2025. február 13. csütörtök

febr. 13
14:30
Menczer Tamás: Megint hazudsz, Kicsi?! (Magyar Nemzet)
A Fidesz–Kdnp kommunikációs igazgatója elmondta, Magyar Péter összes hazugságát le fogja leplezni.
febr. 13
14:30
Megint tuningolják a dobozost, amibe már 600 lóerős Gt-R-motort is építettek (Autószektor)
A Toyota 2011-ben szüntette meg a Hiace haszonjármű értékesítését Európában, az utolsó, nálunk is kapható generáció a negyedik volt, amelyet még 1989-ben mutattak be, de több modellfrissítéssel bő két évtizeden át versenyképes maradt a konkurenciával szemben. A furgon története azonban nem állt meg a negyedik generációval, Ázsiában, Afrikában, Dél-
febr. 13
14:30
Időkapszulát rejtettek el az Agrárminisztérium megújuló épületében (Magyar Mezőgazdaság)
Az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének felújítása részeként időkapszulát helyeztek el. A kapszulába újságok, fényképek, méz, pálinka és búza is került. A megújulás szimbolikus, hiszen párhuzamosan zajlik a magyar agrárium átfogó fejlesztése.
febr. 13
14:30
Helyzetkép a régiós bankszektorról: kedvezők a feltételek a további konszolidációhoz (Üzletem)
A magas kamatkörnyezet miatti erős jövedelmezőség, a továbbra is elaprózódott kelet-közép-európai bankpiac és az akvizitív bankok stabil tőkepozíciója kedvező feltételeket teremt a piac további konszolidációjához a Deloitte szakértői szerint.
febr. 13
14:30
Kirúgták a tanárnőt, aki macskának hiszi magát és sziszeg a diákjaira (AC News)
Nagy port kavart az a tanárnő, aki mindenki által láthatóan macskaként azonosítja magát. Az oktatási minisztérium intézkedett, a tanárnőt felfüggesztették.
febr. 13
14:30
Profi szájról olvasó fejtette meg, mit kiabált a Liverpool edzője a bírónak, ami után kiállították (Telex)
Arne Slot a piros lapja mellé egy kétmeccses eltiltást is kapott.
febr. 13
14:30
Sokan nem merik azt kimondani magukról, mint Jakupcsek Gabriella (Most Hír)
Vannak, akiket leláncol a megfelelési kényszer, és a társadalmi vagy családi elvárásoknak megfelelően beszélnek. És van Jakupcsek Gabriella. Nézd meg, mikről beszélt legutóbb!
febr. 13
14:33
Távozott a közpénzen luxusautót bérlő propagandista a Győr+ Média éléről (Media1)
Panda Ákos mától nem a Győr+ vezérigazgatója.
febr. 13
14:36
Fodor: Orbán Washingtonnak is üzent Weidel meghívásával (ATV)
"Orbán Viktor számára azért volt fontos a találkozó, mert ezzel azt üzente, hogy Brüsszellel a hagyományos úton nem fog sikerülni a megállapodás. Az egyetlen esély Donald Trump és az Egyesült Államok, mely lényegében Elon Muskon keresztül ráütötte a "kóser pecsétet" az AfD-re, mondta az ATV-ben Fodor Gábor.
febr. 13
14:36
State of Play: a Sony nagy játékmegjelenésekről rántotta le a leplet (vg.hu)
.
febr. 13
14:36
Csókolózáson kapták Tóth Andit: sokak szeme kikerekedik a partnerét látván (BorsOnline)
A videó sokakat megdöbbentett.
febr. 13
14:36
Elárulták a titkot, Mézga Aladárt a mesterséges intelligencia szólaltatta meg igazából (Promotions)
Geszti Péter beismerte, hogy ő is újra közreműködött leghíresebb szerepével kapcsolatban.
febr. 13
14:36
Dróndarabok csapódtak be román és moldovai területen (Magyar Hírlap)
Üzenettel figyelmeztették a lakosságot a lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére.
