2025. február 25. kedd

febr. 25
10:15
Friss KSH béradatok: 2024-ben bruttó 646 800 forint átlagkeresetten számolhattak a magyarországi munkavállalók (Növekedés)
Február 25-én, kedd kora reggel publikálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2024 decemberére vonatkozó átlagkeresetekkel foglalkozó tájékoztatóját, amelynek alapján elmondható, hogy az év utolsó hónapjában az adózás előtti átlagkereset 727 700 forint volt Magyarországon, ami általánosan 11%-os, reálértéken pedig 6,1%-os növekedést jelent az
febr. 25
10:15
Magyarország kiváltságos partner – a világ vezető hatalma is felkapta a fejét a magyar stratégiára (Mandiner)
Összehasonlították a magyar és az olasz kormányfőt.
febr. 25
10:15
Ez az európai ország két új UNESCO-világörökségi helyszínt kaphat (in.hu)
Az ország kormányfője szerint az ország azt is tervezi, hogy pályázatot nyújt be a testület világörökségi bizottságába való felvételre.Málta az egyik legnaposabb hely Európában, évente körülbelül 300 napnyi napsütéssel büszkélkedhet, és rengeteg kiváló minőségű stranddal.Emellett kulturális szempontból is kiemelkedő célpont, ahol az ősi történelem
febr. 25
10:15
Nagy Feró szerint azért tart ilyen sokáig a háború, mert Putyin nem akarja az embereket bántani (naphire.hu)
Nagy Feró és Pataky Attila is elmondta a véleményét az orosz-ukrán háborúról.
febr. 25
10:15
Őrülten hangulatos az Andor második évadának előzetese (InStyle Men)
A frissen befutott kedvcsináló sokat ígér, és már csak az a kérdés, hogy a sorozat képes lesz-e tartani az első évad színvonalát.
febr. 25
10:21
Palácsik-Ráthonyi Tímea megmutatta a kisbabáját és a kerekedő pocakját: "Egyszerre két gyermekem is születik, akikre oly régóta vártam" (Blikk)
Palácsik-Ráthonyi Tímea – korábbi nevén Vajna Tímea – három méterrel a felhők felett jár, amióta egy béranya segítségével megszületett az első gyermeke. Ráadásul kiderült, hogy az utolsó embrióbeültetésnél megfogant a második kisbabájuk is, így Tímea jelenleg várandós. A férjével igazi csodaként és áldásként élik meg, hogy hamarosan négyfősre bővül
febr. 25
10:21
Lejárt élelmiszerek, meghamisított címkék: távol-keleti üzlet hasalt el (Piac és Profit)
Mintegy félszáz, egy éve lejárt élelmiszert és manipulált címkéket találtak egy távol-keleti személy által üzemeltetett boltban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai; a termékeket kivonták a forgalomból és forgalmazásukat megtiltották – közölte az NKFH.
febr. 25
10:21
Mikor fordulhat újra bikásba a kriptopiac? 2. rész (Kripto Akadémia)
This content is for members only. Visit the site and log in/register to read.
febr. 25
10:21
Tavasztól nem ihatnak energiaitalt a magyar fiatalok (Portfolio)
A parlament tavaszi ülésszakán elfogadhatják az energiaitalok fogyasztásának korlátozásáról szóló javaslatot - közölte Nacsa Lőrinc és Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a közösségi oldalukon kedden közzétett közös videóban.
febr. 25
10:21
Valóra vált Palácsik-Ráthonyi Tímea álma: édesanya lett, és úton van a második kisbabája is (Femcafe)
Palácsik-Ráthonyi Tímea az utóbbi években rengeteg küzdelmen és szenvedésen ment át, hogy teherbe essen, s bár sokáig nem járt sikerrel, végre számára is megadatott a gyermekáldás.
