Christopher Nolan legújabb filmje, az Odüsszeia nagy várakozást kelt a rajongók körében. Most megérkezett az első hivatalos kép, amelyen Matt Damon látható, mint a film főszereplője, Odüsszeusz. A sokak által várt mozi 2026 nyarán érkezik, és minden jel szerint újabb Nolan-klasszikus születik.
Hadnagy Timi az enteriőrtervező-képzés elvégzése után azonnal belevetette magát a munkába, majd csoporttársával közösen megalapította első tervezőirodáját, a Chez Elles-t 2013-ban. Saját lakásának tapétázása közben osztott meg ötleteket arról, hogyan tudja az otthonunk a lelassulást segíteni. A folytatás igazi sikertörténet!
Ismerjétek meg a 35 év alatti pályakezdő, vagy vállalkozása, esetleg karrierváltása elején tartó nőknek járó SzuperWMN-díj jelöltjeit, és szavazzatok arra, aki szerintetek a leginkább megérdemli az elismerést!
Elhunyt Lambert Gábor közgazdász, újságíró, aki 2017 óta töltötte be a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs vezetői posztját. Lambert Gábor a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán diplomázott. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró iskolájában 1981-ben szerzett diplomát – írja az MTI a Mab
Úgy tízéves lehettem, amikor a kertészetből megmentett néhány növénnyel a belvárosi udvar sarkában lévő ablakpárkányunkon városi kertészkedésbe fogtam. Hiányzott a kert, a nagyanyám kertje, az udvarba legfeljebb a nyári napéjegyenlőségkor kukkantott be a nap, az én zöldjeim mégis meghálálták a gondoskodást. Ez a párkánykert a balkonkertészkedés csí
Az internet egyik legnépszerűbb ingyenes webhelye a Reddit, amely számos tudományos és kevésbé tudományos kérdésben kínál beszélgetési és informálódási lehetőséget. A cég az utóbbi időben megpróbálta diverzifikálni bevételi forrásait, a legújabb ötlet, hogy fizetős lesz a platform.
A Foodora elkötelezett a hatályos jogszabályok betartása mellett, ezért a GVH határozatában foglaltaknak eleget tesz, viszont tartalmával nem ért egyet-így reagált az ételkiszállító cég a versenyhivatal döntésérére. A múlt héten a Lidl és összeakaszkodott a GVH-val. Felelős vállalatként folyamatosan azon dolgozunk, hogy a szolgáltatásunk b
Hamarosan debütál a MediaTek Dimensity 6400, amely tulajdonképpen egy könnyed frissítés lesz a tavalyi Dimensity 6300-hoz képest, amely maga is csak egy kisebb fejlesztés volt a 2023-as Dimensity 6100+-hoz viszonyítva
Szlovák és magyar erdőgazdaságok és természetvédelmi kutatóintézetek bevonásával kezdődött együttműködés a tölgyerdők fenntarthatóbb művelésének kidolgozására - közölte a Pilisi Parkerdő szóvivője pénteken az MTI-vel.
A Wizz Air légitársaságnak át kell dolgoznia üzleti feltételeit és meg kell térítenie a fogyasztóknak a szabálytalanul felszámított díjakat - közölte hétfőn az osztrák munkavállalói kamara (AK).
Modellnek állt Törőcsik Franciska. A népszerű színésznő, aki az utóbbi időben a Dancing with the Stars versenyzőjeként és a Hogyan tudnék élni nélküled? című sikermozi főszereplőjeként is bizonyított, most a kifutón mutatta meg, hogy ez is jól áll neki. Franciska Merő Péter új kollekciójának csodálatos ékkövét, egy gyönyörű estélyi ruhát vonultatot
Kedden egész nap és szerdán délelőtt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Madonna az Instagram-fotói esetében gyakran használ filtereket, melyeknek köszönhetően jóval fiatalabbnak tűnik a koránál, a vörös szőnyeges eseményeken pedig tökéletes sminkben, előnyös pózokban láthatjuk. Most azonban lesifotósok csípték el - kivételesen óriási napszemüveg nélkül.
Barczafalvi Szabó Dávid szavaiból pár ma is használatban van, de a legtöbb annyira mesterkélt lett, hogy senki sem vette át. Vajon mi vezetett oda, hogy egy teljes regényt szinte megfejthetetlenné tett a maga alkotta szavakkal?
"Te vagy a legfurcsább tanár, aki eddig ide betette a lábát" – mondja a katalán házvezetőnő Antoninak, amikor reformpedagógiai módszereivel megérkezik egy kis spanyol falucskába, ahová távol az otthonától vezényelték, hogy ott kinyissa a tanterem ablakát, friss, üde levegőt eresszen be az évtizedek óta dohos térbe. A tanár, aki a tengert ígérte cím
Még fel sem ocsúdtak a magyarok a tranzakciós illeték miatti díjemelésekből máris érkezik az újabb pofon. Négy bank bejelentette, hogy a fogyasztói árindexnek, azaz az infláció mértékének megfelelően megemeli a bankszámlához kapcsolódó költségeket - derül ki a Bankmonitor közleményéből.Az idei év első hónapjaiban a lakosság a számlaköltségek emelke
Trump Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése után mindenki az Európában járó minisztereire, alelnökére és republikánus szenátorokra figyelt. Ők viszont egymásnak többször ellentmondva magyarázták, milyen opciók vannak az asztalon, osztanak-e lapot a lerohant Ukrajnának, és ha igen, milyen áron. A keddi amerikai-orosz tárgyalások Szaúd-Arábiában é
Hiába igyekezett láthatatlan maradni egy cég az online adóügyi térben, a NAV árurakodás közben lepte meg. A cég képviselője sem a kamionban, sem a raktárban tárolt több mint 15 millió forintnyi áru eredetével nem tudott elszámolni. Végül a helyszínen, készpénzben kifizette a többmilliós bírságot, és további átfogó vizsgálatra is számíthat.
Egykor a Való Világ történetének egyik legbotrányosabb szereplőjeként ismertük meg Zsuzsit, akit agresszió miatt zártak ki a műsorból, ám ma már alig lehet ráismerni. VV Zsuzsi élete tele volt tragédiákkal: küzdött függőséggel és kilátástalansággal is, mégis sikerült új utat találnia. Ma háromgyermekes édesanyaként, feleségként és pedikűrösként éli
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon 20-30, esetenként 30-60 perccel hosszabb menetidőre kell számítani, mert Komárom és Ács között csak lassabban közlekedhetnek a vonatok biztosítóberendezési hiba miatt - közölte a Mávinform.
Meggyőződésem, hogy a balkáni régió stabilitása Szerbia stabilitásával függ össze. Szerbia pedig akkor stabil, ha erős, határozott vezetése van. Ezért mi Aleksandar Vucic elnök úrban a balkáni stabilitás bajnokát is tiszteljük – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután a szerb elnökkel tárgyalt.