Milliók aggódnak az eltűnt Egressy Mátyásért, sokan már gyászolják, a rendőrség azonban még eltűnt személyként keresi. Most egy olyan felvétel kering az interneten, ami mindent megváltoztathat.
A HelloYellow designer közösség elindította az ABLAK-ot, egy új típusú hírportált, amely naprakész, válogatott nemzetközi design híreket kínál magyar nyelven. A platform célja, hogy a hazai tervezők, kreatív szakemberek és design iránt érdeklődők egyetlen helyen férhessenek hozzá a világ legfontosabb szakmai tartalmaihoz.A magyar design szakma eddi
A kormányzati gépezet rögtön letámadta a Tisza új igazolását, és két kispárt bejelentette, hogy nem indul a választáson. Orbánt meghívta Donald Trump a gázai béketanácsba, hétfő este pedig kiderült: a kormány bezárja a Szőlő utcai intézetet. László Róberttel, a Political Capital elemzőjével és Bódi Mátyással, a Választási Földrajz szakértőjével arr
A Republikon Intézet legfrissebb felmérése szerint a magyarok 69 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, a bizonytalanok 80 százaléka is így látja a helyzetet, míg a Fidesz-KDNP szavazók 38 százaléka ért egyet az állítással.
A zsugorinfláció néven ismert jelenség újabb hulláma érte el a hazai üzleteket, érintve egyebek között a népszerű Milka csokoládékat, de pékáruk, italporok és tisztítószerek is áldozatul estek a csomagolási, adagolási trükközésnek.
Nem mindennapi produkcióval rukkolt elő Neuwirth Bence az egyetemi kosárlabda-bajnokságban. A DEAC játékosa 100 (!) pontot dobott hétfő este, az Eger elleni idegenbeli találkozón. A 2002-es születésű debreceni kosaras mindezt 33 percnyi játékidő alatt hozta össze úgy, hogy 35-ből 20 hárompontost értékesített az összesen 263 pontot hozó találkozón.
Ötéves mélypontra süllyedt a vállalatvezetők bevételi várakozása. A mesterséges intelligencia sikeres alkalmazásán múlik, hogy a cég nyertes lesz, vagy lemarad a versenyben – derült ki a PwC 29. globális vezérigazgatói felméréséből.
Szijjártó Péter szerint a Tisza Párt elvágná az olcsó orosz energiahordozókat Magyarországtól. A külügyminiszter Kapitány István hétfői ATV-s interjújára reagált.
A világszerte ismert svájci Swissôtel márka első alkalommal jelent meg Csehországban, ráadásul az ország egyik legismertebb gyógyfürdőhelyén, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Az új szálloda Mariánské Lázně központjában,…
Grönland, amerikai terület, 2026. Mi történt? Donald Trump közzétette egy MI-generált képet, amin amerikai zászlóval a kezében áll egy földterületen. Grönland, amerikai terület, 2026 – jelzi egy tábla az amerikai elnök mellett. Részletek. A mesterséges intelligenciával készített fotót a Truth Socialön osztotta meg Trump, rajta kívül alelnöke és kül
A latin-amerikai történelem egyik régi forgatókönyve tért vissza: gyenge, legitimációját elvesztett rezsim, amerikai katonai erő és a "demokrácia" szólam a díszletben.
