Hihetetlen, de már húsz éve annak, hogy megalakult a Jonas Brothers, a legendás fiúbanda, akinek tagjai egyesével rabolták el a szívünket 2005-től kezdve, azóta pedig már mindhárman édesapák lettek. Ha igazi rajongónak tartja magát, vagy csak szeretné felidézni az egyik legikonikusabb zenekar történetének legnagyobb pillanatait, akkor töltse ki kví
Újabb bűncselekmények gyanúja miatt hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Biró Ferenc Pált, az Integritás Hatóság elnökét. Közlésük szerint külföldi céggel kötött szerződést az IH, hogy segítsenek egy brüsszeli külképviselet létrehozásában, pedig erre nem volt joga. Az új üggyel együtt eddig 87 millió forint értékű hűtlen kezeléssel gyanúsítj
Egy magyar cég, a Navitasoft Zrt. segíti a balti államok energiahálózatainak lekapcsolódását az orosz áramhálózatról, és az ő szoftvereik biztosítják Ukrajna villamosenergiáját is. Erről és az energia hatékony termelésének, tárolásának kihívásairól is beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi
A nehéz piaci körülmények közepette is több mint 13 százalékkal növelte új folyósításait 2024 negyedik negyedévében a CIB Lízing. A stratégiai szempontból fontos üzletágak mindegyike kiemelkedően teljesített 2024-ben, miközben a támogatott konstrukciók folyósításában is előkelő helyen áll a pénzügyi szolgáltató.
Elképesztő történet járja körbe a világsajtót: egy nő a metrón adott életet a gyerekének. Állítólag a kismama már 25 perce utazott a járművön, amikor hirtelen azt üvöltötte, hogy terhes, és szólt, hogy szülni fog. Az utasok azonnal a segítségére siettek, és végig vele voltak, amíg világra hozta a gyerekét. Úgy tudni, hogy az édesanya és a kisbaba i
Az import hajtja a magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését, a 2024-es adatok szerint a teljes piaci forgalom 15%-os emelkedésével 1920 milliárd forintra nőtt, amelyből 330 milliárd forintot az importtermékek tettek ki – derül ki a PwC legújabb jelentéséből, amely szerint a Temu vált a legdominánsabb szereplővé, míg a hazai kereskedők technológia
A január végén aláírt, határozatlan időre szóló szerződés értelmében a GTVF Export Fejlesztő Kft. hosszútávon kínál fejlett energetikai megoldásokat és korszerű technológiát Kuvait ipari szereplői számára.
Ennek a csillagjegynek az egész életét lerombolták. Horoszkóp. Nagyon határozott és erős személyiség vagy. Biztos támaszt nyújtasz másoknak, lehet rád számítani mindig. Vannak saját ötleteid, kreatív vagy, olyan, aki a jég hátán is megél. Amit gondolsz, azt ki is mondod, nem félsz a következményektől, vállalod a véleményedet. Határozott lendülettel
Jelentősen csökkentette számos tej és tojás árát a Tesco: az áruházlánc üzleteiben és online felületén 12 féle UHT és ELS tej és 7 féle sajátmárkás tojás kapható, előbbiek esetében akár 8, utóbbiak esetében akár 10 százalékos árcsökkentést is tapasztalhatnak a vásárlók.
Az optimista verzió szerint hat év múlva már kezdhetik építeni a parkváros-negyedet, a pesszimista változat legfeljebb hat hónapot ad az egész projektnek a bedőlésig. Bemutatjuk az összes teendőt és buktatót.
Ami a bélben a mikrobiom, az a nemi szerveken a szexom. Ausztrál kutatók szerint még akkor is kimutathatóak a változások szex után, ha óvszert használnak.
Majdnem 310 ezer 65 évesnél fiatalabb nyugdíjas kapja meg postán február 18-ától március közepéig az ellátottak utazási utalványát, amelyet a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatósága állít ki.
