Hideg téllel és komoly piaci bizonytalansággal indult 2026 az állattenyésztésben. Dr. Wagenhoffer Zsombor a tej-, sertés-, húsmarha- és juhágazat kilátásairól.
Ha a munkáltató fizetésképtelenné válik, a munkavállalókat is komoly hátrány érheti, hiszen akár jelentős munkabér-követelésük is felhalmozódhat. Hogyan kaphatják meg az elmaradt munkabért, ha a munkáltató nem rendelkezik a tartozások kifizetéséhez szükséges vagyonnal? Mikor jelent segítséget a Bérgarancia Alap? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvé
Egy korai Ethereum-befektető – az úgynevezett „OG bálna” – teljes egészében felszámolta ETH-pozícióját, és a becslések szerint mintegy 274 millió dollár
Politikai menedékjogot biztosított Magyarország Zbigniew Ziobrónak, a korábbi, Mateusz Morawiecki vezette lengyel konzervatív kormány igazságügyi miniszterének és legfőbb ügyészének – közölte hétfőn Bartosz Lewandowski, a politikus jogi képviselője.
A sikeres vezetők szerint a csúcson maradást egy egyszerű, napi esti önellenőrzés is támogatja, mert segít megőrizni a fókuszt és a mentális egyensúlyt a legstresszesebb időszakokban is.
Luciano Benavides nyerte a Dakar leghosszabb szakaszát, így összetettben is a verseny élére állt Daniel Sanderst megelőzve, míg a harmadik helyet Ricky Brabec foglalja el.
Tarr Béla olyan varázsló volt, aki a kevés időből sok időt csinál, ami praktikusan azt jelenti, hogy halhatatlan. Minden kicsi időből ki tudott bontani egy életet. – Tarr Bélára emlékezünk. Összeállításunk második részében Babarczy Eszter, Peer Krisztián, Konkol Máté, Greff András és fotográfiájával Kovács Bodor Sándor búcsúzik.
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2százalékkal kisebb volt a 2025. októberinél, írja jelentésében az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. A kormány máris reagált a friss adatokra.
Az étkezés időpontja legalább annyira számít az egészségünk szempontjából, mint az, hogy mit eszünk. Egyre több kutatás igazolja ugyanis, hogy a napi ritmus és a szervezet biológiai folyamatai meghatározzák, mennyire egészségesen működik testünk.
Az építési és közlekedési miniszter hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy mostantól Orbán Viktor felkérésére a kampányban fog dolgozni. Az operatív irányítást Csepreghy Nándor miniszterhelyettes veszi át.
Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-ném
Az Európai Parlament előtt áll a döntés az Eu-Mercosur kereskedelmi megállapodás jövőjéről, miután azt az uniós tagállamok állandó képviselői minősített többséggel elfogadták. A képviselőknek mérlegelniük kell a geopolitikai és gazdasági szempontokat, valamint a megállapodás európai mezőgazdaságra gyakorolt súlyos következményeit.
Az utóbbi időben számos kérdés érkezett az Adózóna oldalán arra vonatkozóan, hogy a tartós megbízási jogviszony mennyiben érinti a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek társadalombiztosítási jogállását.
Ismét kaotikusan indult a reggel a MÁV utasainak. A Déli pályaudvarról induló és oda érkező járatoknál 20-40 perccel hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra kell számítani.
Ma már nem a tank a módi — ha nagyon ugrálsz, akkor szabotázzsal tesznek tönkre. Ha érvelni merészelsz a saját érdekedben, akkor a "jogállamisági bunkósbottal" csapnak le.