Legalább nyolc ember megsérült, amikor leszállás közben lezuhant és felborult egy repülőgép Torontóban. Az amerikai szövetségi légügyi hatóság szerint a Delta Air Lines járatán utazó mintegy nyolcvan embert sikeresen evakuálták.
Éven belül javuló tendencia volt megfigyelhető, ugyanakkor az év egészét illetően inkább kedvezőtlen kép rajzolódik ki a 2024-es államháztartásról – mondta az InfoRádióban Madár István. A Portfolio vezető makrogazdasági elemzője hozzátette: ha nem javul érdemben a külső környezet, akkor csak 2 százalék körüli lesz az idei GDP-növekedés, illetve a b
Az Átlátszó bírósági út segítségével kiderítette, hogy több mint 3,5 milliárd forint közpénzért vette meg az állam a Nemzeti Sport kiadóját. A lap a vonatkozó adásvételi szerződést is nyilvánosságra hozta.
A XVII. kerület legnagyobb rendelője, a HT Medical Center, mostantól csak feleannyi beteget tud ellátni társadalombiztosítási alapon, mert a NEAK csökkenthette az állami finanszírozását. Horváth Tamás kormányhoz fordul.
A Portfolio számításai szerint Európa minden téren többet áldozott Ukrajna megsegítésére, mint az Egyesült Államok. Márpedig az amerikai elnök az ellenkezőjére hivatkozva zárta ki az öreg kontinenst az első béketárgyalásról.
Az online kaszinók hatalmas adatbázissal rendelkeznek a felhasználóikról, amelyet aktívan felhasználnak szolgáltatásaik fejlesztésére és a folyamatos növekedés biztosítására.
Nemrégiben kaptunk megbízást vásárlás előtti használtautó-vizsgálatokkal foglalkozó vállalkozásunknál egy Mazda 5-re, ami új házat, vagy ház gazdit keres magának. Előre szólok, nem találta meg, legalábbis az általunk elvégzett állapotfelmérés után nem. Ezt az egyterűt tudja megvenni az átlagos hazai vásárló A 2008-as, tehát idén már 17. évét tapos
Jelenleg több mint 10 000 PFAS vegyület létezik, és sokuk hatása még nem teljesen ismert. Bár egyes vegyületeket már betiltottak (pl. PFOA és PFOS), számos káros anyag továbbra is jelen van a mindennapjainkban.
Az Európai Unió illetékes tanácsa jóváhagyta Magyarország középtávú költségvetési-strukturális tervét, és meghatározta annak nettó kiadási pályáját - tájékoztatott az uniós tanács kedden.
Az Európai Unió illetékes tanácsa jóváhagyta Magyarország középtávú költségvetési-strukturális tervét, és meghatározta annak nettó kiadási pályáját – tájékoztatott az uniós tanács.
Hamarosan elstartol a TV2 egyik legnépszerűbb kaland reality-je, a Farm VIP. Demcsák Zsuzsa és Zsolti gazda ezúttal is feszegetik a celebek határait, embert próbáló termelési feladatok elé állítják a piros és sárga csapat tagjait, akik nemcsak a megszokott kényelmes életüket hagyják hátra, hanem komoly önismereti utazáson is részt vesznek a március
Könyvtár is lehet a helyi hobbikertészek bázisa: az Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegy Könyvtára a helyi civil közösségekkel közösen március 1-én magbörzét tart.
Új programok indítását jelentette be friss videójában a miniszterelnök, ezekről akarja meggyőzni ma este a kormánypárti képviselőket Füreden. Orbán Viktor "amerikai hátszélről" beszél, egy Trump elnökkel kötendő tekintélyes gazdasági megállapodást már említett az elmúlt hetekben.
Témák: Közel 200 milliméter nedvesség hiányzik a talajból, amely legfőképp az őszi vetésű növényeknél jelentkezik. Ezért új, vízmegőrző megoldásokat kell alkalmazni, melyekkel a növényeket sokkal jobb kondícióban lehet tartani. Február 17-én elkezdődött a Nagy Olvasási Kihívás. A 2015 óta tartó versenyhez idén is készültek ajánlások. Több célt is m
Ferenc pápa egészségi állapota továbbra is aggodalomra ad okot, miután a Vatikán kedden bejelentette, hogy az egyházfőnél kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak. A 88 éves pápa már több mint egy hete küzd légúti fertőzéssel, amely február 14-én a római Gemelli kórházba szállították.
