2026. január 12. hétfő

jan. 12
14:39
A kínai autógyártók átvették az uralmat (Piac és Profit)
Kínai gyártók uralják a világ legnagyobb autópiacát.
jan. 12
14:39
Könyök alatt leharapta a cápa egy turista karját (Infostart)
Az 56 éves amerikai nőt kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
jan. 12
14:39
Milliók lakhatási célra: a napokban kell erről döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak (ProfitLine)
Az év elején két olyan lakhatási támogatási forma is fókuszba kerül a munkavállalóknál és munkáltatóknál, amelyeknél a jogosultság önmagában még nem elég: időben kell dönteni és lépni. Az egyik a közszolgálatban dolgozók otthonteremtési támogatása, a másik pedig a 35 év alattiaknak adható munkáltatói lakhatási támogatás. Mindkettő komoly pénzügyi s
jan. 12
14:39
Svéd katonákat vetnének be az Egyesült Államokkal szemben (Demokrata)
A svéd szocialista párt vezetője nyitott arra, hogy Svédország csapatokat küldjön Grönlandra.
jan. 12
14:39
Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát (Demokrata)
Kormányzásunk kezdete óta már 91 kórházat és 54 szakrendelőt újítottunk fel – hangsúlyozta.
jan. 12
14:39
Soha ennyire nem sajnáltam még Tóth Gabit (Mandiner)
Őszintén és mélyen sajnálom.
jan. 12
14:39
Több milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek a 2019 óta "működő" bűnszervezet (Üzletem)
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt hatvanhárom személlyel szemben emelt vádat.
jan. 12
14:42
Elképesztő drónvideó készült a befagyott Balatonról (Roadster)
A 360 fokos felvételeken madártávlatból csodálhatjuk meg a magyar tenger jegét, miközben a háttérben a tanúhegyek magasodnak.
jan. 12
14:42
Nemcsak a beázástól, de a ronda sófoltoktól is megvédheted a cipődet, ha ezzel az oldattal befújod (Sassy)
Ismerős a bosszantó fehér csík a drága bőrcsizmán egy latyakos nap után? Mutatjuk, hogyan tüntetheted el percek alatt, és hogyan előzheted meg, hogy valaha újra megjelenjen.
jan. 12
14:42
Tíz évet kellett rá várni: végre újra itt van Tom Hiddleston lehengerlő kémsorozata (Médiapiac)
Csaknem 10 év után folytatást kapott Tom Hiddleston kémsorozata: jön az Éjszakai szolgálat 2. évada az Amazon Prime streaming szolgáltatóra.
jan. 12
14:45
Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép (Infostart)
A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
jan. 12
14:45
Ajkaceratops: ceratopsiák éltek Európában is (Mínuszos)
Új koponyalelet bizonyítja, hogy a kréta időszakban Európában is éltek galléros dinoszauruszok, átírva a kontinens
jan. 12
14:45
Közel nullára csökkentette az élelmiszer-pazarlást a Kifli.hu (MMonline)
A Kifli.hu 2025 végére elérte, hogy a működése közben keletkező élelmiszer-hulladék aránya közel nullára, mindössze 0,2 százalékra csökkenjen. Az online szupermarket tudatos készletgazdálkodással, a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közös, rendszeres adományozással és gyors, akár 90 perces kiszállítással nemcsak saját működésében csökkenti a pazar
jan. 12
14:45
Növekedett az ukrán menekültek száma (Magyar Hírlap)
Magyarország is segítséget nyújt.
jan. 12
14:45
Lázár János: Magyarország az autópálya-hálózatot tekintve utolérte Ausztriát (Demokrata)
Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát.
jan. 12
14:45
Ezért veszíthetnek a magyar gazdák is a Mercosur-megállapodással (Mandiner)
Az Oeconomus elemzésében arra is rámutatott, hogy mely réteget és szektort érintené a legrosszabbul a vitatott megállapodás.
jan. 12
14:48
Teljesen rendben van, ha nem a diéta az újévi fogadalmad (Bien)
Az újévi fogadalmak között gyakran szerepel a diéta, mint egy szükséges változtatás. Azonban sokan érzik, hogy ez inkább terhet jelent, mintsem felszabadulást.
jan. 12
14:51
Jön a fordulat az időjárásban: térképen mutatjuk, hol jöhet további havazás (Portfolio)
A közel egy hete tartó hideg időjárást követően melegfront érkezik hazánkba, amelynek felhőzete hétfő délután már felvonul a Dunántúl felett, a csapadék azonban valószínűleg csak este kezdődik - írta meg a Weather on Maps Facebook-bejegyzésében.
