Sokan úgy vélik, feltétlenül léteznie kell másik életnek, hiszen annyira összetett az emberi lélek. Mások úgy gondolják, a halál után nincs semmi. Bármi is legyen az igazság, a hétköznapokban is találhatsz olyan jeleket, amik arra utalnak, hogy létezik élet a halál után. Feltéve, hogy hiszel bennük!
A Forest-Vill Kft. és a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. közös tulajdonában lévő GTVF Export Fejlesztő Kft. ügynöki szerződést kötött a kuvaiti Industrial Electrical Projects Company (IEPC Co.) céggel; a magyar vállalat több mint félszáz, az 1970-es évektől telepített villamos alállomás karbantartását, korszerűsítését és cseréjé
Eperjes Károly ma ünnepli a 71. születésnapját. Színművészként és rendezőként is nagy elismerést szerzett munkássága során, valamint számos szakmai elismerést is szerzett, többek között a Kossuth- és Jászai Mari-díj mellett Prima Primissima-díjat kapott, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A vízkészletek védelmére, a felelős vízkészlet-gazdálkodásra helyezi a hangsúlyt a vízügy "Vizet a tájba" elnevezésű programja, amellyel a korábbi időszak szemléletét nem megtagadni, hanem meghaladni szeretnék - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (Em) vízgazdálkodásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Szolnokon.
Egy volt vezérkari főnök pártpolitikai rendezvényen történő felszólalása alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, rombolja a haderő belső morálját és a haza védelmére tett katonai eskübe vetett hitét - hangsúlyozták.
Jó hangulatban telt a hét első kereskedési napja az európai tőzsdéken, a DAX több mint 1 százalékot erősödött, a BUX kisebb plusszal fejezte be a napot.
Milliókat spórolhat a fiatal magának vagy a szüleinek, ha például saját vagy családi hitel kiváltására használja fel a kamatmentes kölcsönt. Befektetésnek is jó a 4 millió, mert az éves törlesztés fele már kijön az állampapírok vagy jobb bankbetétek kamatából is - írja elemzésében a Bank360.hu.
Menyasszonya lehet a nagyszerű sorozatban lévő Fucsovics Márton szerencsehozó talizmánja. A világranglista 84. helyén álló magyar teniszező sikereit ugyan hivatalosan egyéniben érte el, valójában szerelmével párosban rója a versenyeket.
Szantorinitől Izlandig, Etiópiától az Etnáig számos vulkáni területen történtek fontos fejlemények a hétvégén. Van, ahol már zajlik a kitörés, van, ahol készülődik, és van, ahol csak remélni lehet, hogy nem fog megtörténni.
A Fehér Lótusz harmadik évada néha önismétlő, de a thaiföldi környezet, a "spiri dolgok" kiüresedésének bemutatása és a Falloutból ismert Walton Goggins karaktere miatt így is bőven lehet kraft az új részekben is.
Jessica Chastain jégkirálynőként rendelkezik egy bevándorló élete felett, de a királynő nehezen viseli, ha egy alattvaló feljebb emelkedik. A mexikói botrányfilmes, Michel Franco új filmjéből nem tudtunk meg sok újat az amerikai szupergazdagokról, de azt legalább jó sokszor.
Hámori Barbara, több népszerű RTL-es tévésorozat producere és showrunnere új dologba vágta a fejszéjét: podcastot indított Az Én Kék Zónám címmel. Rövid idő után már látszik, hogy a siker sem marad el.
Marozsán Fábián győzött a nyitófordulóban, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a Dohában zajló, 2,7 millió dollár (egymilliárd forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
A videót a képre kattintva nézheti meg. A következő lehajtó, ahol szabályosan és biztonságosan vissza tudott volna fordulni 12 km-re volt. Ez nagyjából negyedóra plusz menetidő lett volna. Előfordul, hogy benézünk egy lehajtót, vagy eltérünk a GPS által javasolt útvonaltól, de legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy pánikszerűen lefékezünk, meg
Az RTL+ Premiumon hétfőn 21 órától elérhető Focihétfő című műsorunkban szóba került a keddi Bayern München–Celtic Bajnokok Ligája-mérkőzéssel kapcsolatban a múlt heti odavágó, amelyet a müncheniek idegenben nyertek meg. A műsorvezető, Haraszti Ádám szerint akkor az első félidőben "szabadságon volt" a Celtic. Lisztes Krisztián megvédte a skótokat, n
Sorozatban negyedik bajnoki mérkőzésén maradt győzelem nélkül a címvédő Ferencváros: ezúttal a Paks jelentett legyőzhetetlen akadályt, amely Böde Dániel duplájával vitte el a három pontot a Groupama Arénából. Vajon ismételten a balszerencsén múlt a ferencvárosiak pontvesztése vagy egyéb más tényezők is közrejátszottak a fiaskóban?