febr. 25
10:21
Meghan Markle újraalkotta Diana hercegné ikonikus szettjét, a végeredmény zseniális (Glamour)
Bár Meghan Markle sosem találkozhatott anyósával, a néhai Diana hercegnével, aki 1997 augusztusában hunyt el tragikus körülmények között, ez nem azt jelenti, hogy ne tiszteleghetne előtte valamilyen formában.
febr. 25
10:21
Ezekkel az élelmiszerekkel megelőzhetjük a rákot (Magyar Hírlap)
Természetes antioxidánsokban gazdagok.
febr. 25
10:21
Ferenc pápa előrelátó volt: több mint 10 éve aláírta lemondását erre az esetre (Mandiner)
A dokumentum egy bizalmasához került.
febr. 25
10:21
Hunok eredetéről szóló évszázados vita végére kerülhet most pont a legújabb kutatások szerint (Helló Magyar)
Meglepő eredmény született! Néhány magyarországi egyén közvetlen IBD kapcsolatot mutatott mongóliai, az ázsiai Hun Birodalom késői időszakából származó magas rangú személyekkel. Részleteket olvasd el itt:
febr. 25
10:21
Megérkezett Magyarországra az új Byd (Autószektor)
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja európai kínálatának új belépő SUV-ját. A kompakt és agilis ATTO 2 a BYD forradalmi szerkezetű Blade akkumulátorát használja, amelyet, celláit közvetlenül a karosszériához rögzítve (Cell-to-Body) építenek az ATTO 2 padlólemezébe. A gazdag felszereltségű újdonság tökéletes v
febr. 25
10:21
Veled is megtörténhet: tévedésből lett milliomos a szerencsés asszony (AC News)
Elképesztő meglepetés érte a nőt, véletlenül nyerte meg a lottó fődíját.
febr. 25
10:21
Új seriff van a városban (Librarius)
A kocsmáros csak csendesen fütyörészve törölgeti egykedvűen a poharát. Új seriff van a városban. Lesz itt csitt-csatt, bimm-bumm...
febr. 25
10:27
Kiderült, mennyibe kerülnek a kormány szerint az új szja-mentességek (Infostart)
Több mint ezermilliárd forint marad a két vagy több gyermekes családoknál az új intézkedések révén, amelyeket először Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be a szombati évértékelőjén.
febr. 25
10:27
Időjárás: Vége a télnek, de továbbra is hóra, fagyra kell lehet számítani (Blikk)
Sose lesz vége!
febr. 25
10:27
Ryanair: drágulhatnak idén a repülőjegyek (Portfolio)
A Ryanair vezérigazgatója szerint idén nyáron 4-6 százalékkal emelkedhetnek a repülőjegyárak, és bízik benne, hogy 2026-ra megoldódhatnak a Boeing szállítási problémái.
febr. 25
10:27
Erre figyelj oda! Sokat veszíthetsz, ha nem jól tudod, mikor vethetsz szabadföldbe! (Agroinform)
Egyáltalán nem mindegy, mikor vetsz odakint! Ezt fontos tudnod, nehogy kárba vesszen a munkád!
febr. 25
10:27
Menekülnek külföldre már a magyar nyugdíjasok is? Ezekben az országokban él a legtöbb idős (Pénzcentrum)
Egyre több magyar próbál szerencsét, él egy ideig, vagy esetleg végleg le is telepszik külföldön. Nagyon sokan választották már a szomszédos Ausztriát, Szlovákiát vagy Romániát, de Hollandia, Svédország, Olaszország és Norvégia is vonzó célpont. Nem feltétlenül ugyanolyan vonzók azok az országok aktív korban munkavállalásra, mint nyugdíjas korban a
febr. 25
10:27
Orbán Viktor nagy változásokról döntött – több miniszterét is érinti (ATV)
A miniszterelnök Rogán Antal szerepét az általános politikai koordinációban, Gulyás Gergelyét pedig a stratégiai ügyek koordinációjában erősíti tovább.