febr. 13
14:36
Trump Putyinnal és Zelenszkijjel is beszélt, megkezdődhetnek a béketárgyalások? (Helló Magyar)
Donald Trump közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is kifejezte a béke iránti elkötelezettségét, de teljesen különböző követeléseik vannak.
febr. 13
14:36
Brutális tömeggázolás Münchenben: gyalogosok közé hajtott egy autó, rengeteg a sérült – köztük gyerekek is (naphire.hu)
Gyalogosokat gázolt el csütörtökön egy autós Münchenben.
febr. 13
14:36
Öt dolog, amire szoftver-beszerzéskor érdemes figyelni (ICT Global)
A vállalati szoftverekkel kapcsolatban számos olyan szellemi tulajdonjogi, adatvédelmi jogi és titokvédelmi kérdés felmerülhet, amelyre a cégek sajnos nem mindig gondolnak a beszerzés során. Az üzletmenet szempontjából kritikus szoftverek esetében az említett kérdésekből eredő problémák akár jelentősen is befolyásolhatják a cég mindennapos működésé
febr. 13
14:42
Magyar Péter a bennfentes kereskedésről szóló vádakról (Blikk)
Újabb botrány van feltörekvőben a TISZA Párt elnöke körül. Az Index értesülései szerint Magyar bennfentes kereskedést követhetett el még 2023-ban. A politikusa Blikknek nyilatkozva cáfolta a vádakat.
febr. 13
14:42
NNGYK: változatlanul tombol az influenza (Infostart)
Február 3. és 9. között 82 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésében csütörtökön a honlapján. Hozzátették: akut légúti fertőzés miatt 307 500-an keresték fel orvosukat.
febr. 13
14:42
A szingapúri viták miatt törölték a leggyorsabb körös pluszpontot (m4sport.hu)
Az F1 hivatalos oldalán most jóformán "elismerte" ezt.
febr. 13
14:42
Így kaphatsz 26 éves korig négymilliós hitelt kamatmentesen (Bank360 blog)
Januártól négymillió forintos, kamatmentes hitelhez juthatnak azok a 26 év alatti fiatalok, akik nem tanulnak tovább és már dolgoznak. Megmutatjuk, milyen feltételei vannak a bármire felhasználható kölcsönnek, és mire kell figyelni a törlesztésénél.
febr. 13
14:42
Hámori Luca nem utazhat a világbajnokságra (Magyar Hírlap)
A sportolók az olimpiai részvételüket kockáztatják.
febr. 13
14:42
Váratlan lebukás: Egy közlekedési baleset miatt menekült meg a magyar emberkereskedők által fogva tartott lány (Nyugati Fény)
Az egész család részt vett a bűntettben.
febr. 13
14:42
Rengeteg az influenzás beteg, mutatjuk a te lakóhelyeden a legsúlyosabb-e a helyzet (Most Hír)
Február 3. és 9. között 82 100-an fordultak orvoshoz influenza vagy influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) heti jelentésében csütörtökön a honlapján. Hozzátették: akut légúti fertőzés miatt 307 500-an keresték fel orvosukat.
febr. 13
14:42
Gyermeknevelési, gyógypedagógiai és zeneművészeti képzések a Debreceni Egyetemen (Diplomátszerzek)
A szociál-, óvoda- és gyógypedagógia, a csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint a romológia szak iránt érdeklődő fiataloknak szervezett nyílt napot január 22-én a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. A rendezvényen a szeptemberben induló képzésekről, a pontszámításról és a hallgatói életről is részletes információkat kaphattak
febr. 13
14:45
Digitális önvédelemre tanítja a diákokat a One Alapítvány (Digital Hungary)
A One Magyarország Alapítványa, az ország egyik vezető távközlési vállalatának társadalmi szervezete a nemzetközi Safer Internet Day alkalmából digitális szabadulószobát indít. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos és biztonságos internethasználat fontosságára. A program különösen időszerű: egy friss hazai kutatás szerint a 13-
febr. 13
14:48
A piacok azonnal reagáltak az orosz-ukrán fegyverszünet esélyére (Piac és Profit)
A kőolaj ára esett, miután Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és megegyeztek arról, hogy elkezdik a tárgyalásokat az orosz-ukrán háború lezárásáról. Ezt azt jelenti az olajpiac számára, hogy várhatóan nem lesznek további szankciók az orosz olajszállításokkal szemben.
