Állami látogatásnak kijáró külsőségek, szövetségépítés, és a nagy példakép, Magyarország. Ezek a legfontosabb megállapítások, melyek a német sajtóban a szélsőjobboldali német vezér budapesti útjáról megjelentek.
Megelőztek egy – feltehetően robbantásos – merényletet egy brandenburgi menekültszállás ellen – közölték csütörtökön a német hatóságok. A drezdai főügyészség tájékoztatása szerint egy szerdai névtelen bejelentést követően Meissen kisvárosában Szászország tartomány hatóságai még aznap átkutattak két ingatlant, ennek során két gömbbombát találtak, va
Témák: Sikeresen pályázott Gyula kerékpárút fejlesztésre – jelentette be a csütörtök délelőtti, helyszíni sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester és Veres András képviselő. A 630 millió forintos forrásból a Vértanúk útja mindkét oldalán egy-egy kilométeres szakaszt építenek újjá. Elsősorban a leszakadó társadalmi csoportok számára nyújthat seg
A főváros nem magáról a szolidaritási hozzájárulásról, hanem annak mértékéről folytat vitát évek óta – írta a főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében.
John Dramani Mahama ghánai elnök vizsgálatot rendelt el az állami gyakornoki programot felügyelő kormányhivatalnál, miután kiderült az előző kormány idején több mint 81 ezer, feltehetőleg fiktív személy szerepelt a hivatal bérlistáján.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nagyon kiakadt a bennfentes kereskedelem vádja miatt, amely a keddi Partizán-interjúban is szóba került, majd csütörtökön az Indexen született cikk róla.
Az OTP a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron is elérhetővé tette mozgó bankfiók szolgáltatását, amely a hagyományos, készpénzmentes bankfiókokkal azonos szolgáltatásokat kínál - közölte az OTP csütörtökön az MTI-vel.
Kínai kutatók megdöbbentő felfedezése: a mikroműanyagok képesek felhalmozódni az agyban, csökkentve a véráramlást, ami súlyos következményekkel járhat.
Mária Terézia négy évtizeden át uralkodott a Habsburg Birodalom felett a 18, és ő volt egyetlen nő, aki saját jogán viselte ezt a címet. Megkoronázásakor több helyen is zavargások törtek ki, azonban bebizonyította, hogy az anyaság mellett is képes volt Európa egyik nagyhatalmát irányítani.
Már 35 éves korunkban is jelentkezhet egy a tünet, ami arra utalhat, hogy később demencia alakulhat ki nálunk.A tudósok szerint a demencia korai figyelmeztető jele megjelenhet alvás közben. Egy tanulmány szerint ez a jelzés évekkel vagy akár évtizedekkel más tüneteket megelőzve válhat észrevehetővé.A The Lancet folyóiratban közzétett kutatás szerin
A 2022-es választási visszaélés, a USAID körüli botrányok és az Európai Unió intézményeinek nemzeti szuverenitást sértő lépései indokolttá teszik a szuverenitásvédelmi jogszabályok megerősítését – tudatta a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Nem várt események előzték meg a Ferencváros–Plzen Európa-liga-rájátszás-mérkőzést (amelynek, kiegészülve a jövő csütörtöki visszavágóval, az tétje, hogy ki lesz ott a második számú európai kupa nyolcaddöntőjében.) A sérült Dibusz helyett a kezdőcsapatba jelölt Varga Ádám is játékképtelenné vált a bemelegítésnél, így a nemrég szerződtetett Gróf Dáv
Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A nehéz piaci körülmények közepette is több mint 13 százalékkal növelte új folyósításait 2024 negyedik negyedévében a CIB Lízing. A stratégiai szempontból fontos üzletágak mindegyike jól teljesített 2024-ben.
A természet szeretete kíséri Szigeti Edit életét és természetfotós munkásságát. A Nimród Vadászújság munkatársaként főként Somogy és Zala vármegyében alkot, képeit több ízben már külföldön is kiállították.
A Ferencváros 1-0-ra legyőzte a cseh Viktoria Plzent a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, csütörtökön.
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Ukrajna számára biztosítani kell a NATO-csatlakozás lehetőségét. Starmer, akivel az ITV brit kereskedelmi televízió csütörtöki hírműsora készített interjút, kijelentette azt is, hogy Ukrajna sorsáról Ukrajna nélkül nem lehet tárgyalni. Arra a felvetésre, hogy Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter előző nap
A testtömegindex alapján az elhízásnak két fajtáját különböztetjük meg: a 30 és 40 közötti BMI tartományt nevezzük elhízásnak, a 40 feletti testtömegindex-értékeket pedig súlyos vagy extrém mértékű elhízásnak hívjuk, amely már komoly egészségügyi kockázattal is járhat.