A robotinváziót okosszemüveggel a fejünkön fogadjuk, miközben a telefonunkat hajtogatjuk. Ezek lesznek az év legforróbb tech trendjei, legalábbis a világ legnagyobb iparági kiállításán, a CES-en látottak alapján.
A repülőutakon sokaknak hiányzik a kényelmes lábtér, ám ez gyakran extra költséggel jár. Szerencsére van egy egyszerű trükk, amivel mindenki biztosíthat magának több teret a következő járaton, anélkül, hogy plusz pénzt kellene fizetnie.
A rágcsálók komoly gazdasági károkat okozhatnak azzal, hogy megrágják a vetőmagot, a takarmányt, a csomagolóanyagokat, sőt akár elektromos vezetékeket is. Hol jönnek be, mit lehet tenni ellenük?
A rendkívüli hideg miatt megnövekedett fűtőeszköz-használat kapcsán tűzvédelmi szakértők hívják fel a figyelmet a hordozható elektromos fűtőtestek biztonságos üzemeltetésére. A nagy teljesítményű eszközök elosztóba vagy hosszabbítóba csatlakoztatása közvetlen tűzveszélyt jelent.
Ariana Grande az utóbbi időben szinte kivétel nélkül a Wickedben alakított karakterének, Glindának öltözött a vörös szőnyeges eseményeken. A Golden Globe-on azonban úgy döntött, a jól megszokott, rózsaszín ruháját feketére cseréli, és egy jóval komolyabb, elegánsabb oldalát mutatta meg a díjátadón.
Minden korábbinál kritikusabb az ukrajnai energiahelyzet, és a következő hetek még rosszabbak lehetnek. Kárelhárítás közben az ukránok azon is dolgoznak, hogy kikerülhessék Magyarországot a gázimportban.
2015-ben derült ki, hogy Hajós András házasságának vége. A tévés ezt követően egy nála 20 évvel fiatalabb nő mellett találta meg a boldogságot. Volt feleségével azóta jó viszonyt ápol, elmondása szerint bizonyos szempontból jobb is lett a kapcsolatuk, mint előtte. A válás okairól sokáig nem beszélt, ám Lékai-Kiss Ramónának szokatlan nyíltsággal val
Szabó Andrea politológus szerint az időzítés megmutatja, hogy mennyire magabiztosak a Fidesz vezetésében. Legkorábban április 12-én, legkésőbb május 31-én lehet a választás.
1999 tavaszán elkezdték bombázni Jugoszláviát, erre ők kivonták az erőiket Koszovóból, néhány koszovói pedig így adott hálát az ezt támogató Bill Clintonnak és Tony Blairnek.
Az Európai Unió új szabályozást vezet be. Az egyszer használatos csomagolás kérdése eddig leginkább szívószálaknál és műanyag evőeszközöknél került elő, most azonban egy számunkra sokkal általánosabb terepre lép. Az Európai
A január első felében tapasztalható tartós fagyok, bár megnehezítik a mindennapokat, kifejezetten kedvező folyamatokat indítanak el a konyhakertekben. A mélyre hatoló hideg olyan talajszerkezeti és növényvédelmi munkát végez el, amelyet emberi erővel szinte lehetetlen lenne utánozni.
Talán már a címből is könnyedén kikövetkeztethető, hogy a szatellit-parádénak is nevezhető helyzet két gócpontja az Egyesült Államok, valamint Kína. Döbbenetes mennyiségű műholdakat tervez az űrbe küldeni a két ország.
Mindig kéznél lesz fűszerként és számos további előnyét is élvezhetjük, ha cserépben nevelgetjük. A rozmaringot az ablakba tenni praktikus és több okból is előnyös. Friss fűszert biztosít főzéshez, javítja a levegő
Egy tanulót késsel megsebesített egy másik diák pénteken, tanítási időben egy muraszombati (Murska Sobota) szakközépiskolában, Szlovéniában. A feltételezett elkövetőt a rendőrség röviddel az eset után, az iskola környékén elfogta
A kilenc hazai nagybank mobilapplikációja közül épp most bővült négyről hatra azon alkalmazások száma, amelyek alkalmasak befektetésre. A BiztosDöntés.hu azt is megnézte, hogy a bankok külön befektetési appjai közül melyik mire képes.
A világhírű filmszínész George Clooney elegánsan érkezett, és roppant büszkén sétált végig oldalán Amallal a 2026-os Golden Globe gálán. A rendkívül elegáns pár – George Clooney és felesége, Amal nem is sétált, hanem valósággal vonult a vörös szőnyegen a 2026-os Golden Globe gálán. A szettjük tökéletesen megidézte az old Hollywood stílust: a 47 éve
Nyugdíjasok számára is elérhetővé váltak a teljesen díjmentes bankszámlák, ám ezek valódi előnyt csak akkor jelentenek, ha a számlahasználat illeszkedik az egyéni bankolási szokásokhoz. A szakértők szerint ma már az átlagnyugdíj vagy a mediánjövedelem számlára érkeztetése is elegendő lehet az ingyenességhez, de a feltételek pontos ismerete és tudat
A pucérruhák divatja láthatóan még mindig tartja magát, és a Golden Globe díjátadó vörös szőnyege is évről évre bizonyítja, hogy a sztárok szívesen választanak olyan áttetsző estélyiket, amelyek alig hagynak teret a képzeletnek.
