Túl egyszerűen hangzik ahhoz, hogy valóban működjön, de a szakértők szerint hatásos.Az olyan japán vállalatoknál, mint a Toyota és a Panasonic, a kaizen gyakorlata alapozza meg az alkalmazottak működését. Ez a folyamatos, kis lépésekben történő folyamatos javítás koncepciója, akár 1%-os mértékben is. A szakértők szerint a gyakorlatot a személyes él
A most megjelent pályázati kiírás szerint havi 3 milliós fizetést ajánlanak a BKK, BKM, és a BKV vezérigazgatójának, 2,4 milliót a BFVK és a BGYH vezetőjének.
A korábbi napi 200-250 földmozgásról napi 100 körülire csökkent a földrengések száma a görögországi turistaparadicsom környékén – mondta az InfoRádióban Harangi Szabolcs. A geológus szerint még néhány hétig fenntartják a vészhelyzeti állapotot a régióban, mert csak addigra derülhet ki, hogy lecsengenek-e a földrengések vagy valamilyen új jelenségge
A MOL két stratégiai egységében, a tiszaújvárosi MOL Petrolkémiában és a százhalombattai Dunai Finomítóban is elindította a felsőfokú duális képzés újabb évfolyamát. Összesen 23 hallgató kezdi meg MSc illetve BSc tanulmányait, miközben a legmodernebb ipari környezetben sajátíthatják el szakmájuk fortélyait - olvasható a cég sajtóközleményében.
Miért az alacsony kapitalizációjú tokenek a 2025-ös bikapiac rejtett gyöngyszemei? Ahogy a 2025-ös bikapiac kibontakozik, a befektetők aktívan keresik azokat a nagy potenciállal rendelkező altcoinokat, amelyek jelentős hozamot hozhatnak.
A következő napokban napos, száraz idő várható, csapadék sehol sem valószínű. A hideg éjszakákon helyenként -12 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet, míg nappal fokozatosan enyhül az idő, vasárnapra már 5-10 fok közötti maximumokkal.
Gyengült a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése hét órakor 401,92 forintra erősödött az előző esti 401,40 forintról. A dollár árfolyama 384,42 forintra emelkedett 383,05 forintról, a svájci frank pedig 425,63 forintra drágult 425,35 forin
Növekvő munkavállalói elégedettség, csökkenő bejárási költségek, egy kis testmozgás munka előtt és után és mindez környezettudatosan. Ezt nyerheti egy cég, ha kihasználja az elektromos kerékpárokban rejlő potenciált. Már munkavállalónként havi pár tízezer forintos költséggel csodát lehet tenni - mondja Halász Szabolcs, e-mobilitási szakember, az e-
Az ukránoknak tett ajánlat olyan, amit háborúban legyőzött agresszoroknak szoktak tenni, rosszabb feltételekkel, mint a Németországra és Japánra kiszabott pénzügyi büntetések 1945 után, írja a brit lap.
Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren, leszállás közben balesetet szenvedett gép utasai közül. Az amerikai utasszállítón, amely a hátán landolt a jeges, havas kifutópályán, 76 utas és 4 fős személyzet tartózkodott, közülük 18-an sérültek meg - közölték illetékesek hétfőn.
A bankok zöme általában összesítve, a hónap végén vonja le az Sms-ek díját, persze előfordul az is, hogy egyesével vonogatják le a számláról. A nagyobb Sms-forgalom természetesen több pénzlevonást von maga után. Mit lehet tenni a bosszantó jelenség ellen?
A koronavírus-járvány óta töretlenül magas azon alkalmazottak aránya, akik ragaszkodnak a rugalmas munkarendhez (hibrid munkavégzés, home office), ám a munkáltatók mostanában ismét az irodai jelenlétet szorgalmazzák - mutatott rá egy friss kutatás.
Az Eu zöld megállapodásában foglalt, a peszticidek, valamint a műtrágyák használatának jelentős csökkentésére vonatkozó célkitűzések arra késztetik a növénytermesztőket, hogy alapjaiban gondolják át a technológiai lehetőségeiket. A talaj nitrogénvesztésének fenntartható pótlása évek óta égető probléma az agráriumban. Ilyen és ehhez hasonló kihíváso
A támadók titkosították a Nemzeti Régészeti Intézet szervereit. Az utóbbi évtizedek állami stratégiai beruházásainak tervdokumentációja valószínűleg mind megvan az intézetnek.