Az Európai Bizottság és annak vezetője, Ursula von der Leyen ellen a Mercosur-megállapodás miatt benyújtott bizalmatlansági indítványról vitázott az Európai Parlament hétfőn Strasbourgban.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium kedden nyilvánosságra hozta a Kresz átfogó reformját, amely 51 év után először alakítja át alapjaiban a hazai közlekedési szabályokat. A 2025 szeptemberétől hatályos módosítások érintik a sebességhatárokat, szigorítják a tehergépjárművek előzési szabályait, és először teremtenek átfogó jogi keretet az elektrom
A víz világszerte egyre szűkösebb erőforrás, és elemzők szerint hamarosan nemzetbiztonsági kérdéssé válhat: egy 2023-as jelentés szerint 2030-ra a globális vízigény akár 40 százalékkal is meghaladhatja a rendelkezésre álló készleteket - írta a CNBC. Miközben a víz egyre inkább stratégiai erőforrássá válik, a befektetők figyelme Grönland hatalmas éd
2025-ben rekordszámú, összesen 63 élődonoros veseátültetés zajlott Magyarországon – mondta Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója az InfoRádióban. A négy egyetemi városban működő hét transzplantációs központban 2025-ben összesen 411 szervátültetést végeztek.
Több vonalon is szabad utat kaptak a tagállamok a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámfenyegetések kezelésére, és úgy látszik, egyelőre mindent elkövetnek azért, hogy ne kelljen elsütni az Európai Unió kényszerítés elleni eszközét. A Davosban tobzódó uniós vezetők minden lehetséges fórumon próbálnak koordinálni, de egyelőre nem azt a b
A Wizz Air korábban még csak kísérletezett Wizz Class nevű szolgáltatásával, ám most már hivatalosan is elérhetővé tették. A csomag része a nagyobb lábtér mellett egy extra üres ülés is.
A jogerős bírósági ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen igénybevehető kúriai felülvizsgálat szabályai jelentős változásokon estek át 2026. elejétől. A változások nagy része arra vonatkozik, hogy mely határozatokkal szemben lehet felülvizsgálattal élni. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Hétfőn 130 óvodás vett részt Gyulán, az Intézményi Bozsik Program téli fesztiválját. A városi tornacsarnokban tartott eseményen a legkisebbeket játékos mozgáskoordinációs feladatok várták. Hétfőn 130 óvodás vett részt Gyulán, az Intézményi Bozsik Program téli fesztiválját. A városi tornacsarnokban tartott eseményen a legkisebbeket játékos mozgáskoo
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdődött az új elektromos Glb sorozatgyártása. A magyarországi üzem rugalmas európai Mma-gyártási hálózatban működik együtt a délnémet rastatti gyárral. Az új Eq technológiájú Glb (az Eqb után) már a második teljesen elektromos Entry modell, amely a kecskeméti telephelyen készül – ezt követi majd az év folyamá
Technikailag már csődbe ment az ország, és két egymást erősítő válságtényező rajzolódik ki a nemrég még sztárolt Egyiptomban: miközben az állam nem tudta időben teljesíteni Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé való törlesztési kötelezettségeit és a devizatartalékok apadnak, a hadsereg – a pénzügyi rendszer egyik legnagyobb, de átláthatatlan szereplője
Az elmúlt napokban egy budapesti középiskolás eltűnése példátlan erővel mozgatta meg a közvéleményt: ezrek szerveződtek online csoportokba, posztok terjedtek villámgyorsan, és a történet néhány óra alatt országos üggyé vált. Miközben más, hasonló esetek szinte teljesen láthatatlanok maradnak, ez az ügy rávilágít arra, milyen kiszámíthatatlanul műkö
Az utakon egyre gyakoribbak az ellenőrzések, a kamerák és a traffipaxok, és ennek nagyon is nyomós oka van. A tapasztalatok szerint ugyanis az autósok ma is rengeteg olyan hibát követnek el, amelyek súlyos következményekkel járhatnak.
Ördög Nóra úgy döntött, eljött az ideje, hogy fejet hajtson a meztelenruhák trendje előtt: áttetsző kreációban pózol a legújabb fotóin. Ráadásul a darab nemcsak a textúrájának köszönhetően nagyon merész, hanem az extra mély dekoltázsának is. Egyszerűen tökéletesen áll a műsorvezetőnek!
A miniszterelnök szerint a TISZA levágná Magyarországot az olcsó orosz energiáról. Úgy véli, a "legújabb hajóskapitány" nem veszi figyelembe a magyar érdekeket.