Csaknem 150 millió forintot zárolt az adóhatóság egy zöldség- és gyümölcskereskedő vagyonából azért, hogy az árukészlete és a cége kiüresítésével ne bújhasson ki a revizorok által megállapított összeg megfizetésének kötelezettsége alól, a lefoglalt gyümölcsöket villámárverésen értékesítették - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A sérült, rossz műszaki állapotban lévő járművek igencsak problémásak eladás szempontjából, de gyakran még egy szimpla használt autó eladása is nehézkesen mehet magánhirdetésekkel. Ez nem valami jó hír, amikor az embernek pénzre van szüksége. Bár az autók értékesítése szép bevétellel kecsegtet, rizikós erre alapozni a kiszámíthatatlan folyamat miat
Az akvizíció tárgya az Euro Strada SRL nevű cég. Az út- és hídépítésre szakosodott brassói székhelyű vállalat 2023-ban 102 főt foglalkoztatott, és 142,061 millió lej (11,465 milliárd forint) árbevétel mellett 6,748 millió lej (544,631 millió forint) adózás előtti eredményt ért el.
Az ipari naperőművek mért termelése a hétfői legerősebb negyedórában 3321 megawatt volt, ezzel 2025 februárja már most a valaha volt második legmagasabb havi értéket hozta. A hétfői mutatót egyedül 2024 augusztusa múlja felül a rekordtartó 3347 megawattos negyedórával - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (Em) kedden a Facebook-oldalán.
Visszaszolgáltatott Lengyelországnak az ausztrál rendőrség egy, a 19. század elejéről származó nagyértékű érmét, amelyet a toruni múzeumból loptak el a 2010-es években, és amely végül egy perthi gyűjtőnél kötött ki.
Az énekesnő és férje teljes egyetértésben nevelik gyermekeiket, így már az első perctől kezdve arra törekedtek, hogy a mozgóképet évekig kizárják az életükből.
Magyarország készen áll a világpolitikai valóság új korszakára, és kész kivenni a részét a világ jobb hellyé tételéből - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.
Cobra Kai-rajongók, sajnos nincs jó hírünk. Úgy tűnik, hogy a Netflix egy háromrészes sorozatfinálé formájában adja át nekünk a Karate kölyök tévésorozat spin-offjának utolsó évadát.A Karate kölyök sztárjai, William Zabka és Ralph Macchio főszereplésével a sorozat 30 évvel az eredeti film megjelenése után folytatta a történetet.Vajon a Cobra Kai vi
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) a Media1.hu-nak küldött mai, keddi közleményében üdvözölte a Nissan márka magyarországi forgalmazójának döntését, miszerint a társadalmi visszhangra reagálva gyorsan intézkedett a napokban megjelent Nissan modellek kereskedői reklámkampányának megszüntetéséről. A kampány sértő utalásokat tartalmazott a női nemr
Jelnyelvekre is kiterjesztik a társalgási mesterséges intelligenciát (MI) használó alkalmazásokat, a mintegy 271 millió forintos projekt megvalósításához DeepSign Technologies Kft. 199 millió forint támogatást nyert - tudatta a vállalat.
Kilencvennyolc éves korában elhunyt Marian Turski zsidó-lengyel származású holokauszt-túlélő, történész, újságíró és a zsidó-lengyel párbeszéd támogatója - közölte a Polityka című hetilap, amelynek hosszú éveken át szerkesztője volt.
A 36 éves múlttal rendelkező Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége (Mbosz) a közelmúltban rendezte meg a második Kárpát-medencei Borlovagok Borversenyét, aminek keretében megválasztották a borrendek borát is.
Enhanced Games néven doppingellenőrzés nélkül alternatív olimpiát rendezne egy ausztrál üzletember, akinek már olyan partnere és befektetője is van, mint Donald Trump amerikai elnök fia. A Magyar Antidopping Csoport vezetője óriási kockázatokat lát, és arra figyelmeztet, hogy a doppingolimpián sem lenne esélyegyenlőség, viszont a kevéssé tehetős sp
Elsőként a Feyenoord jutott az egyenes kieséses szakaszból a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, miután a rájátszás nyitó körének visszavágóján sikerrel megőrizte egygólos előnyét az AC Milannal szemben.
Ma reggel az Erste szektorelemzője enyhén, 12.766 forintra emelte a Richter célárát, az ajánlást viszont továbbra is Felhalmozáson tartotta, a mintegy 18 százalék emelkedési potenciálnak köszönhetően.
A család szerint megalázó nyelvi diszkrimináció történt, a mentősök szerint a családtagok magyar beszélgetése késleltette a hozzáférésüket "a beteg állapotára vonatkozó létfontosságú információkhoz".