Minden csillagjegynek megvannak a maga gyengeségei és erősségei. Bár munkahelyünkön mindannyian az erősségeinket szeretnénk hangsúlyozni, számolnunk kell azzal is, hogy előbb-utóbb előbukkannak azok a bizonyos gyenge pontok is. A legjobb, amit tehetünk, ha számot vetünk ezekkel és előre felkészülünk, dolgozunk rajta, hogy ne hátráltassanak minket a
A különféle szántóföldi termények mikotoxin-szennyezettsége évről évre visszatérő probléma a hazai mezőgazdaságban. A szennyezett áru emberi fogyasztásra és állati takarmányozásra is alkalmatlan, ráadásul bizonyos toxintartalom felett pont a veszélyessége miatt kereskedelmi forgalomba sem hozható.
420 milliárd forint szabadul fel a következő napokban, a januári kamatfizetésnél most sokkal nagyobb pénzek keresnek maguknak helyet. Mi történt? Február végén érkezik csak meg az első igazi pénzeső a prémium állampapíroknál: a következő pár napban 420 milliárd forint landol a magyarok számláin. Ezzel hat PMÁP-sorozat kamata fog visszaesni a mostan
A McRae dinasztia legifjabb tagja továbbra is a Tagai Racing Technology által felkészített autóval versenyez, de kategóriát és sorozatot váltott. Max McRae már a tavaly évben is a Tagai Racing Technology által felkészített autóval versenyzett, a Junior ERC-ben harmadik lett a Peugeot 208 Rally4-gyel. Emellett a Brit ralibajnokságban (BRC) is indult
Julianne Moore azt írta, hogy "nagy megdöbbenéssel" értesült arról, hogy a színésznő "Freckleface Strawberry" (Szeplős eper) című gyerekkönyve azok között a művek között van, amelyeket a Trump-kormányzat kitiltottak a védelmi minisztérium által fenntartott inrézményekből.
Egy tragikus baleset eltitkolt részletei, személyes élmények, egy terápiás hatású írás, mely misztikus drámává vált – májusban jelenik meg a világhírű, magyar származású színésznő-producer Goztola Lorent Kristina és Korday Péter rendező filmje.
Ma ül össze először Szaúd-Arábia fővárosában Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere a kollégája, Szergev Lavrov vezette orosz kormánydelegációval, hogy megkezdjék a tárgyalásokat az immár három éve tartó orosz–ukrán konfliktus rendezéséről. Donald Trump amerikai elnök korábban azzal kampányolt, hogy 24 óra alatt békét teremt Ukrajnában,
A Nato főtitkár bízik az amerikai tárgyalócsoport munkájába az ukrajnai háború lezárásáról szóló megbeszéléseket illetően. Mark Rutte hétfőn az Fox News hírtelevíziónak adott interjúban beszélt erről.
Ázsiában ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában pedig iránykeresést láthatunk. A mai napon már Amerikában is lesz kereskedés, az előzetes piaci adatok alapján emelkedés jöhet. Gazdasági események szempontjából ma a német ZEW indexre ajánlott figyelni. Emellett ma megkezdődnek az első béketárgyalások az orosz-amerikai felek közöt
A görög kormány vezető szeizmológusa szerint a Szantorinit és a közeli szigeteket érintő földrengések gyakorisága az elmúlt napokban csökkent, de a következő hetekben a rengések folytatódásának kilátásai továbbra is bizonytalanok.
Egy kormányintézkedés nyomán kinyitnák a szakrendelőket a betegek előtt, azaz feloldanák azt a kötöttséget, hogy mindenki csak a lakóhelye szerint illetékes rendelőbe kaphat beutalót.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci szerelme a Dancing with the Stars alatt bontakozott ki, és most már együtt is élnek. Bár Luca édesapja, Mihályfi Balázs kedveli Bercit, mégis nehezen szokja meg, hogy lánya már nem otthon lakik. A színművész szerint a lányos apák számára mindig nehéz elengedni a gyermekeiket.
A legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint a tél már február végén átadja helyét a tavasznak. A hőmérséklet emelkedni kezd, és egyre több napsütés várható.
A séta nem csupán egy egyszerű mozgásforma, hanem valódi csodaszer az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés terén. Az orvosok egyre inkább ajánlják, hiszen számos krónikus betegség kockázatát csökkenti, miközben kíméli az ízületeket.
Életének 108. évében elhunyt hazánk egyik legidősebb embere, Bakó Ferenc. A férfi 1917-ben látta meg a napvilágot, 2024 nyarán pedig lapunknak adott interjút, ahol a több mint egy évszázadot felölelő életéről mesélt. A szomorú hírt a családja tudatta az országgal, miszerint "Feri bácsi hosszú vándorlása célba ért".