febr. 25
10:27
A CCC Group többségi részesedést szerzett a Szopexben (Márkamonitor)
A Ccc cégcsoport 75%-os részesedést szerzett aben, amely olyan márkák üzemeltetője Lengyelországban, mint a SklepBiegacza (futócipő bolt), a WarsawSneakerStore és az Skstore. A Ccc Group ezeknek a márkáknak a nemzetközi terjesztését is tervezi olyan európai fővárosokban, ahol a Ccc már jelen van. A tranzakció megerősíti a hazai piacon is jól teljes
febr. 25
10:27
Orbán Viktor fizetése 7,1 millióra emelkedik márciustól, 800 ezerrel keres majd többet (SzMo)
A képviselők fizetése idén is automatikusan emelkedik a tavalyi bérek alapján. A kormányfő jövedelme több mint 800 ezer forinttal nő, miközben vagyonnyilatkozata szerint szinte semmi megtakarítása nincs.
febr. 25
10:27
Ezért nem lehet rászokni a gyógyteára (Magyar Hírlap)
Minden növénynek megvannak a maga orvosi javallatai.
febr. 25
10:27
Orbán Balázs: Az Egyesült Államok és Ukrajna közötti viszony újrarendeződik (Demokrata)
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Ukrajna a katonailag nem tudott volna túlélni, ha az Egyesült Államok nem támogatta volna.
febr. 25
10:27
Nagyravágyó tervet eszelt ki Európa két legerősebb állama: nyugati katonákat küldenének Ukrajnába (Mandiner)
Egy új terven dolgozik Emmanuel Macron és Keir Starmer.
febr. 25
10:27
Az RTL ismét a TV2-től igazol műsorvezetőt (Media1)
Az RTL most erősítette meg azokat a január eleji lapértesüléseket, hogy a korábban még a TV2-n szereplő Köllő Babett médiaszemélyiség egy RTL-es műsor műsorvezetője lesz. Ő fogja vezetni a Határtalan szerelem című reality-jüket.
febr. 25
10:27
Akár 14 évvel is többet élhetsz, ha az alábbi szokásokat betartod (Bien)
A hosszú élet titkát sokan keresték már, de talán a Harvard Egyetem kutatóira mégis érdemes hallgatni. Vedd fel te is az alábbi szokásokat.
febr. 25
10:29
Azt gondolod, hogy drága a tojás? Ezekből az elemekből áll össze az ára! (Agroinform)
Sok üzletben 100 forint felett jár a tojás darabonkénti ára, mérettől függően, persze. Vannak, akik ezt sokallják, ám a termelőnél nem marad ennyi.
febr. 25
10:33
Ellentét a magyar pénztárcákban (Menedzsment Fórum)
Bár az átlagfizetések emelkedést mutatnak, az ágazatok között jókora különbségek vannak. A reálbérek pedig egyre lassabb tempóban növekednek.
febr. 25
10:33
Brutális tömegverekedést provokáltak a Crvena Zvezda 14 éven aluli jégkorongosai, miután kikaptak a Vasastól (444.hu)
A szerb csapat 17 játékosából 14 végleges kiállítást kapott.
febr. 25
10:33
3,8 millió forintért új autót? Íme a Toyota Probox! (Autónavigátor)
A Probox egy pillanatig sem akar többnek tűnni, mint ami. Az autó megjelenése zavarbaejtően az 1990-es éveket idézi. A frontrészen
febr. 25
10:33
Két faj nászából született jószágok tartják rettegésben a lakosságot, komoly problémát jelentenek (Promotions)
Terjednek a farkashibridek.
febr. 25
10:33
Pénzmosással vádolja Ukrajnát egy hadifogoly (Magyar Hírlap)
Elmenekültek.
febr. 25
10:33
Szijjártó Péter: Minél tovább tart a háború, annál több lesz a halott! (Demokrata)
Magyarország a kölcsönös bizalom újrateremtését szorgalmazza – írta a külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 25
10:33
Nem tétlenkedik a kormány – szerdán már az Alaptörvény módosításáról tárgyalnak (Mandiner)
Értesüléseink szerint a soron következő kormányülésen pontról pontra végigveszik azokat a témákat, amelyekről Orbán Viktor miniszterelnök szombati évértékelőjén is beszélt.
