A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a fogyasztók védelme érdekében ellenőrizték a téli szélvédőmosó folyadékok és koncentrátumok minőségét. A hatóság a vizsgálat során két esetben kezdeményezte a téli szélvédőmosó folyadék koncentrátum termék visszahívását a fogyasztók megtév
Bizonytalanság övezi az inflációs kilátásokat az Egyesült Államokban, emiatt óvatosság az úr a részvénypiacokon. Trump lépései pedig fokozzák a kiszámíthatatlanságot, ez pedig jól látszik az arany mentelésén.
A Tisza Párt elnöke elvárná Orbán Viktortól, hogy az évértékelőjén színt valljon a kegyelmi ügyben játszott szerepéről. Kormányra kerülve Magyarék zéró toleranciát hirdetnének a gyermekek elleni minden bűncselekmény kapcsán.
Volt olyan időszak, amikor a panellakások nem a minőség szinonimái voltak, hiszen alacsony energiahatékonyság, elavult épületek jellemezték a lakótelepeket. Ez sokat változott az elmúlt években, így ma már egyre inkább az előnyök látszanak, Budapesten az egymillió forint feletti négyzetméterár már nem ritka a lakótelepi lakások körében, és egyre tö
Az őrangyalok mindig figyelnek ránk, és néha különleges szimbólumokkal próbálnak kapcsolatba lépni velünk. Nézd meg az alábbi tárgyakat, válassz egyet, és fedezd fel az angyali üzenetet, amit számodra tartogatnak!
Eljutott "régi medrébe" a labdarúgó Bajnokok Ligája, kialakult a nyolcaddöntő, a legjobb 16 mezőnye. Innentől kezdve ugyanaz a lebonyolítási rend, mint az előző években. Változás ellenben, hogy a legerősebb öt liga "csak" a versenyben maradt csapatok háromnegyedét adja. Az eddigiek nagy nyertese Németalföld: két holland és egy belga is áll még.
Az Erste szektorelemzője a korábbi 20.500 forintról 28.000 forintra emelte az OTP célárát a ma megjelent angol nyelvű elemzésében. A részvényt továbbra is Felhalmozásra ajánlja.
Magyarországot a Németországtól való gazdasági függősége sebezhetővé tette. A kormány ezért a kieső beruházásokat az egyre dinamikusabban fejlődő ázsiai országok gazdasági együttműködésével kompenzálja – mutat rá a Faktum tényellenőrző portál.
A bérbeadásból származó jövedelem bevallásában elég sok ember érintett, mivel legtöbben magánszemélyek részére adják ki az ingatlanukat. Ez pedig azt jelenti, hogy e bevételeket az adóbevallási tervezet nem fogja tartalmazni. Akinek csak bérbeadásból származott bevétele, annak pedig eleve be kell nyújtania az szja-bevallást. Érdemes időben összegyű
Az Erste jelentősen, 28 000 forintra emelte az OTP célárát, ami 37 százalékos növekedést jelent a korábbi 20 500 forintos szinthez képest. A felértékelés hátterében a magasabb várható jövedelmezőség és az osztalékbecslések emelése áll - szúrta ki a vg.hu.
Csaknem 120 millió forinttal támogatta a magyarországi közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület február 18-i ülésén nyertest hirdetett egy kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási pályázati eljárásban, valamint televíziós reklámszpotok jogszerűségét is vizsgálta. Az NMHH
A Párizsban megtartott informális találkozó, amelynek fő témája Ukrajna és az európai védelem megerősítése volt, egyszerre akarta szolgálni Franciaország bel- és külpolitikai érdekeit, valamint demonstrálni az európai "hatalmak" gyorsreagálást is.
Az én meghatározó gyerekkori mese-emlékem Bambi anyjának halála - a mai napig elszorul a torkom, ha eszembe jut – de akad még jó pár felzaklató jelenet, ami generációkat traumatizált.
