél (Magyar Hírlap)
Bárhová néznek, veszélyt látnak.
febr. 11
15:54
Gyurcsány Ferenc: Azonnal korrigálni kell a nyugdíjakat! (Nyugati Fény)
A DK elnöke azonnali beavatkozást követel.
febr. 11
15:54
Lázár a Fertő tavi beruházásról: Osztrák "megszállási terv" akadályozza a magyar oldal fejlesztéseit (Telex)
A miniszter megérti a tó miatt aggódó civileket, ezért egyeztetéseket szorgalmaz a kormány és a környezetvédők között.
febr. 11
15:54
Donald Trump lesújtott: 25 százalékos vám jön minden acél- és alumíniumszármazékra, kitört a totális gazdasági háború (naphire.hu)
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke végrehajtási rendeleteket írt alá, amelyek értelmében március 12-től 25 százalékos vámot vetnek ki az acél- és alumíniumimportra.
febr. 11
15:54
Ezek a világ legbefogadóbb városai a Booking szerint (in.hu)
A Booking.com a platform Traveller Review Awards részeként bemutatta a kevésbé ismert, kiemelkedő vendéglátással rendelkező úti célokat és rangsorolta a világ legbefogadóbb városait.13. alkalommal került kiosztásra a Booking.com Traveller Review Awards, és a platform bemutatta a világ 10 legbefogadóbb városát. A legnagyobb arányban legjobb értékelé
febr. 11
15:54
A Proton mail Bitcoin tárcát mutatott be (KriptoMagazin)
Az adatvédelemmel foglalkozó Proton e-mail szolgáltató egy olyan Bitcoin-tárcát adott ki, amely a személyes biztonságra és az egyszerűségre összpontosít. Bemutatták a Proton Wallet-et A világszerte 100 millió Proton Mail-fiókkal rendelkező svájci adatvédelmi és biztonsági vállalat végponttól végpontig titkosított e-mailjeiről, valamint biztonságos
febr. 11
15:54
Megújult a Bethesda Gyermekkórház Ilka utcai épülete (EgészségKalauz)
Az épületben egészségügyi szakdolgozó számára fenntartott rekreációs helyiséget, közösségi- és betegteret is kialakítottak.
febr. 11
15:54
Ez a boldogító zenék top 10-es listája – kutatók szerint (Bien)
A zene önmagában is képes arra, hogy hatalmas és felkavaró érzéseket keltsen bennünk – vagy éppen teljes nyugalmat biztosítson.
febr. 11
15:56
Romániai kormányválság: megvan, ki veszi át az elnöki stafétabotot, ideiglenesen (vg.hu)
A román alkotmánybíróság tudomásul vette Klaus Iohannis államfő lemondását, megállapította a tisztség megüresedését.
febr. 11
16:00
Ursula von der Leyen: ezek a vámok indokolatlanok (Infostart)
Az Európai Bizottság elnöke sajnálatát fejezte ki a Donald Trump által az USA felé irányuló alumínium- és acéltermékekre kivetett vámok miatt; határozott és arányos ellenlépéseket helyezett kilátásba.
febr. 11
16:00
Több magyar városban is veszélyes a levegő minősége (Piac és Profit)
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
febr. 11
16:00
Rákosrendező: fontos feladatot kap Lázár János tárcája (Infostart)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hatáskörébe utalta a Rákosrendezővel kapcsolatos minden kormányzati feladatot Orbán Viktor miniszterelnök.
febr. 11
16:00
Rácz Jenő házasságáról tálalt ki Fördős Zé (Metropol)
Fördős Zé az első sorból nézhette végig, ahogy a sztárséf és felesége egymásba szeretnek. Most, évekkel később el is mondta mit gondol a kapcsolatukról.
febr. 11
16:00
Még mindig hozhat 20 százalékot a zsebbe a Magyar Telekom (vg.hu)
Egyre javuló eredményeket lát a Concorde a távközlési vállalatnál.
febr. 11
16:00
Talán kiderül, mitől szállt el Vučić autójának a kereke (Magyar Hírlap)
Kész csoda, hogy nem történt nagyobb baj.
febr. 11
16:00
Ellenlépéseket ígért az Európai Bizottság Trump vámbejelentése után (Telex)
Ursula von der Leyen jelezte, hogy az EU meg fogja védeni a gazdasági érdekeit.
febr. 11
16:06
Lázár János kemény üzenetet küldött Karácsony Gergelynek (Menedzsment Fórum)
A főpolgármestertől azt kéri, azonnal szállíttassa el a szemetet Rákosrendezőről. Karácsony Gergely szerint a magyar állam úgy adta el a területet az arab befektetőnek, hogy a vevő nem vállalt kötelezettséget a terület megtisztítására.
febr. 11
16:06
Az orosz tudósok új hajtóműve akár egy hónap alatt elérheti a Marsot (hirado.hu)
Jelentősen lerövidítené az űrutazás idejét Oroszország új plazmamotorja.
febr. 11
16:06
Az állam esküdt ellensége az állam tetején (444.hu)
Musknál jóval kisebb figyelem jut rá, de nagyon fontos szerepet kapott Trumptól a Project 2025 egyik vezető szerzője, Russell Vought. Az állam visszanyesését ígérve első lépésként a Wall Streetnek tett óriási szívességet az amerikai állampolgárokkal szemben.
febr. 11
16:06
Aggódhatnak a szurkolók, Milák Kristóf kihagyja az olimpiát? (Ripost)
Az úszó hosszú interjúban beszélt a mögöttünk hagyott időszakról.
febr. 11
16:06
Dudás Miki szívszorító hírt közölt, édesapja temetéséről van szó (BorsOnline)
A világbajnok családjának nem szűnik a fájdalma.
febr. 11
16:06
Hungarikum lett a déli harangszó és a csárdás (Magyar Hírlap)
A Hungarikumok Gyűjteményébe tartozó értékek száma az eddigi 92-ről 94-re emelkedett, a Magyar Értéktár pedig immár 155 elemet tartalmaz.
febr. 11
16:06
Jól állnak a hazai cégek a fenntarthatósági jelentésekkel (MMonline)
A globális trendekkel összhangban teljesítenek a vezető magyarországi vállalatok a fenntarthatósági jelentéstétel területén. 2024-ben több mint háromnegyedük tett közzé ilyen beszámolót. Ez megfelel a világátlagnak, ha pedig a karbonkibocsátási célok közzétételét vagy a lényegességi felmérés gyakorlatát nézzük, ott akár az átlag felett is teljesíte
febr. 11
16:06
Nézőpont: A Transparency korrupciós indexe fake news! (Magyar Nemzet)
Felszólítunk mindenkit, hogy ne használja és ne hivatkozzon rá! – írták közösségi oldalukon.
febr. 11
16:08
Késsel támadtak egy katolikus papra mise közben (Magyar Nemzet)
A szentmisét élőben közvetítették az interneten, így azt is élő adásban lehetett látni, ahogy a pap életére törnek. Egy férfi késsel támadt rá.

Keresés