Új csúcsot ért el az arany ára, de az elmúlt hetekben a 4iG részvények ára is meredeken emelkedett. Az okokról Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt kérdeztük.
A Mercedes-Benz jelentős költségcsökkentést és a vártnál több benzin- és dízelmotoros autó gyártását jelentette be, miközben 2025-re jelentős bevételcsökkenésre számít. A német luxusautó-gyártó stratégiája továbbra is a magasabb árrésű járművek értékesítésére összpontosít.
Költségvetési megszorításokra tett ígéretet, és a repülőrajt helyett immár csupán 1,2 százalékos GDP-növekedésről írt az Orbán-kormány a költségvetési prognózisában.
Népszerű a Demján Sándor Program, a meghirdetett hitelkonstrukciók finanszírozási keretének a vállalatok már több mint egyötödét vették igénybe – tájékoztatott az Exim Magyarország.
Az ukrajnai nukleáris erőművek elleni támadások elfogadhatatlanok, ezek elkerülésére pedig a legjobb garanciát a béke jelenti - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, miután a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával egyeztetett.
A globális gazdaság gyorsulását a magyarországi cégvezetők 70%-a várja, a hazai gazdasággal kapcsolatban 60% nyilatkozott optimistán, de a saját vállalata növekedésében csak 39% bízik.
Volt olyan időszak, amikor a panellakások nem a minőség szinonimái voltak, hiszen alacsony energiahatékonyság, elavult épületek jellemezték a lakótelepeket. Ez sokat változott az elmúlt években, így ma már egyre inkább az előnyök látszanak, Budapesten az egymillió forint feletti négyzetméterár már nem ritka a lakótelepi lakások körében, és egyre tö
A 14. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésben megkérdezettek 1,8%-os GDP-növekedést és 415 forintos euróárfolyamot jósolnak 2025-re 4,8%-os infláció mellett. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos eddigi üzleti eredmények elmaradnak ugyan a tavaly mért várakozásoktól, de a vezérigazgatók kétötöde számít arra, hogy a jövedelmezőségét növeli
A WHC legfrissebb elemzése szerint a munkáltatók számára 2025-ben is jelentős kihívást jelenthet a szakképzett és betanított munkaerő hiánya. Így a szakemberek megtartása és megszerzése tekintetében kulcsfontosságú tényezővé válhat a bérek versenyképességének megőrzése és a munkakörülmények javítása. Az iparági verseny és az új generációk elvárásai
Akkor juthat közelebb az EP-frakcióhoz az Alternatíva Németországért, ha kisebbségi CDU/CSU-kormány alakul Németországban, és az AfD külső támogatóként kapna fontos szerepet – mondta Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.
Nem semmi felhívással rukkolt elő a Győri Nemzeti Színház: castingot hirdettek, méghozzá macskáknak! A hamarosan debütáló Szaffi című musical plakátjára keresnek cuki cicákat. Ne hagyja ki! Lehet, hogy a következő sztár cicája az Ön házikedvence lesz!
A Fermata nevű, a mesterséges intelligencia (MI) technológiáját a mezőgazdaságban alkalmazó izraeli startup cég tízmillió dolláros befektetést szerzett fejlesztéséhez. A vállalat szerint a rendszert használók a termesztési költségeket, a termésveszteséget, valamint a felügyeleti és ellenőrzési időt nézve is sokat spórolhatnak.
Bár a meztelenruhák az utóbbi években hódították meg a vörös szőnyeges eseményeket és a sztárvilágot, voltak, akik már sokkal korábban ilyen szettekben vonultak fel. Anne Hathaway is így tett, méghozzá egy premieren viselte a merész darabot.
Vannak lakások, amelyek úgy néznek ki, mint egy botanikus kert: a zöld növények egymásba érnek, kisebbek, nagyobbak, különleges és hagyományos fajták váltják egymást. Ez első pillantásra különlegesnek és szépnek hathat, de egyáltalán nem biztos, hogy jó ez így a növényeknek. Hogy miért? Mert nem mindegyik alkalmas arra, hogy szobanövényként tartsuk
Itt a tavasz, ami egy remek indok arra, hogy kicsit felfrissítsd az otthonodat. Hoztunk néhány inspiráló ötletet, ha behoznád az első napsugarak, a virágos rétek és a friss levegő hangulatát az otthonodba. Te mit szoktál évszakváltáskor átalakítani a lakásban?
Az igazgatási épület mellett található Kossuth Zsuzsanna emlékmű megkoszorúzásával kezdődött csütörtök délelőtt a Magyar Ápolók Napi ünnepségsorozat a Békés Vármegyei Központi Kórházban. Az emlékezés virágait többen is elhelyezték, tisztelegve az 1948-49-es szabadságharc tábori kórházaiknak főápolónője előtt. Az Árvay-teremben több program várta
A tojáspiacon továbbra is csökkennek a termelői árak, bár a Gvh figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat, és felléphet az áremelési közlemények miatt, amelyek véleményük szerint torzíthatják a versenyt és növelhetik az inflációt. A kormány a magas inflációs adatok és az élelmiszerek drágulása miatt új árstop bevezetését fontolgatja, amely a tojást i
Már idén március 1-jétől életbe léptetné a kormány azt a rendeletmódosítást, amely alapján emelt szintű érdemjegyekkel osztályoznák az országos kompetenciamérés eredményeit, az osztályzatok pedig az év végi jegyekbe és a középiskolai felvételin elérhető pontszámokba is beleszámítanak majd - írja a Népszava.
Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét – közölte a Szentszék csütörtök reggeli frissített közleményében, amely az egyházfő egészségi állapotáról szól.
A kormánypárti lap szerint a mészárlás csak egy színjáték volt, nem pedig orosz háborús bűn. A cikk egy másik publicisztikára reagálva áll bele nyíltan az orosz narratívába.
Jari-Matti Latvala idén jó ideig nem lesz látható WRC-futamon a Svéd Rally után, mivel az EHRC-ben fog versenyezni, helyettese pedig a négyszeres világbajnok Juha Kankkunen lesz.
Három párt táncol a parlamentbe jutás küszöbén a vasárnapi német választáson, és az ő szereplésük teljesen átírhatja az erőviszonyokat és a koalíciós lehetőségeket. Egy biztos: a végén senki sem lesz teljesen elégedett.
A nem legyőzhető agresszor érdekeit tükröző tűzszünet elfogadható a nemzetközi jog szerint? Interjúnk Tóth Norberttel, az NKE nemzetközi jogi tanszékének egyetemi docensével.
A holland szakember szerint tökéletesen döntött a magyar válogatott csapatkapitánya, amikor 2–2-es állásnál nem ő lőtt kapura, hanem Darwin Núneznek passzolt az Aston Villa elleni mérkőzés hajrájában. Az uruguayi támadó kihagyta az óriási helyzetet, így legutóbbi négy meccsén harmadszor nem tudott nyerni az angol bajnoki listavezető.