jan. 12
14:51
Mitől egészségesebb a bio? Több mint vegyszermentesség (Agroinform)
Új év, tudatosabb választások: egyre több bioélelmiszer kerül a kosárba.
jan. 12
14:51
Chriss Ronson halála előtt szívszorító interjút adott: "Borzalmas fájdalmaim vannak, és nagyon megnehezítik a napjaimat" (SzMo)
A családja közölte a DJ halálhírét, aki hosszas betegség után, békésen aludt el. A magyar zenei életet megrázta a tragédia, pályatársai is búcsúznak tőle.
jan. 12
14:51
Gulyás Gergely a Fidesz-szlogen levédetéséről: Szánalmas baloldali bohóckodás (SzMo)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy véli, a TISZA Párt lépése jogi igénytelenségről tanúskodik. Szerinte az ilyen szlogeneket eleve nem is lehet bejegyezni védjegyként.
jan. 12
14:51
Soha nem volt még ilyen népszerűtlen a német kancellár (Demokrata)
Jelenleg a német állampolgárok csupán 22 százaléka elégedett a kormány tevékenységével.
jan. 12
14:51
Bencsik András: Attila király a miénk (Demokrata)
Az Újszínház mutatja be Bencsik András Attila Ravennában című színdarabját. Interjú.
jan. 12
14:51
Vakarják a fejüket az Üllői úton a Fradi-csatár spanyolországi mesterhármasa után (Mandiner)
Feladta a leckét a szakmai stábnak a triplázó bosnyák labdarúgó. Nagy kérdés, hogy visszatér-e az Népligetbe a Fradi korábbi támadója – a szurkolók már elmondták a véleményüket.
jan. 12
14:54
Négy év kihagyás után helyi magazinnak álcázva tért vissza a bulvárba csomagolt kormánypropaganda Pécsen (Telex)
A 2022-es parlamenti választás után megszüntették, a 2026-os választás előtt visszahozza a City7 című ingyenes hetilapot a Mediaworks.
jan. 12
14:54
50 év felett különösen ajánlott rendszeresen fogyasztani – nemcsak az emésztésnek, de az ízületeknek is jót tesz (EgészségKalauz)
Sokan csak az ünnepi asztalra teszik, pedig sokkal gyakrabban kellene fogyasztani.
jan. 12
14:57
Egy teljesen éjszakán át fagyoskodott a Bükkben egy pánikba esett túrázó (Infostart)
Az idős férfi elesett a Molnár-sziklánál, és nagyon beütötte a derekát. Az első próbálkozásoknál rossz számot hívott a 112 helyett, de végül a hatóságoknak köszönhetően nem történt tragédia.
jan. 12
14:57
A Mol lehet a befutó a NIS felvásárlásában - Mutatjuk az okokat (Portfolio)
Pletser Tamás, az Erste energetikai szakértője írt részletes kommentárt a kibontakozóban lévő Mol-NIS sztoriról. Az elemző szerint egyértelműen a Mol most az esélyes a szerb olajipari cég felvásárlására, de az ügylet befektetői megítélését nagy mértékben meghatározza, hogy milyen áron tudják nyélbe ütni az üzletet. Persze az sem mindegy, hogy menny
jan. 12
14:57
A megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság a Tisza Pártnak adott igazat az Indexszel szemben a kamu Tisza-adótervek ügyében (444.hu)
A párt még szeptemberben perelte be a lapot, miután a Tisza nem létező gazdasági kabinetjének tulajdonítottak egy szja-emelésről szóló, hamisított dokumentumot.
jan. 12
14:57
Óriási hibát követsz el ha behúzod a függönyt otthon amíg elutazol (Femcafe)
A biztonsági szakértők és designszakértők egyaránt elárulják, miért nem mindig a legjobb döntés, ha nyaraláskor behúzzuk a függönyöket.
jan. 12
14:57
A németek csodafegyveren ülnek (Magyar Hírlap)
Eközben a magyar határhoz félelmetesen közel pusztított egy orosz rakéta.
jan. 12
14:57
Hogyan kezdtek el beszélni az emberek? (Demokrata)
A beszédet több tényező befolyásolta.
jan. 12
14:57
Megfagyni nemcsak a mínusz tíz fokban lehet: teljes erőbedobással segítenek a hideg miatt bajbajutottakon (Mandiner)
A rendkívüli hideg miatt múlt hét szerdától életbe lépett a szociális ágazat legmagasabb riasztási fokozata, a vörös kód.
jan. 12
15:00
Hétmilliárd forintot csaltak el, de rajtuk ütött a NAV (Telex)
A hatóság végül 113 személyt gyanúsított meg, és több mint 30 ezer oldalnyi nyomozati anyagot készített. Most az ügyészség asztalán van az ügy.
