A Recorde Alapkezelő és a Panattoni Hungary stratégiai együttműködésében megvalósuló Panattoni Park Moson fejlesztés teljes bérleti elköteleződést ért el két épületére Mosonmagyaróváron, az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közelében, közvetlenül az M1-es autópálya mellett. Az elhelyezkedés ideális nemzetközi áruszállításra és logisztikára, egyedü
A fogyókúrák többsége hamis illúziókat kelt, a diéta befejezése után aztán jön a meglepetés: a fogyókúrára vállalkozók rövid idő alatt eredeti súlyuknál is több kilóval bírnak. A szakma a fogyókúra helyett a tartós testsúlycsökkentést és az életmódváltoztatást állítja üzenetei középpontjába.
A közép- és kelet-európai régió egyre inkább felzárkózik a Nyugathoz, a növekedés üteme jövőre is magasabb lehet a térségben a fejlettebb európai országokénál – hangzott el a Financial Times bécsi, az országcsoportra fókuszáló konferenciáján. Ez jelentős részben az uniós forrásoknak köszönhető, Magyarországra azonban jóval kevesebb pénz érkezik, mi
Bolygónk története jóval régebben kezdődött az emberi faj születésénél: előttünk évmilliókkal hatalmas és veszélyes dinoszauruszok uralták a Földet, később pedig olyan fenséges emlősök jártak rajta, mint a mamut vagy a kardfogú tigris. Az ősi állatok egy része természetes körülmények között pusztult ki, egy részük azonban az emberi vadászat áldozat
Megjelent a keresztényüldözés globális helyzetét áttekintő éves riport, amely számos országban jelzi a keresztény közösségek elleni támadások fokozódását.
A hat év után új nagylemezzel jelentkező Slow Village három tagja, Glsch, Tink és ONE-AB az Afterben az ország elhibázott drogpolitikájáról, a visszatérésről és a hiphopban tapasztalható másolásról is beszélt.
A varsói kerületi bíróság ügyvédi panasz miatt ismét elnapolta csütörtökön a Magyarországon politikai menedékjogban részesített Zbigniew Ziobro lengyel parlamenti képviselő, volt igazságügyi miniszter előzetes letartóztatásáról szóló döntést – közölte az ellenzéki politikust védő ügyvéd. A zárt ajtók mögötti tárgyalás február 5-én folytatódik – m
A Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa húsz éve foglalkozik azzal a kérdéssel, hogyan lehetne hatékonyabban, emberibben és hosszabb távon fenntartható módon működtetni az egészségügyi ellátást Magyarországon.
Magyar idő szerint január 14-én reggel (Utc 05:20) Guirec Soudée megkerülte a Horn-fokot nyugati irányú földkerülő rekordkísérlete során. Az Ultim Macsf a fok vétele közben nem robogott épp csúcssebességgel, de ez hamar megváltozott, mert a kerülést követő 48 órában két viharral is szembe kellett néznie a szkippernek. Guirec Soudée a második vitorl
A hétközi kupafordulókban a fáradtság és a rotáció miatt több nagycsapat váratlanul botlott, mert ezúttal nem a nevek, hanem a forma és a koncentráció döntött.
Terjedelmes interjút jelentetett meg a Válasz Online Martin Dubécivel, a szlovák parlament alelnökével a Beneš-dekrétumok körül kialakult helyzetről. A Progresszív Szlovákia erős embere többek között felidézte azt, miként is születhetett meg a szégyenletes Btk. módosítás, de beszélt arról is, hogy ez az ügy – paradox módon - ismét egy táborba terel
Ha utazást tervezünk, a látnivalók önmagukban csak ritkán döntenek. Egy jó vacsora, egy karakteres helyi konyha vagy egy izgalmas új gasztroirány legalább ennyire meghatározó lehet. A Michelin Guide friss válogatása pontosan erre épít: a kalauz közzétette azt a 16 úti célt, ahová 2026-ban kifejezetten az ízek miatt érdemes elutazni.
Ne az legyen a jó sofőr, aki a legügyesebben manőverezik nagy sebességnél, hanem az, aki képes együtt élni a forgalommal, és nem legyőzni akarja. Petri Lukács Ádám írása.
Már több mint ötezren jelentkeztek szavazatszámlálónak a fővárosban, amelyre olyan nagy az érdeklődés, hogy a kerületek harmadában már be is teltek a bizottságok.
A már visszaeső bűnözőként is ismert híresség úgy lépett le az országból, hogy tisztában lehetett vele, immáron sokadszor került fel a körözési listára. Ezzel a húzásával pedig, akár a szabadságát is kockáztathatja. Kunu Márió most tényleg túllőtt a célon.
A Fizz Ligában szereplő Ferencváros felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a dán FC Midtjyllanddal, míg a Puskás Akadémia vereséggel zárta a spanyolországi edzőtábort.