Az Európai Tanács elnöke találkozott az Egyesült Államok oroszországi és ukrajnai különmegbízottjával. Ursula von der Leyen arról beszélt, hogy Ukrajna megsegítése érdekében Európa többet tett le az asztalra, mint bárki más.
Átlagosan akár több mint 70 ezer forint különbség lehet az azonos lakóingatlanra köthető lakásbiztosítások éves díja között, a kapcsolódó szolgáltatások között pedig szintén lényeges eltérések lehetnek – közölte a Netrisk a lakásbiztosítási kampány márciusi rajtja apropóján. Még bőven van tér a lakásbiztosítási piacon arra, hogy a tulajdonosok és b
Drágulnak a banki szolgáltatások, ami a nyugdíjemelésen bejön, azt nagyrészt el is veheti a bank – állítják a nyugdíjasok. De ez tényleg így van? Mi történt? A nyugdíjakat 2025 januárban a költségvetésben tervezett infláció mértékével, 3,2 százalékkal emelték meg. Egy nyugdíjas szervezet szerint ez a valóságban akár 2,2 százalékra is olvadhat, mive
„Különös figyelmet fordítunk arra, hogy az innováció ténylegesen megjelenjen az oktatásunkban és kutatásunkban” – interjú Bartus Dáviddal, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánjával.
Szókratész, a történelem egyik legnagyobb hatású filozófusa volt. Módszerei segíthetnek megőrizni a nyugalmunkat a modern világ nehézségeinél is. Gondolkodásmódja számos ponton összecseng a modern kognitív viselkedésterápiával. Donald Robertson kognitív-viselkedésterapeuta öt kulcsfontosságú meglátását mutatjuk be Hogyan gondolkodjunk úgy, mint Szó
Az új lízingszerződések száma növekedett ugyan tavaly, de a teljesítmény jelentős eltéréseket mutatott az egyes szegmensek között: a személy- és kishaszonjárművek finanszírozása tovább erősödött, miközben az ipar volumenének csökkenése visszavetette a termelőeszközök piacát.
Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, én Érdre kényszerítem a kormányt – mondta Csőzik László, aki szerint legalább másfél milliárd forintos segítségre szorul a város.
A Google Chrome frissítette a meglévő „Speciális védelem” funkciót mesterséges intelligenciával, hogy valós idejű védelmet nyújtson a veszélyes webhelyek, letöltések és bővítmények ellen.
Minden jel arra mutat, hogy egy német vállalat megkerülve az orosz és fehérorosz cégekre érvényes korlátozásokat, közvetítő cégeken keresztül juttatott fegyvergyártáshoz nélkülözhetetlen anyagokat Vlagyimir Putyinéknak. A német cég állítása szerint soha nem sértette meg az Oroszország és Fehéroroszország elleni hatályos szankciókat. Az viszont tény
Vége az orosz-amerikai külügyi csúcsnak Rijádban, a felek 4,5 órán keresztül tárgyaltak. Jurij Uszakov, Putyin külpolitikai tanácsadója szerint sikeresek voltak a megbeszélések – jelentette az állami tulajdonú TASZSZ hírügynökség.
Nagy érdeklődés övezi a Hotel Silvanust, amely a tűzeset után egy Európában egyedülálló panorámájú, hegyoldalból kinyúló kültéri medencével nyit újra. A visegrádi szálloda tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a tűzkár helyreállításának munkálatait összekötik a korábban tervezett fejlesztések megvalósításával, így egy évnyi várakozás után kibővített wel
Magyarország a leghatározottabban elítéli az antiszemitizmust, és zéró toleranciát alkalmaz annak minden formájával szemben - jelentette ki Sulyok Tamás államfő a Sándor-palotában a találkozója után Jichák Hercog izraeli államfővel.
Véget értek az ukrán és EU-s részvétel nélkül tartott amerikai-orosz tárgyalások Szaúd-Arábiában. Az orosz fél elégedetten nyilatkozott, de még nem látszik, milyen feltételekkel születhetne valódi béke az Oroszország által megtámadott Ukrajnában.
A sarkvidéki légtömeg átmeneti lehűlést okozott Európa egyes részein, de a meteorológusok szerint hamarosan visszatér az enyhébb idő - jelentette a Bloomberg.
Miért vagyunk fáradékonyak február végén? Miért jó a fagyasztott gyümölcs? Cikkünkben kiderül, hogyan tudjuk a leghatékonyabban feltölteni a télen lecsökkent vitaminszintünket.
Egy friss tanulmány szerint az emlékek tárolásáért és az érzelmek feldolgozásáért felelős alvásfázis, a REM-szakasz a délutáni szundítás során javíthatja az agy problémamegoldó képességét. A Texasi Állami Egyetem kutatói az analógiás problémamegoldást vizsgálták, azaz, amikor az agyunk a múltban már sikeresen alkalmazott módszerek segítség
A digitális fizetések világa gyorsabban fejlődik, mint valaha. Egyre több platform, köztük az online kaszinók is, nyitottak a kriptovaluták irányába, és sokan úgy vélik, hogy ezek az új generációs fizetési eszközök előbb-utóbb kiszoríthatják a hagyományos pénznemeket. Az olyan kaszinók, mint Rtbet, már most felismerik a kriptovaluták előnyeit, de v
Mint forró kés a vajon, úgy ment át az Európai Parlament jogi szakbizottságán a döntés, február végén indul a pereskedés. Mi történt? Egyhangúan megszavazta a Magyarország ellen zajló Európai Unió Bíróságán folyó perbe történő csatlakozást Európai Parlament (EP) jogi szakbizottsága, írta meg a Népszava. A pert a szuverenitásvédelmi törvény miatt in
Izrael megkezdi a tárgyalásokat ezen a héten a gázai tűzszüneti és túszelengedési megállapodás második szakaszáról a Hamász iszlamista terrorszervezettel - közölte Gideon Szaár izraeli külügyminiszter kedden.
Hamarosan elstartol a TV2 egyik legnépszerűbb kalandreality-je, a Farm VIP. Demcsák Zsuzsa és Zsolti gazda ezúttal is feszegetik a celebek határait, embert próbáló termelési feladatok elé állítják a piros és sárga csapat tagjait, akik nemcsak a megszokott kényelmes életüket hagyják hátra, hanem komoly önismereti utazáson is részt vesznek a március
Nincs jelenleg Európa egyetlen élvonalbeli labdarúgó-bajnokságában sem olyan góllövőlista-éllovas, aki hatékonyabban termeli a találatokat, mint Böde Dániel az NB I-ben. A 38 éves paksi csatár legutóbb a Fradi ellen duplázott csereként, és az idényben neki jutó perceket rendkívüli módon használja ki.
Változatos termékek sorát mutatta be a Huawei malajziai innovatív termékbemutatóján. Az eseményen debütált globálisan is többek között a Huawei Mate Xt, a világ első háromba hajtható okostelefonja, amely egyúttal a kategória legvékonyabb és legnagyobb kijelzőjével rendelkező modellje is.