febr. 25
10:33
Ritka ok miatt lett kizárva egy páros a finn versenyről, az ügy nagy port kavart (Racingline)
A múlt hétvégén a szervezők nem engedték rajthoz állni a jyvaskylai versenyen a Joonas Lindroos – Jouni Lampinen kettőst, mégpedig egy szerencsére ritkán előforduló probléma miatt.
febr. 25
10:33
Új csalássorozat terjed a Booking.com-on, a szállásadók fiókjának feltörésével lopják el a vendégek pénzét (Telex)
Három hónap alatt összesen 177 millió forintot loptak el a csalók magyar felhasználóktól.
febr. 25
10:33
Elképesztő boldogság: valóra vált Vajna Timi legnagyobb álma, megszületett első gyermeke és úton van a második baba is (naphire.hu)
Vajna Timi számos sikertelen lombik és vetélés után most édesanya lett. A 42 éves modell béranyát fogadott, hogy kisbabája születhessen, ráadásul most a várandósság örömeit is megtapasztalhatja, hiszen közben az ő szíve alatt is egy új élet növekszik.
febr. 25
10:33
Rangos elismerés: Hazai szakembert választottak az Európai Ökológiai Közgazdaságtani Társaság elnökévé (Helló Sajtó!)
A Corvinus Egyetem docensét, Köves Alexandrát választották az Európai Ökológiai Közgazdaságtani Társaság tagjai elnöküknek február közepén. A szakember elnöki célkitűzése, hogy az ökológiai közgazdaságtan mint érett tudományterület üzenetét minél szélesebb közönséghez juttassa el.
febr. 25
10:33
Frissült az előrejelzés: Őrült tempóban száguld felénk a front – több hullámban csap le az eső (Most Hír)
Időjárás: Kedden számottevő csapadék nem várható, több helyen a napsütés lesz jellemző, de Magyarország egyes részein ködös, párás időre kell készülni.
febr. 25
10:39
Bemondta a NASA: ekkora az esélye, hogy becsapódik a Földbe a nagyméretű aszteroida (Portfolio)
A NASA jelentősen csökkentette a 2024 YR4 földközeli aszteroida becsapódási kockázatát a belátható jövőben - olvasható a NASA oldalán.
febr. 25
10:39
Mercedes: a nagy kijelzők már nem számítanak luxusnak (autopro)
A mai autóipari trendekben a luxus nem csupán a hatalmas kijelzőkben rejlik, hanem sokkal inkább a kézművességben, a precíz összeszerelésben és a minőségi anyagokban.
febr. 25
10:39
Palácsik-Ráthonyi Tímea először mutatta meg kisfiát és kerekedő pocakját (SzMo)
A 42 éves kismama élete legnagyobb álmát éli meg: egyik gyermeke béranya segítségével született, a másikat pedig ő hordja a szíve alatt. Hosszú, nehéz út vezetett idáig, de most a boldogság határtalan!
febr. 25
10:39
Ebben a szokatlan pózban tölti a napját Ferenc pápa (Magyar Hírlap)
Csak az éjszakákat tölti az ágyban.
febr. 25
10:39
Szijjártó Péter: Minél tovább tart a háború, annál több lesz a halott! (Demokrata)
Magyarország a kölcsönös bizalom újrateremtését szorgalmazza – írta a külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 25
10:39
Rétvári Bence: Ma már jóval több a fiatal orvos Magyarországon (Demokrata)
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a béremelés mellett nagyon fontos tényező a munkakörülmények javítása is.
febr. 25
10:39
Négy tagállam Magyarország vezetésével ment neki az Európa Bizottságnak – a túloldalon áll Ukrajna is (Mandiner)
A háború előtti vámkontingensek visszaállítását követelik.

Keresés