A külügyminiszter, aki egyben a klub elnöke is, egy havas focipályán jelentette ezt be. A szurkolók szavazása eldöntheti, változzon-e Kispest Honvédra a futballklub neve a következő szezontól.
Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a Mohu MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2026/3. heti nyerőszámait. Noha egy magyar játékos milliókat kaszált ezen a héten, telitalálat azonban nem született. Így a következő sorsoláson 42 millió euró, azaz 16,2 milliárd forint lesz a tét az Eurojackpoton.
Elon Musk akár 134 milliárd dollár kifizetését követeli az OpenAI-tól és a Microsofttól, arra hivatkozva, hogy a cégek az ő korai támogatásán jogtalanul gazdagodtak. Hasonló témákról szó lesz március 18-ai AI in Business rendezvényünkön. Regisztráció ls !
A hírek szerint a Ferencváros már meg is állapodott Tóth Alex átigazolásáról az angol Bournemouth-szal. A válogatott középpályás öt és fél éves szerződést írhat alá 12 millió eurós alapösszegért.
Egy ilyen tünet volt a videoklip műfajának megjelenése a tévében. A változás mértékét talán némileg érzékletessé teszi a tény, hogy egy-két évtizeddel korábban reggelente a rádióban még munkásmozgalmi dalokkal sértegették az ország ébredő népét. –Tillmann J. A. „audioautobiójának” tizenkettedik része.
A Binance bejelentette, hogy 2025. január 22-én reggel felfüggeszti öt jelentős token befizetési és kifizetési szolgáltatásait bizonyos blokklánc-hálózatokon. Az intézkedés értelmében az Arbitrum (ARB) és a 0G (0G) tokenek a továbbiakban nem lesznek támogatottak az Ethereum hálózaton. Az 1Inch (1INCH) kikerül a BNB Smart Chainről, a Kite (KITE) az
Egy jogszabály-módosítással sokkal egyszerűbbé vált a legális motorcsere Magyarországon, ezért megnéztük, mire számíthat, aki így lehelne életet az autójába – és mire kell figyelnie, hogy ne nyúljon mellé.
Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, „Aaa” szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
Miközben elvették a szülők döntési jogát, mikor menjen a gyerekük iskolába, a valódi probléma, hogy az oktatási rendszer minden gyereket ugyanúgy kezel, pedig differenciálni kellene, azt kellene nézni, ki miben jó, és azt fejleszteni – mondja az oktatáskutató.
Baranya vármegyében újabb ASP eseteket erősített meg a Nébih. A laboratóriumi vizsgálatok a vírust Tésenfa település külterületén, a horvát határtól néhány tíz méterre, elhullott vaddisznókból vett mintákban mutatták ki.
Az áfonya kimondottan finom gyümölcs, emellett azonban az egészségre gyakorolt hatása is kiemelkedő. A legújabb tudományos kutatások alátámasztják, hogy az értékes bioaktív, fenolos vegyületeknek – antociánok, antocianinioknak köszönheti feketés színét, és ezek adják egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait is. Egészségünkre gyakorolt jótékony ha
Kedves olvasónk, nagyon oda kell figyelni, mert egyáltalán nem mindegy az honnan, mikor, és milyen tűzifát vásárolnak meg. Viszont ha jó helyről vettek, jó minőségű tűzifát még akkor sem fejeződött be a teendő, ugyanis a megfelelő tárolás is rendkívül fontos. A helyes tárolás elsődleges célja, hogy a fa megfelelően ki tudjon száradni! A tűzifa szár
Egészen hihetetlen drámát tartogatott a Dakar záró szakasza a motorosok között, ahol Ricky Brabec eltévedése után Luciano Benavides személyében új győztest avattak.
Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az "Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
A modern élet tempója ritkán hagy teret a valódi regenerálódásra. Folyamatos elérhetőség, mentális túlterheltség, ülőmunka, valamint az alvásminőség romlása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy testünk és idegrendszerünk időről időre tudatos pihenést igényeljen. A wellness hétvége - különösen egy jakuzzival kiegészítve - nem luxus, hanem preventív életmi
A változókor egy biológiai újrakalibrálást hoz az életünkbe: az immunrendszer, az anyagcsere és a hormonális szabályozás új ritmusra áll át. Bár sokan ilyenkor ösztönösen a biobolt felé vesszük az irányt, nem feltétlenül a táplálékkiegészítők adják a megoldást.
A légitársaság vezérigazgatója szerint sokba kerülne bevezetni Musk műholdas internetszolgáltatását, szerinte a techgurunak fogalma sincs a repülésről.
Az év eleje sokaknak szürke és kimerítő: rövid nappalok, hideg idő, kiürült bankszámla karácsony után. Nem véletlen, hogy ilyenkor kezdünk el álmodozni a következő utazásról. Ebben segít most a TripAdvisor friss rangsora is, amely kihirdette a 2026-os Travellers’ Choice Awards "Best of the Best" nyerteseit.
A sertéstartás biztonsága, valamint a vaddisznópopuláció és a környezet védelme érdekében kiemelt fontosságú az afrikai sertéspestis (Asp) járvány megelőzése, ellenőrzése és felszámolása. Magyarország az Európai Bizottság rendelete alapján új, 2026-2031 közötti időszakra vonatkozó Asp Akciótervet dolgozott ki. Az új terv részletesen szabályozza a v
Hiába nyertek korábban a bíróságon, a tankerület nem adta fel. A legfelsőbb fórum most nekik adott igazat, így a pedagógusok jogerősen is pert vesztettek. Kapin Lilla, az Eötvös József Gimnázium és Törökné Pethő Erzsébet, a Vörösmarty Mihály Gimnázium volt tanára ügyében a legfelsőbb bírói fórum a tankerületnek adott igazat, miután az – a fenntartó
Brüsszel a Magyarországnak járó források visszatartásával igyekszik befolyásolni a választók döntését, és leváltani Orbán Viktor kormányát – jelentette ki pénteken az X-en Beata Szydlo volt lengyel miniszterelnök, európai parlamenti képviselő, a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) alelnöke.
Hegymegi István az üllői etikai kódexre hivatkozva védi magát, szerinte az öltözék kihívó volt. Nagyné Prém Szilvia feljelentést tett a sértő megjegyzés miatt, amely sokaknál kiverte a biztosítékot.
Félnivalója kétféle rezsimnek van Donald Trump új világában: az Egyesült Államok nyílt ellenségeinek és azoknak, akik nem beszélnek Trump nyelvén. Kohán Mátyás írása.