febr. 13
14:48
Fejjel lefelé az árokban állt meg egy autó Mendén (Metropol)
Két autó ütközött össze Mendén, egyikük autója ezután fejjel lefelé állt meg az árokban.
febr. 13
14:48
A Wall Street farkasa legendás cége felvásárolja egy versenytársát (Portfolio)
Megveszi egyik versenytársát a Steve Madden amerikai divatcég. A hír önmagában nem lenne túl izgalmas a magyar olvasóknak, viszont a vállalat szerepelt a Wall Street farkasa című filmben, így már eggyel érdekesebb a történet. Már csak a nosztalgiázás miatt is.
febr. 13
14:48
Óriási balhékba keveredtek a Házasság első látásra sztárjai (Ripost)
Tettek róla, hogy kamerákon kívül is róluk beszéljenek.
febr. 13
14:48
Felemészti a gyász, képtelen továbblépni felesége halála után a legendás futballsztár (BorsOnline)
Ziege felesége novemberben halt bele súlyos betegségébe.
febr. 13
14:48
Egy ország sápadt most el: 20 év házasság után válik az álompár (BorsOnline)
Egészen eddig mindent kibírt a kapcsolatuk.
febr. 13
14:48
Már nem tudnánk mobil nélkül élni (MMonline)
Repülőrajtot vett a digitalizáció a koronavírus-járvány éveiben: a mobiltelefon vált az internetezés elsőszámú eszközévé, tovább erősödött a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban, és tömegek szoktak rá az online vásárlásra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása a Kantar-Hoffman piackutató intézet felméréseit elemezve m
febr. 13
14:48
Fülöp herceg halála előtt megosztotta titkát (Magyar Hírlap)
Ettől lesz tartós a házasság.
febr. 13
14:54
Újabb bombariadó Budapesten, azonnal lecsaptak a rendőrök (BorsOnline)
Sosem lesz vége?
febr. 13
14:54
Teljes a bizonytalanság a nem szűnő földrengésraj miatt Santorinin (Infostart)
Bár a Santorini szigetén zajló fölrengéssorozat nem áll kapcsolatban a Santorini vulkán tevékenységével, egyelőre teljes bizonyossággal nem zárható ki, vélik a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetének szakemberei. A kutatók összefoglalták, milyen földtani okok állhatnak a háttérben, amelyek alakíthatják a történéseket, illetve mi várhat
febr. 13
14:54
Csaknem 10 százalékkal drágultak az albérletek (Adózóna)
Drágulással nyitotta az évet az albérletpiac (is) – írja az uzletember.hu. Januárban országos átlagban az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, Budapesten pedig 1,8 százalékos volt a növekedés. Éves szinten az országos mutató 9,4, a fővárosi pedig 9,5 százalékos emelkedést tükröz a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint.
febr. 13
14:54
Radikális változás jön a Magnum és a Cornetto gyártójánál (Portfolio)
Az Unilever bejelentette, hogy tőzsdére viszi fagylaltüzletágát, miután nem talált vevőt a leválasztani kívánt részlegre. A multinacionális vállalat emellett közzétette 2024-es pénzügyi eredményeit is, amelyek elmaradtak a várakozásoktól - jelentette a Retail Detail.
febr. 13
14:54
"Senki nincs már itt biztonságban" - Megszólalt a Ripostnak egy ott élő magyar a müncheni gázolásról (Ripost)
Tüntetés résztvevői közé hajtott egy autó Münchenben.
