A nemzeti versenyhatóság kiemelt figyelmet fordít a sérülékenyebb fogyasztók védelmére, akiket gyakran érintenek a szabályozott tevékenységekkel kapcsolatos jogsértések - hangsúlyozta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Rigó Csaba Balázs egy szakmai konferencián a versenyhatóság keddi közleménye szerint.
Koffein nélkül ma már szinte elképzelni sem tudnánk az életünket – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a kutatások szerint az emberiség közel 80 százaléka valamilyen formában fogyaszt koffeines termékeket. Épp ezért nem csoda, hogy naponta jelennek meg újabb és újabb kutatások a serkentő vegyület élettani hatásaira vonatkozóan. Egy új tanul
Mindig óvatosan kell bánni azokkal a kutatásokkal, amelyek egyetlen tulajdonságot kiragadva próbálnak elmondani valamit az emberiség egy igen nagy csoportjáról. De még ha tudjuk is, hogy az alábbiakat nagyon sok körülmény befolyásolja, érdekes lehet elolvasni, hogy a te szemszíneddel bíró emberek általánosságban hogyan bírják például a szülési fájd
Orbán Viktor a miniszterei társaságában iszogatott a teraszon, a kávéját jó hírekkel fogyasztotta. A miniszterelnök a holnapi kormányüléssel kapcsolatban kapta meg az égető kérdést, hogy lesz-e jó híre másnapra. Orbán erre azt felelte, csak jó hírei lesznek. A díszes társaság tagja volt Rogán Antal is, aki nagyon furcsán állt Orbán mellett, szinte
Orlando Bloom számos egzotikus helyszínen forgatott már, és ha külföldre utazik, szereti felfedezni az adott hely kulturális és kulináris sokszínűségét, és az extrém kalandoktól sem riad vissza.
A Loupe Színházi Társulás legújabb darabja, a Titkosszolgák – avagy kiesett, kiugrott vagy kilökték első ránézésre abszurd, másodikra pedig fájdalmasan ismerős helyzetet dolgoz fel. Vinnai András rendszerkritikában bővelkedő tragikomédiáját Horváth János Antal állította színpadra.
Nem egy apró technológiai startup, hanem a Szilikonvölgy egyik legnagyobb tech óriása mondja, hogy a teljesen önvezető autókra még hosszú éveket kell várni. "Ez a következő évtized zenéje. Még nem tartunk ott. Ez nagyon nehéz lesz." – tette hozzá Ali Kani, az Nvidia autóipari ágának vezetője, aki szerint az igazi, sofőr beavatkozást nem igénylő önv
Adrien Fourmaux a Montén dobogós eredménnyel kezdte a WRC-szezont, azonban a Hyundai francia versenyzője emiatt nem számít hasonló helyezésre Svédországban.
Az Esztergomi Járásbíróság nem jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit, aki nemzetközi fuvarokat vállalt, és a felrakodott árut értékesítette. Társa négy év börtönbüntetést kapott.
Az áfa, azaz az általános forgalmi adó képezi Magyarországon az állami bevételek egyik legmeghatározóbb forrását, és mivel a végfogyasztásra vetik ki, minden termék az értékével arányosan járul hozzá a közteherviseléshez. Cikkünkben ezúttal az áfa bevallás témakörét járjuk körül: mit kell tudni az áfa bevallás gyakorisága kapcsán, mikor van az éves
Önmagát is felrobbantotta az a férfi, aki hétfőn Moszkvában egy detonációval megölte Armen Szarkiszjánt, a "Donyecki Népköztársaság" ökölvívó szövetségének tiszteletbeli elnökét, az ukrán kormányerők ellen harcoló ArBat önkéntes zászlóalj megalapítóját - közölték kedden a rendvédelmi szervekre hivatkozva egybehangzóan orosz hírügynökségek.
Folytatódik Budapest Boat Show Újdonság Pályázat elnevezésű programja, amellyel a hajózáshoz kapcsolódó újdonságok, fejlesztések bemutatását kívánják segíteni. Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye, a Budapest Boat Show elkötelezett az innovációk támogatásában. Ezért lehetőséget biztosít
Igencsak jó évet zárhattak tavaly a pénztárak, legalábbis az Erste Lakástakarék szerint: a pénzügyi szolgáltató tavaly 211 milliárd forint értékben kötött új szerződéseket, amely már csak hajszállal marad el a 2018-ban – tehát az állami támogatás mellett nyújtott konstrukciók utolsó évében – elért 219 milliárdtól.