Majdnem 310 ezer 65 évesnél fiatalabb nyugdíjas kapja meg postán február 18-ától március közepéig az ellátottak utazási utalványát, amelyet a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatósága állít ki. Az utalvány a helyközi közlekedésben korlátlan számú díjmentes utazásra és 90 százalékos kedvezménnyel vármegye- és országbérlet vásárlásra j
A hajhullás akkor tekinthető kóros mértékűnek, orvosi szakkifejezéssel alopeciának, ha naponta több mint 100 hajszál hullik ki, a napi 70-100 hajszál kihullása még normális. Az esetek többségében az alopecia genetikai adottság, bizonyos esetekben azonban indokolt az alapos orvosi kivizsgálás.
Oroszország kénytelen visszafogni olajkitermelését, mivel az amerikai szankciók és az ukrán dróntámadások egyre súlyosabb kihívások elé állítják az orosz olajipart. A Reutersnek nyilatkozó iparági források szerint a csökkenő export, a finomítók elleni támadások és a szankciók miatti szállítási nehézségek következtében a következő hónapokban napi 9
Az ügyészség szerint Biró felvette egy családi ismerősét, aki a "halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása" témakörben is oktatott volna, hat hónap alatt 12 millió forintot kapott. Egy külföldi céggel is milliós szerződést kötött.
Kína határozottan ellenzi és elutasítja a politikai manipuláció minden formáját a SARS-CoV-2 koronavírus eredetének nyomon követésével kapcsolatban - közölte szerdán a kínai külügyminisztérium.
Elon Musk csütörtökön a Dubajban megrendezett Világkormányzati Csúcstalálkozó nemzetközi konferencián arról beszélt, hogy az Egyesült Államok a múltban "rámenős" volt, és most már "törődjön a saját dolgával", emellett hangsúlyozta, hogy hagyni kellene más országokat a saját dolgukkal foglalkozni.
Idén is marad a keleti nyitás stratégiája, de már nincsen tervben újabb akkumulátorgyártó bevonzása, viszont az amerikai gyógyszergyártókra, üzleti szolgáltató központokra, innovatív befektetésekre számít a HIPA - mondta el a Portfolio-nak Joó István, a szervezet vezérigazgatója, befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megv
Puzsér Róbert az elmúlt években rengetegszer illette kritikával Tóth Gabit, ezúttal azonban váratlan dolgokat mondott róla a Mivanaveled Show évadzáró epizódjában. A kritikus azt is elmondta, szerinte Pajor Kristóf és Turai Barna műsora egy szerethető hulladék, ők maguk pedig kedves, aranyos, vicces hülye gyerekek.
Csütörtökön erősödött a forint a főbb devizákkal szemben. A trend szerda este vette kezdetét, amikor megjelentek a hírek Donald Trump és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetéséről, illetve közelgő találkozójáról.
Millie Bobby Brown gyereksztárként robbant be a köztudatba, de most, 20 évesen, saját tempójában építi tovább karrierjét és magánéletét. A Vanity Fair márciusi címlapján egy érett és határozott nőként jelenik meg, aki a reflektorfénytől távol, egy farmon találta meg a nyugalmát.
A Demján Sándor Program “Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” programh célja, hogy a hazai mikro- és kisvállalkozások számára ingyenes, professzionális weboldalkészítési és digitalizációs megoldásokat biztosítson. A program segítségével, melyhez most a Yettel is csatlakozott hivatalos szállítóként, a vállalkozások pályázati úton, önerő nél
A közúti balesetek egyik fő oka az ittas vezetés, amelynek következményei végzetesek lehetnek. A közúti biztonság optimalizálása és a balesetek számának minimalizálása érdekében az Európai Unió rendeletet hozott, amelyben meghatározza egyes ADAS rendszerek (Advanced Driver Assistance Systems) kötelező jelenlétét az új autókban. Ezek közé tartozik a
Neked is feltűnt már, hogy a lakberendezési magazinokban minden olyan tökéletes, olyan jól átgondolt hatást kelt, és te hiába játszol a színekkel meg a textilekkel, valahogy mégsem lesz ugyanaz a hatás a valóságban? Sokszor egészen apró dolgokon múlik, hogy olyan legyen a lakásod, akár egy enteriőr magazin címfotója.