Orbán Viktor miniszterelnök felterjesztésére Alekszandar Vucsics szerb államfőt Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend nagykeresztje elismeréssel tünteti ki.
A Honvédelmi Minisztérium hétfőn közleményt adott ki, amelyben a Magyar Honvédség volt Parancsnokai és Vezérkarfőnökei hangsúlyozták a katonák hűségét a hazához és a politikai semlegesség fontosságát. A közlemény kiadásának hátterében Ruszin-Szendi Romulusz, a volt vezérkari főnök politikai szerepvállalása állhat, miután támogatását fejezte ki a Ti
A globális felmelegedés hatására a nyári hónapokban csökken a felszínközeli szélsebesség, ami komoly kihívásokat jelenthet az európai országok energiarendszerei számára – derül ki egy Bloomberg által közölt friss elemzésből. Bár a hatás jelenleg még csak részben érzékelhető, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az évszázad közepére már jelentős m
Meggyőződésem, hogy a balkáni régió stabilitása Szerbia stabilitásával függ össze. Szerbia pedig akkor stabil, ha erős határozott vezetése van. Ezért mi Alekszandar Vucsics elnök úrban a balkáni stabilitás bajnokát is tiszteljük – fogalmazott Orbán Viktor.
Sajnos a repülőgépek nem mindig olyan tiszták, mint ahogy azt a turisták gondolnák. Egy légiutas-kísérő most azt is elárulta, hogy a repülő melyik területe hemzseg a baciktól.Az utazási főszezonban a légiutas-kísérőknek általában nincs sok idejük arra, hogy a járatok között kitakarítsák a gépet. Jane Hawkes, utazási szakértő és egykori légiutas-kís
A Bubblemaps blockchain elemzői állítják, hogy a Libra és a Melania memecoinok hátterében ugyanaz a csapat állhat, amely manipulálta mindkét projektet. Az onchain adatszolgáltató szerint a Melania token alkotójához köthető tárcák tranzakciókat folytattak a Libra tokennel is, amelyek során sniperek és belső szereplők jelentős profitot realizáltak mi
Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatalánál (FAA) megkezdődött a próbaidős alkalmazottak elbocsátása, ami a szakszervezet szerint több száz dolgozót érinthet. Az intézkedés aggályokat vet fel a légiközlekedés biztonságával kapcsolatban, különösen a közelmúltbeli balesetek fényében - írta a CNN.
László Imre szerint Tóth Márton "nyilvánosan önkritikát gyakorolt, elismerte hibáját és nyilvánosan bocsánatot kért, ami nagyon fontos, de nem elegendő lépés".
A csempe évtizedek óta a konyhák és fürdőszobák alapvető eleme, de most egy váratlan megoldás forradalmasítja az enteriőrt. Ha azt hitted, hogy a csempe már nem tud újat mutatni, itt az ideje újragondolni!
Még az Európai Unióból érkező javaslatokkal szemben is meg kell tartani a 13. havi nyugdíjat – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Minden vizsgált társadalmi csoportban elsöprő a nyugdíjasok plusz egy havi juttatásának támogatása Magyarországon.
Már ma is rengeteg kihívással küzd a világ, de a jövő még ennél is több sorsdöntő választás elé állít mindannyiunkat. A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. hisz abban, hogy a fiatalok friss szemlélete és újító lendülete hozzájárulhat ahhoz, hogy a technológia és az innováció sikeres válaszokat adjon a holnap kérdéseire.
Ismét tárgyal egymással Ausztriában a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a kormányalakításról - erősítette meg mindkét párt hétfőn.
A Bankszövetség és a Kavosz Zrt. vállalásának köszönhetően a Széchenyi Kártya Program hiteleit még kedvezményesebb kondíciókkal vehetik igénybe a hazai kis- és középvállalkozások – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
Ha te is szoktál azon gondolkodni, hogy mennyire vagy egészséges, akkor érdemes feltenned magadnak azt a három kérdést, amit az egyik szakértő javasol a témával kapcsolatban.
Számos egymásra ható erő befolyásolja napjainkban a beszerzések alakulását. Az emelkedő költségek és az infláció, a gyorsan fejlődő technológia, a fenntarthatóság és az ESG növekvő szabályozási és stratégiai jelentősége, a geopolitikai tendenciák és a globális hálózati kihívások, valamint a növekvő munkaerőhiány mind hatással vannak erre a területr
Február 1-jén fizettek kamatot a Babakötvények, ez 32 milliárd forint jóváírását jelentette a gyermekek Start-számláján. Ezzel egy időben a Babakötvények inflációhoz igazított kamata 20,6%-ról 6,7%-ra csökkent. A money.hu szakértője ennek kapcsán megvizsgálta, érdemes-e még Babakötvénybe fektetni, és mik az esetleges alternatívák.
A neutrofil granulocita a vérben, illetve a nyirok- és egyéb szövetekben keringő granulociták egyik fajtája. Nevüket jellegzetes festődésükről kapták, ami fénymikroszkóp alatt válik láthatóvá.
Bauer Bence emlékeztetett, hogy a párt vezetője, Herbert Kickl a kampányban és azóta többször is említette, hogy az általa vezetett Ausztria az illegális migrációt megállító, zárt erődként virágozhat fel.
A címvédő és négyszeres Supermoto-világbajnok Marc-Reiner Schmidt is várja már a versenysorozat július közepén Visontán sorra kerülő magyarországi futamát, ebből az alkalomból a közösségi médiában üzent a szurkolóknak.
A hétvégén Magyar Péter pártja megmutatta, hogy országos méretű erővé vált - mondja az elemző. A most bemutatott arcokkal pedig azt is bebizonyították, hogy a Fidesz-kormány irányából is képesek támogatókat és szavazókat szerezni.
A magyar miniszter szerint mindent megtesznek Emmanuel Macronék, hogy ne lehessen békésen lezárni Oroszország háborúját Ukrajna ellen. Szijjártó véleményéről az orosz állami hírügynökség kiemelt helyen számolt be.
A február hozza el az igazi pénzesőt a prémium állampapíroknál: a következő pár napban 420 milliárd forint landol a magyarok számláin. Ezzel pedig hat PMÁP-sorozat kamata fog visszaesni a mostani 18-19% közötti szintekről 4-5% környékére. Mutatjuk a részleteket és a tudnivalókat.