febr. 13
14:54
Hétszázmillió forintot kaszálhat a Fradi, ha továbbjut a Plzen ellen az Európa-ligában (HírTV)
Csütörtökön este a Viktoria Plzen elleni egyenes kieséses párharc odavágójával folytatja szereplését a Ferencváros labdarúgócsapata az Uefa Európa-ligában. A Fradi eddigi menetelésével 7,91 millió eurót, átszámítva körülbelül 3,1 milliárd forintot keresett, a csehek elleni esetleges továbbjutás még további 1,75 millió eurót, nagyjából 700 millió fo
febr. 13
14:54
Putyin nagy győzelmet aratott – írja a New York Times a Trump-Putyin telefonbeszélgetés után (SzMo)
Putyin és Trump hosszú telefonhívása alapjaiban változtathatja meg a háborút. Az amerikai lap szerint az orosz elnök bízik benne, hogy az USA végre az ő feltételei szerint tárgyal.
febr. 13
14:54
Így számoltak le itthon a kommunisták a legnagyobb magyar színészekkel: összegyűjtötték a tragikus történeteket (Promotions)
A legnagyobb művészeket hidegvérrel lehetetlenítette el a diktatúra.
febr. 13
14:54
Hamarosan bíróság elé állhat Fico merénylője (Magyar Hírlap)
Társtalan tettes lőtt a kormányfőre.
febr. 13
14:54
Háromszázhétezer ember ment orvoshoz influenzagyanúval egy hét alatt (Magyar Nemzet)
Közülük rengeteg 14 év alatti.
febr. 13
14:54
Nagy Márton megmagyarázza, miért vesznek el tízmilliárdokat Budapesttől (Forbes)
"Pénzügyekből és szolidaritásból elégtelen!" – írta ki Nagy Márton a Facebookra. A nemzetgazdasági miniszter egy dühös bejegyzést írt a fővárosi pénzügyekről.
febr. 13
14:54
Megegyezett az X és Trump, Musk cége tízmillió dollárt fizet az elnöknek (Telex)
Ezzel az X lett a második közösségi médiaplatform, amely megegyezett Trumppal a fiókjainak felfüggesztése miatt, miután az elnök támogatói 2021-ben megrohamozták a Capitoliumot.
febr. 13
14:54
Okozhat szívrohamot az ijedtség? (EgészségKalauz)
Halálra ijed - szokták mondani. De vajon tényleg okozhat szívrohamot?
febr. 13
14:54
Ennek a 3 csillagjegynek visszatérhet az exe az életébe 2025-ben – köztük vagy? (Bien)
Ha az exekről van szó, sokan eleve úgy gondolják, hogy akik egyszer már szakítottak, azok jobb, ha többé nem kerülnek kapcsolatba, vannak, akik próbálnak baráti viszonyt fenntartani, míg mások újra visszatalálnak egymáshoz, ami viszont sajnos továbbra sem garancia arra, hogy minden jól fog működni, sőt!
febr. 13
14:56
Így taszították a mélybe Európát a globalisták (Magyar Nemzet)
Az új amerikai elnök reményt ad Európának.
febr. 13
14:57
Kardosné Gyurkó Katalin: A házasság egy férfi és egy nő holtig tartó, fejlődőképes szeretetszövetsége (vasárnap.hu)
A 2010 óta tartó időszakot "nyugodtan nevezhetjük a családbarát fordulat sikerének"; mind az emberek elvárásai, mind a médiában megjelenő véleményeket figyelembe véve elmondható, hogy végbement a családpolitikai fordulat – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztosa c
febr. 13
15:00
"Ezt egy életen át kell játszani!" – Jön Hevesi Tamás koncertje: ezt imádni fogja (Blikk)
Hevesi Tamás a magyar könnyűzene kiemelkedő alakja, aki egy exkluzív színházi koncertélménnyel készül 2025. február 14-ére, vagyis Valentin-napra a rajongóknak. Az "Ezt egy életen át kell játszani" előadója különleges produkcióval készül kifejezetten a szerelmesek ünnepére hangolva.

Keresés