Három hónap alatt 177 millió forintot csaltak ki magyar felhasználóktól a Booking.com nevével visszaélő adathalászok. A szállásközvetítő oldal rendszerét nem törték fel, az elkövetők a szállásadók nevében küldtek megtévesztő e-maileket - írta meg az Index.
Orbán Viktor miniszterelnök szokásos évértékelő beszédében kilátásba helyezte, hogy a választásokat megelőző hónapokban már szja-mentessé teszik a 2 gyermekes édesanyák keresetét. Ki mennyit nyer a bejelentéssel? Ennek járt utána a GKI.
A Balaton a rövidebb ideig tartó, de már jelentősebb februári napsütés hőenergiáját a sekély tavaknál jobban meg tudta tartani, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy a februári, átlagosnál alacsonyabb hőmérséklet ellenére sem fagyott be a magyar tenger - írta a HungaroMet a honlapján közölt elemzésben.
A hallgatói kiégést és megelőzésének lehetőségeit vizsgálja Kiss Hedvig, a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Magatartástudományi Intézetének oktatója - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Egy Ukrajnában élő magyar szerint még mindig kilátástalan a helyzet, és senki sem tudja, mikor érhet véget a háború. Skriják Krisztián a Fókusznak mesélt az életéről a háborús övezetben.
A parlament tavaszi ülésszakán elfogadhatják az energiaitalok fogyasztásának korlátozásáról szóló javaslatot – közölte Nacsa Lőrinc és Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a közösségi oldalukon kedden közzétett közös videóban. Hollik István rámutatott: mióta benyújtották a törvényjavaslatukat arról, hogy az energiaitalokat 18 é
Magyarország azt javasolja, hogy az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács kérjen teljes és korlátlan hozzáférést azokhoz a támogatási szerződésekhez, amelyeket az Európai Bizottság kötött a civil szervezetekkel (Ngo).
A bohó, hippi hangulat ismét felívelőben van – utoljára talán a 80-as években, az Olsen-korszakban volt ennyire népszerű. Nem meglepő, hogy a raffia bronde haj máris az idei nyár kötelező it girl-árnyalatává vált, és a sztárok is előszeretettel választják.Mi az a raffia bronde?A top hajstylist, és trendelőrejelző, Tom Smith által kitalált hajszín a
Hamarosan tényleg itt a tavasz, ez pedig egyet jelent azzal, hogy a természet is kivirul - remélhetőleg a kedvünk is jobb lesz és illatos virágokkal kápráztatja el a szemünket és orrunkat. Pontosan ezért, ha te is szeretnél tavaszi hangulatba kerülni, válogass az alábbi csodaszép virágos manikűrök közül!
A műanyag csomagolóanyagokra vonatkozó uniós környezetvédelmi előírások a következő években egyre szigorúbbak lesznek. Ennek következményeképpen a betétdíj drágulása is elképzelhető.
A 4iG űripari leányvállalata és a CPI Vertex Antennentechnik szerződést írt alá a cég műholdprogramjához (Husat) kapcsolódóan. A szerződés antennák beszerzéséről és telepítéséről szól két magyarországi műholdas földi állomáson. A megállapodás kulcsfontosságú mérföldkő, hiszen ez az első nagy beszállítói szerződés a Husat műholdas ökoszisztéma megva
Ferenc pápa az éjszakát pihenéssel töltötte, állapota stabilizálódott – közölte a Vatikáni Sajtóközpont kedden. A pápa egészségéről kiadott legutóbbi részletes orvosi jelentés szerint bár továbbra is válságos az állapota, enyhe javulás mutatkozott.
A kisadózóknak 2025. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2024-ben megszerzett bevételükről – hívja fel a figyelmet a Nav. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.
Friedrich Merz, Németország lehetséges következő miniszterelnöke úgy fogalmazott: abszurd elgondolás, hogy egy izraeli miniszterelnök nem látogathat el Németországba.
Havas Henrik az elmúlt években nem egyszer bírálta a pályatársait, kollégáit vagy éppen a hazai sztárokat. A műsorvezető ezúttal sem kímélte Friderikusz Sándort, akiről korábban már többször is negatív véleményt formált. Most mérgesen vallott arról, úgy érzi, meglopta őt a népszerű tévés és hogy legszívesebben megverte volna.
A Mandiner szerint a szerdai kormányülésen pontról pontra végigveszik azokat a témákat, amelyekről Orbán Viktor miniszterelnök szombati évértékelőjén is beszélt.
A Peugeot üzemanyagcellás technológiájának nagyszerűsége abban rejlik, hogy könnyedén beépíthető a márka haszongépjárműveibe, azaz a közlekedés, áruszállítás azon területén alkalmazható, ahol sokat futnak a kocsik, így nagyon sok káros emisszió válik kiküszöbölhetővé általuk. Hogyan működik az üzemanyagcella? A rendszer kémiai reakción keresztül ál
Mostantól a Mol csoport leányvállalata, a Slovnaft pozsonyi finomítójában termelt hidrogénnel látja el a buszok és teherautók töltését a hidrogén-töltőállomás Pozsonyban. A korszerűsítésnek köszönhetően a buszok hatótávolsága 40%-kal nő, írja a Mol.