Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye jelentősen nőtt pénzügyi éve decemberben zárult harmadik negyedében, a korrigált nyeresége és a bevétele is felülmúlta a vártat.
Lezárja a 2028/P és 2029/N sorozatú Bónusz Magyar Állampapírok értékesítését az Államadósság Kezelő Központ. Az új 2028/R és 2030/N sorozatok továbbra is a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek hozama feletti kamatot fizetnek majd, 1,25 százalék kamatprémiummal, az első kamatperiódusban évi 7,25 százalékot.
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az OMR OIL LLC-nek, hogy Magyarországon jogosulatlanul bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A jegybank a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint ugyanis az MNB engedélye nélkül jogosulatlanul forrásgyűjtési tevékenységet végez – írja honlap
Katasztrófafilmbe illő jelenetek játszódtak le a napokban Detroitban, az Egyesült Államokban. A térségben jelenleg bőven fagypont alatt alakul a hőmérséklet,
Mark Zuckerberg legutóbbi bejelentése szerint olyan eszközt sikerült létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy szöveget állítsunk elő mindössze gondolatokkal. A szakma szkeptikus az innovációval kapcsolatban.
Van okuk az örömre a vidéki nyugdíjasoknak Megjelent a jogszabálytervezet a Vidéki Otthonfelújítási Programról a kormány honlapján, amelyet február 28-ig bocsátottak társadalmi egyeztetésre. A törvénymódosítási javaslat szerint az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő és gyermeket váró, illetve nevelő családok mellett a jövőben a vidéki nyugdíjasok i
Európa-szerte egyre több városban szigorítanak a turistákat érintő szabályokon. Míg a Baleár-szigeteken elsősorban az ittas turisták magaviseletével van probléma, addig a népszerű portugál üdülővárosban a nem megfelelő öltözet okozza a legnagyobb gondot a városvezetés és a helyiek számára.
A világ élvonalához tartozó beruházást hoz a Zoomlion kínai építőipari és mezőgazdasági gépgyártó Tatabányára, ahol 100 millió euróból létesít emelőállványgyárat.
Öt évvel ezelőtt vonultak Varsó utcáira a bírói függetlenségért tüntető lengyel bírák. Az Ezer Talár Menete mintájára most szombaton a magyar bírók és igazságügyi dolgozók is demonstrációt tartanak, azonban egy fontos részletben eltérnek a lengyel kollégáiktól: az eseményen ugyanis mellőzik a talárt. Megkérdeztük a tüntetést szervező Magyar Bírói E
Óriásit ugrott egy év alatt a lízingre vásárolt személykocsik száma. Ennyi autót a járvány előtti években finanszíroztattak utoljára a vevők, akikért akciókkal és kedvezményes kamatokkal is versenyeztek az autókereskedők – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Más eszközöknél viszont látszik a vállalatok beruházási óvatossága, kivéve az építőipari gép
A kormány új rendelettervezete szerint szeptembertől külön csoportokba helyeznék azokat az óvodásokat, akik a következő tanévben kezdik az első osztályt. Az intézkedés célja a zökkenőmentes átmenet biztosítása és a gyermekek egyéni fejlődésének támogatása. A tervezet február 22-ig társadalmi egyeztetésre került.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteken a Facebookon reagált a törvényszék előtt pénteken rendezett tüntetésre, amelyet néhány külföldi antifasiszta aktivista szervezett a német Maja T. szabadon engedésének követelésére, valamint arra, hogy ne adják ki őt Magyarországnak.
2025. február 21-től egy új, immerzív kiállítás nyílik a város szívében, a Piarista köz 1. szám alatt, azon a helyszínen, ahol korábban a gigantikus holdinstalláció volt látható. Az élmény egyedülálló módon repíti a látogatót Frida Kahlo univerzumába, több mint 70 műalkotást bemutatva, amelyeket fényképek és egy információs tér egészít ki, felfedve
A melegedő éghajlat miatt egyre sebezhetőbbé válik a sarkvidéki óceánok jégtakarója. Már most rekordalacsony a tengeri jég kiterjedése, ami veszélyezteti a bolygó hűtőrendszerét.
Katalin hercegnére és Vilmos hercegre hamarosan egy újabb hivatalos megjelenés vár – ezúttal Walesben. A hercegi pár a helyi közösségekkel találkozik, és egy különleges alkalomra is készülnek.
Hiába mosol napi kétszer-háromszor fogat, még mindig nem szívesen beszélsz közelről valakivel, mert érzed, hogy rossz a leheleted? Rengeteg dolog állhat a probléma hátterében, és nagy része könnyen orvosolható – böngészd át őket, hátha megtalálod, nálad mi lehet a baj.
A Corvinus Egyetem saját oldalán jelentette be, hogy arculata öt év után megújult. Az egyetem hallgatóinak, öregdiákjainak és támogatóinak egy csoportja petícióban fejezi ki „mélységes aggodalmát és elégedetlenségét” az új vizuális arculattal kapcsolatban.
Az Index információi szerint a korábbi vezérkari főnököt a szakmai ellentétek mellett, éppen az általa építtetett villája miatt küldték el a Magyar Honvédségtől.
Az Index cikke szerint a villa építtetése volt a vezérkari főnök menesztésének egyik oka. A Tisza Párt szerint a portált a "rogáni propaganda zászlóshajójává züllesztették"
"Vad pletykák" szerint Tiborcz István érdeklődik a Raiffeisen Bank oroszországi leányvállalati iránt, és pénzügyileg érintett lenne az ügyletben az OTP Bank is - írta meg az osztrák Der Standard. A magyar érintettek azonban határozottan cáfolták az értesülést, köztük az OTP Bank is a Portfolio megkeresésére.
Egy friss elmélet szerint Jack Dorsey, a Twitter egykori vezérigazgatója lehet a Bitcoin titokzatos megalkotója, Satoshi Nakamoto. Az elméletet Sean Murray, a deBanked főszerkesztője vetette fel, aki szerint több érdekes egybeesés is alátámasztja ezt a feltételezést. Egybeesések és érvek Murray szerint Dorsey már egyetemi évei alatt érdeklődött a c
Felpörgette a bölcsődei támogatások elbírálását és a kifizetési kérelmek feldolgozását is a Magyar Államkincstár (MÁK), sőt, még egy könnyítést is tettek a családoknak.
Évek óta zárv tart, a kormány már eddig is 16 milliárdot költött a diósgyőri vár felújításra. Úgy tűnik, egy év múlva végre befejezhetik a nehézsorsú óriásprojektet. Várhatóan nemsokára döntés is születik a diósgyőri vár területére tervezett közösségi és kiállítótér funkcióiról.