A gyógyszergyártó bevétele az előző évhez képest 22%-kal 17,8 milliárd dollárra emelkedett a tavalyi negyedik negyedévben, ami felülmúlta a 17,3 milliárdos konszenzust.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Újabb ingyenes szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A NAK falugazdászai ingyenesen elkészítik a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatását célzó felhívásra benyújtandó pályázatokat.
Sokszor történik meg az, hogy idősebb korára marad egyedül az ember, de ettől függetlenül még nem szabad elzárkóznunk attól, hogy párt találjunk magunk mellé. Ilyenkor egy tökéletes randi egészen másról szól Az időskor sokak számára a nyugalom és a pihenés időszaka, de ugyanakkor a magány és elszigeteltség veszélye is fennállhat. Az egyedüllét nega
A volt jegybankelnök szerint káoszt és improvizációt látunk, és csak reménykedni lehet abban, hogy ebből nem lesz rendszer. A kérdés az, mi történik, ha mégis? Ha az Egyesült Államok, mint nagyhatalom végig így akar működni?
Ellenzéki képviselőket tartóztatnak le, tisztogatás zajlik a bíróságokon, törvénytelen módon váltották le az államügyészt és erőszakosan foglalták el a köztelevíziót.
A fiatalok kedvezménye a NÉTAK után, de a 30 év alatti anyák kedvezménye, a személyi kedvezmény, az első házasok kedvezménye és a családi kedvezmény előtt érvényesíthető.
Látszatintézkedések a gyermekvédelemben, hallgató influenszerek, a magyarok mentális állapota, és a határhúzás problematikája. A Most jövök legújabb vendége Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember, fizikus, tartalom-előállító, akivel az Odakint szörnyek járnak tüntetés utóéletéről is beszélgettünk.
Egy állami cégtől hívták fel, miután meghirdették az Odakint szörnyek járnak tüntetést. Tapasztó Orsi a gyermekvédelmi rendszer összeomlásáról is beszélt a lapunknak adott interjúban.
Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szerint Trump vámintézkedései és politikai bejelentései komoly kockázatokat rejtenek a forint árfolyamára nézve.
Lélekbúvár címen fut Freddie új koncertsorozata, amellyel a Rising Starban feltűnt, Petőfi-díjas énekes járja az országot. Ám a műsorvezetőként is ismert előadó a napokban szomorú hírről számolt be a közösségi oldalán a követőinek. Freddie hálás azoknak, akik jegyet vásároltak a szekszárdi koncertjére, és sajnálja, amiért csalódást okozott, de remé
Varsó nem fogad be migránsokat az európai uniós migrációs paktumban rögzített menekültátirányítás keretében, és nincs döntés a megállapodás gyorsított végrehajtásáról – jelentette ki Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter kedden a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádióban. Siemoniakot a műsorvezető a lengyel ellenzéki politikusok múlt heti nyilatko
A legendás amerikai golfozó, Tiger Woods összetörve jelentette be egy mai közleményben, hogy elvesztette szeretett édesanyját. Kultida Woods, akit a fia a legnagyobb rajongójaként és támogatójaként jellemzett, 78 éves volt. A világhírű sportoló azt nyilatkozta, az édesanyja nélkül semmit nem ért volna el a sikerei közül.
A PayPal árbevétele a negyedik negyedévben év/év alapon 4%-kal nőtt, összesen 8,37 milliárd dollárra, ami felülmúlta a 8,26 milliárdos elemzői konszenzust.
Az anyatejes táplálásról már régóta ismert, hogy jótékonyan hat a baba egészségére és fejlődésére, de az már kevésbé köztudott, hogy az anya egészségére is számos pozitív hatással van, még évekkel a szoptatás után is.
Donald Trump megjelenése és elkötelezettsége a kriptovaluták iránt jelentős hatással van a piacra. A bitcoin és más digitális eszközök értéke egyre inkább összefüggésbe hozható a politikai döntésekkel, különösen az Egyesült Államokban.