Emma Stone az idei Golden Globe-díjátadón ismét rámutatott arra, hogy a kevesebb néha több. A színésznő választása ugyanis egy nagyon letisztult és elegáns kétrészes szettre esett, ami a rövid felsőrész kivágásának köszönhetően egy csipetnyi izgalmat és merészséget is tartalmazott.
A magyar reklámpiac egyik legnagyobb problémája ma nem az MI térnyerése, hanem hogy még kevesen tekintenek befektetésként és nem költségként a marketingre. Novák Péterrel, a Magyar Reklámszövetség elnökével készült interjúnkból az is kiderül, hogy milyen hatása lehet a reklámpiacra, ha eltűnnek a határok tévé, online videó és a digitális reklámfelü
Több élelmi rostot, béta-karotint és antioxidáns vegyületet tartalmaz. Az utóbbi években az édesburgonya (másik nevén batáta) fogyasztása felívelőben van, és ma már egész sokan a hagyományos burgonya egészségesebb alternatívájaként tekintenek
A Nézőpont Intézet elemzése szerint a Fidesz szombati kongresszusa nem csupán belföldi kampánynyitó, hanem jelentős nemzetközi erődemonstráció is volt. Zemplényi Lili, az intézet munkatársa rámutatott: a rendezvény mellett felsorakozó külföldi támogatók sora a jelenlegi magyar kormány stabil kormányzóképességét és széles körű diplomáciai beágyazott
A test tisztítása és a méregtelenítés különösen fontos a téli hónapokban: ősi módszerek segítségével frissíthetjük fel szervezetünket, támogathatjuk emésztésünket, emellett új energiával tölthetjük fel magunkat a mindennapokra. Cikkünkben eláruljuk, hogyan segíthetnek a természet adta fűszerek és gyógynövények abban, hogy könnyedebb, valamint egész
A központi írásbeli felvételi vizsga az idén január 24-én, 10.00 órakor kezdődik. A kijelölt vizsgahelyszínekre legkésőbb 9.30-ra kell megérkezni. A pótló írásbeli vizsgát 2026. február 3-án, 14.00 órától tartják.
Rekordot döntött az illegális kriptovaluta-forgalom. Egy friss iparági jelentés szerint 2025-ben már legalább 154 milliárd dollár áramlott bűnözői és szankciókat kijátszó hálózatokhoz, miközben a kriptók geopolitikai szerepe is látványosan felértékelődött.
Megérkezett a legújabb műveltségi kvíz, amely pont azt a célt szolgálja, hogy egy kicsit megmozgassa a gondolkodást. A kérdések sokféle területet érintenek, így nem lehet egyetlen témára hagyatkozni. A mindennapi tudás, a tanult ismeretek és az általános műveltség egyszerre kerül előtérbe. Ez az a kvíz, ami jólesően kizökkent a megszokott rutinból.
A feng shui létezik és egyértelműen az a célja, hogy a térben jelen lévő pozitív és negatív energiákat egyensúlyba hozza,ami által egy kimondottan harmonikus, nyugodt környezetet teremt. Ez az ősi tanítás nemcsak a bútorok elhelyezésére vonatkozik azonban, hanem a lakás szinte minden elemére, beleértve a televíziót is. Ebben a cikkben eláruljuk, ho
Egy kutatásban a nemzetek polgárainak várható élettartamát vetették össze az egészségügyi kiadásokkal 1970 és 2023 között. Kiderült az Egyesült Államok fejenként több mint kétszer annyit költ egészségügyi ellátásra, mint más magas jövedelmű országok, mégis alacsonyabb a várható élettartam, mint az OECD-átlag.
Eltérően értékelik Orbán Viktor Fidesz kongresszuson elmondott beszédét az elemzők. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a miniszterelnök erőt és magabiztosságot sugárzott, míg a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy látja: a Fidesz úgy megy neki a választásnak, hogy lényegében egyetlen ajánlata sincs a választók számára.
A Grönland jeges felszíne alatt megbúvó kincsek több mint egy évszázada keltik fel a világ figyelmét. Bár Donald Trump most a legújabb szereplő, aki szemet vetett erre a gazdagságra, a hozzáférés továbbra is komoly kihívást jelent.
Januárban nem csökkentek tovább a személyi kölcsönök kamatai, de az átlagkamat így is mérséklődik, miközben a szerződéskötések összege rekordokat dönt.
Egy magyar utazó videójának köszönhetően került reflektorfénybe Portugália egyik legkülönlegesebb települése, a közép-portugáliai Lousã-hegységben megbúvó Talasnal, ahol hivatalosan mindössze egyetlen állandó lakos él. Cser Anikó Panni, korábbi televíziós újságíró, aki jelenleg Portugáliát járja, néhány éjszakát töltött a faluban, élményeit pedig T