Hihetetlen: a rendőrség közleménye szerint október elején nem érkezett vissza a gyermekotthonba a szépségversenyekről és tévéből is ismert lány. Pedig a közösségi oldalait ma is aktívan használja az eltűnt lány.
Hogy kerül Orbán Viktor arcképe keleti diktátorok mellé, miben más, mint Trump, és miben hasonlít Mussolinire? Interjú Laczó Ferenccel, a Hollandiában kutató magyar történésszel illiberalizmusról, a Kelet-Európát nem ismerő Nyugatról és a Bajnokok Ligája szimbolikájáról.
Már elérhető a Budapest Luxe: az RTL+ Premium előfizetői már nézhetik a legújabb hazai sorozat első két epizódját, amely exkluzív betekintést enged egy elit ingatlaniroda életébe.
Lázadó volt, makacs és megállíthatatlan, a szabályokat pedig már kamaszként is sajátosan értelmezte. Janza Kata most őszintén mesélt arról, milyen tinédzser volt, és mit kaptak ebből a szülei.
Donald Trump a hitelkártya-kamatok után már a kereskedők által fizetett tranzakciós díjakat (az úgynevezett kereskedői jutalékot) is célba vette: az amerikai elnök egy közösségimédia-bejegyzésben a hitelkártya-versenytörvény támogatására szólította fel a törvényhozókat, ami azonnali árfolyamesést okozott a Visa és a Mastercard részvényeinél - írta
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Kolosi Tamás a kilencvenes évektől kezdődően biztos kézzel építette fel a Líra Csoportot, a Magvetőt megmentette a csődközeli állapottól. Progresszív gondolkodása, üzleti innovációja és szakmaisága lehelyezte a mai magyar könyvkiadás alapjait. A múlt héten elhunyt üzletemberre emlékezünk – az örökségéről Nyáry Krisztiánt, a Líra Könyv Zrt. kreatív
A globális elektromosjármű- (EV) értékesítések tavaly 20,7 millió darabot értek el, ami 20%-os növekedést jelent, és új rekordot állított fel – jelentette be szerdán a londoni székhelyű Benchmark kutatócég. Nézzük meg az elektromos autó vásárlásokat világszerte: Az Anadolu szerint Kínában összesen 12,9 millió elektromos jármű kelt el, ami 17%-os bő
A randik világa tele van meglepetésekkel, de néha olyan kijelentéseket hallunk, amik örökre megmaradnak bennünk. Ezek a történetek jól példázzák, milyen kínos helyzetekbe kerülhetünk.
A Nemzeti Választási Iroda felkérésére a helyi választási irodák már várják azok jelentkezését, akik szavazatszámláló bizottsági tagként vennének részt a voksolás lebonyolításában. A TISZA Párt nem csak delegáltakkal készül, alternatív szavazatszámlálást is szervez.
Molnár Csaba szerint azt kérte a cég a DK-tól, hogy rendeljenek tőlük sokmillió forintért felméréseket. A Medián szerint éppen fordítva történt, nem ők, hanem a DK kereste meg őket, és akart magának jobb eredményeket.
Emmanuel Macron is elítélte a könyv tartalmát, a kötetet kiadó Hachette cég ezzel egy időben jelezte, hogy a "téves tartalom" miatt visszahívta az érintett sorozatot.
Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebook-oldalán bejelentette, hogy 2026 januárjától elindul az 1 millió forintos otthontámogatási program.