jan. 12
15:00
"Saját akaratomból teljesen kiváltam a családomból" – Földes Eszter elárulta, miért lépett ki, és miért változtatna nevet (Sassy)
A színésznő úgy érezte, nem illik a családjába. Úgy véli, a távozása a családtagjainak is megkönnyebbülést jelentett.
jan. 12
15:03
Csak az OTP tartja magát a téli hidegben (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,72 pontos nyitás után kismértékben gyengült hétfőn kora délutánig.
jan. 12
15:03
Orbán Viktorék az év végére indultak be igazán (Menedzsment Fórum)
Az év utolsó napjaiban sok rendelet jelent meg.
jan. 12
15:03
Fordulat a kínai elektromos autók ügyében, Brüsszel bejelentette az új rendszert (Portfolio)
Az Európai Bizottság hétfőn közzétette azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén a kínai székhelyű elektromosautó-gyártók minimálár-vállalással válthatják ki az ellenük bevezetett uniós vámokat.
jan. 12
15:03
Piros Zsombor korai búcsúja (Magyar Hírlap)
A magyar teniszező kikapott az ausztrál teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában.
jan. 12
15:03
Tízmilliárd forintos program a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésére (Demokrata)
A program célja az intézmények eszközellátottságának és utaztatási szolgáltatásainak bővítése.
jan. 12
15:06
Durvul az időjárás: kiadták a narancssárga riasztást – térképen mutatjuk, hol kell figyelni (naphire.hu)
Hétfőn és kedden is veszélyes időjárásra figyelmeztet a HungaroMet: több vármegyében ónos eső, máshol jelentős havazás várható, miközben az éjszakai fagy helyenként mínusz 15 fok közelébe süllyedhet.
jan. 12
15:09
Bartal Tamás: több érvem is van a lakosság útalapú autópálya-matricája ellen (Infostart)
Autópálya-matricát hivatalosan nem lehet részletre vásárolni – mondta Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kifejtette az álláspontját a szektorális sebességmérés bevezetéséről, valamint a lakosság használatalapú autópályadíjának lehetőségéről.
jan. 12
15:09
Nem hátrálnak meg az európai gazdák (HírTV)
Folytatódtak a gazda-tüntetések az Európai Unió és a dél-amerikai Mercozur-országok közötti, szabad-kereskedelmi megállapodás ellen. A hétvégén ismét több ezren vonultak az utcákra Európa-szerte, mert attól tartanak, hogy el-árasztják majd Európát, az olcsó dél-amerikai áruk. A fejleményekről Németh Andrea számolt be, Brüsszelből.
jan. 12
15:09
7 milliárdos számlagyárra csapott le a NAV (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lezárta a nyomozást annak a budapesti bűnszervezetnek az ügyében, amely támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem 7 milliárd forintot csalt el; az ügy vádemelési javaslattal az ügyészség asztalán van.
jan. 12
15:09
Forgalomkorlátozás lesz az M0-áson: torlódásokra figyelmeztet a Magyar Közút (Portfolio)
Betontábla-javítási munkák miatt forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóúton Diósd térségében, január 12-én hétfőn 17 órától - írja a Magyar Közút közleményében.
jan. 12
15:09
Őrültségnek nevezték Trump grönlandi terveit: "akár a Holdon is bányászhatnánk" (ATV)
Tovább folytatódik a Grönland körüli kálvária, Trump terveit szakmai szempontból is kifogásolták.
jan. 12
15:09
Magyar Péter az Index adóemeléses cikkéről: Most már bírósági papírjuk is van róla, hogy ez is csak egy ócska hazugság volt. Mint minden szavuk (SzMo)
A TISZA Párt elnöke szerint nemcsak a lap, de a teljes Fidesz terjeszti a hazugságot. Bejegyzésében adócsökkentést és nyugdíjemelést ígért a választóknak.
jan. 12
15:09
Szörnyű hírek szivárognak ki a lezárt Iránból (Magyar Hírlap)
Több ezer halottra lehet számítani.
jan. 12
15:09
Bokros Lajos prezentált egy kihagyhatatlan ajánlatot a Tiszának (Demokrata)
Ez az ötlet minden ízében, eresztékében olyan ember- és társadalomellenes, hogy az ügyészért és bíróért kiált!
jan. 12
15:09
Edittke kommentol #15 (Mandiner)
Tiis tugyátok ez azév a Péter miniszter jelőlt úrunkal tejjes örület volt végre itt az esélly hogy a váli völgyi bonszáj hitlert el takaricsuk az utbol az anti is hacsak nem b*szikbe el jőn szsavazni.

Keresés