Csaknem kéttonnányi ismeretlen eredetű, lejárt szavatosságú sajtot találtak a pénzügyőrök egy kisteherautóban, amelyet az M3-as autópályán ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav). Mivel a férfiak gyanúsan viselkedtek, a hatóságok ellenőrizték őket, és végül a fogyasztásra alkalmatlan termékeket lefoglalták és megsemmisítették.
A 2024-ben kiadott építési engedélyek és bejelentések alapján építhető lakások száma 20 494 volt, ez 4,7 százalékos csökkenés 2023-hoz képest (21501 darab). „Ennek ellenére az építőanyag forgalomban jól érzékelhető, hogy a konszolidálódott építőanyagárak, a csökkenő kamatok, a növekvő reálbérek, valamint a most induló új kormányzati támogatások mia
Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét - jelentette a Szentszék csütörtök reggel újabb közleményben az egyházfő egészségi állapotáról.
A NAÜ vezetője telefonon közölte Szijjártó Péterrel, a csernobili erőmű elleni támadás miatt nem kell aggódni, a létesítmény szarkofágja ennél jóval nagyobb ütést is kibír.
Mi ezért kezdeményeztük az aluljárók éjszakai lezárását, a nagy csomópontokon az éjjel-nappali rendőri jelenlétet, a több fővárosi rendészi és rendőri járőrözést.
Reggelizz királyi módra Meghan Markle egészséges és laktató receptjével!Mielőtt még beházasodott volna a királyi családba, Meghan Markle gyakran osztott meg recepteket a blogján – köztük ezt a mennyei reggeli ötletet is.A blog azóta már törlődött, de a hercegné rajongói szerencsére sok receptjét elmentette, így még mindig vannak elérhetők. Meghan k
A főváros 11. választókerületében a 2011-es választókerületi struktúra kialakítása óta a Fidesz még egyszer sem tudott nyerni, most az elítélt Varju László ellen újra adott a lehetőség.
Kína északnyugati sivatagos részén befejezték Ázsia legmélyebb függőleges olajkútjának fúrását, miután az elérte a több mint tízezer méteres mélységet - jelentette a kínai állami média a kínai nemzeti kőolajipari vállalatra (CNPC) hivatkozva.
Jogosult vagyok-e a végkielégítésre? 2022.01.19-én léptem be a céghez, 2024.09.04-től táppénzen vagyok, ezt a munkáltatóm ajánlotta fel. A táppénzem 2025.01.26-ig szól, majd 2025.01.27-től szabadság, és 2025.02.01-jén felmond a munkáltató. Úgy tudom, hogy 3 év után jár 1 hónap + 1 hónap, mivel védett korban vagyok (62 év). Mire vagyok jogosult, ez
"Kata megválasztásával Magyarország egy olyan intézmény élén van képviseltetve, mely a nemzeti érdekünk és az európai belpolitika befolyására miatt is fontos" - mondta Navracsics Tibor Brüsszelben. Tüttő Kata számít a kormány támogatására.
Szoboszlai Dominik nagyszerűen játszott az Aston Villa ellen, gólpassza is lehetett volna, de Darwin Núnez hatalmas helyzetben fölé lőtte a labdát. Utóbbit nem is kímélték a szurkolók, míg a magyar labdarúgót védelmébe vette Arne Slot.
Épp itt az ideje, hogy a háztartások után a nagyvállalatok is zöldek legyenek A Green Cloud megoldotta azt, ami eddig lehetetlennek tűnt: elhozta a nagyvállalatoknak a skálázható és fenntartható dekarbonizáció lehetőségét! Miközben a 2024-es adatok alapján az európai kontinensen Magyarország első helyen áll a napenergia hasznosításban, a vállalati
Az ember veszélyérzete teljesen máshogy működik az online térben, mint az offline világban. Legyen szó magánemberekről vagy cégekről, jellemző, hogy sokkal kevésbé figyelünk tudatosan a személyes adatainkra, értékeinkre. Jó példa, hogy vállalkozók tízezrei adják ki önszántukból harmadik félnek, elsősorban a könyvelésüket végző cégnek digitális "ujj