2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti mérései és Q4-re vonatkozó előzetes adatai alapján 15%-os árbevétel-növekedés mellett 1920 milliárd forintos forgalmat érhetett el, melyből 17%-ot – mintegy 330 milliárdot – már az import kereskedelem generált.
Egyetlen törlés, és a kád ragyogni fog – filléres trükk a makulátlan fürdőszobáért Minden háziasszony álma, hogy legyen egy olyan tisztítószer amit a takarítani kívánt felületen egyszerűen tudnának használni, sikálás, dörzsölés nélkül és ne legyen vegyszeres. Hiszen otthonunk csak akkor szép ha rend és tisztaság uralkodik mindenhol! Mutatunk pár ta
A Ferencváros csütörtökön 18.45-kor a cseh Viktoria Plzent fogadja a Groupama Arénában a legjobb 16 közé jutásért vívott oda-visszavágós rájátszás párharc első mérkőzésén. A meccs előtt az FTC két korábbi cseh játékosa, Martin Klein és Marek Heinz adott interjút.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Önállóan indul a 2026-os országgyűlési választáson – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Adorján Béla pártelnök.
Oroszország már elindította egy tárgyalócsoport létrehozását az Egyesült Államokkal, amely az ukrajnai helyzet megvitatására összpontosít – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Porhintés a „teljes kiőrlésű" jelző a Lidl-ben így árult több péksüteménynél is – tette közzé a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hatóság az áruházláncra ezért 186 millió forintos bírságot is kiszabott. A Lidl jelezte: nincs olyan előírás, amit megszeghettek volna.
Kazány Tibor huszonöt évesen került kerekesszékbe, miután motorbalesetet szenvedett, és eltört a gerince. Ám ez sem hátráltatta abban, hogy kitűzött terveit, céljait megvalósítsa. Családot és vállalkozásokat alapított, többek közt kerekesszékek gyártásával foglalkozik. Szabadidejében pedig kerekesszékes szépségversenyeket rendez, utazgat és sportol
Grönland és Panama, két ország, amely minden szempontból különbözik egymástól, mégis van bennük valami közös. A közelmúltban mindkettő a vezető politikai hírek témája volt az amerikai elnök, Donald Trump utalásai miatt. A Kiwi.com turisztikai szempontból vizsgálta ezeket a helyszíneket. Grönland Európa és Észak-Amerika közötti stratégiai helyzetérő
Videó! A kétoldalú kapcsolatok folyamatos fejlesztésére különösképpen szükség van az új világrend kialakulása közepette, mondta Szijjártó Péter Belgrádban.
A Lidl Magyarország nem ért egyet a GVH határozatával. Így reagált szerkesztőségünknek küldött állásfoglalásában a cég a versenyhivatal határozatára, amely szerint a Lidl megtévesztette a fogyasztókat, ezért 186 milliós bírságot is kapott. Mutatjuk a részleteket. A Lidl Magyarország felelős vállalatként folyamatosan azon dolgozik, hogy felh
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a Nato szövetségesek védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve figyelmeztetett arra, hogy az Ukrajna és Európa háta mögött kötött békemegállapodás kudarcra van ítélve. Felhívta a figyelmet, hogy a gyors megoldások veszélyesek, és a minszki megállapodások példája mutatja, h
A gyerekek egy része nem szereti a gombát, de kis mennyiségben, ráadásul egy sonkás pizzán még a válogatós kicsik is megeszik. Nem véletlenül nagy siker a gyerekek körében a songoku pizza, amely most rétes formájában készült el a konyhánkban.
Fónagy János, a nemzetgazdasági miniszter helyettese szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer igazságos, a tárca nem támogatja az ellátások differenciált emelését – írja a 24.hu.
A tárcavezető szerb kollégájával, Marko Duriccsal közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy új világrend, új realitás van kialakulóban az amerikai elnök beiktatása nyomán.
Ezért áztasd a lábad ecetbe, a hatása lenyűgöző Fantasztikus lehetőség, ha jót akarsz a lábadnak! Az ecet csodát tesz a bőröddel! Frissülj fel te is, iktasd be ezt a csodatevő eljárást az életedbe! Végre már közeledünk a tél végéhez, alig várjuk a jó időt! Hiszen hónapok óta csizmát és zárt cipőt hordunk és ennek sajnos
Ma délután tartják a tőzsdei legjobbjait díjazó BÉT Legek eseményt, amelyen többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is előadást tart. Az MNB-elnök szavai azért is lehetnek izgalmasak, mert márciusban Varga Mihály váltja a pozíciójában, így ez egyike lehet Matolcsy György utolsó nyilvános megszólalásainak jegybankelnöki minőségbe
A szervezetet a bárok tulajdonosai irányították, de több pultost és biztonsági őrt is beszerveztek. Az okozott kár egymilliárd forintnál is nagyobb lehet.
Klasszikus randiprogram a közös vacsora, és sokkal romantikusabb lesz az élmény, ha étterem helyett otthon készül a finom menü. Egy ilyen gesztussal garantáltan leveszed a lábáról a párodat.
A fogérzékenység hátterében az esetek többségében a zománc kopása áll. Sokan nem gondolnák, de a helytelen fogápolás mellett a stressz is fokozhatja a fogzománc erózióját.
Csütörtök este folytatódik a Ferencváros európai kupaszereplése, a magyar bajnokcsapat a cseh Viktoria Plzen együttesét fogadja 18.45-től az Európa-liga rájátszásának első találkozóján. A zöld-fehér klub elnöke, Kubatov Gábor a közösségi oldalán üzent a szurkolóknak.
A szervezetet a bárok tulajdonosai irányították, de több pultost és biztonsági őrt is beszerveztek. Az okozott kár egymilliárd forintnál is nagyobb lehet.