Aranyfejű oroszlánmajmot akart Olaszországba csempészni egy román férfi, akit Rédicsen tartóztattak fel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense.
A miniszterelnök azután jelentette be a vétót, hogy az EU már aláírta a Mercosur-megállapodást. A paktum kereskedelmi része az EP jóváhagyásával a magyar tiltakozás ellenére is életbe léphet.
A rendőrség ugyan nem erősítette meg hivatalosan, hogy a Lánchídról a Dunába zuhant a gimnazista, azonban kedden azt közölték, hogy már a folyóban is keresik az eltűnt fiút. Aggasztó hír ez, hiszen a fagyos víz nagyon hamar végzetes lehet.
A zenga.hu ingatlankereső adatai szerint Nógrádban és Békésben ez a keretösszeg egy jó állapotú családi házra is elegendő, míg Szegeden, Győrben, Veszprémben és Székesfehérváron, egy jó minőségű, 45–50 négyzetméteres lakást lehet vásárolni 40 millió forintból.
"Munkaerőpiaci prognózis 2026-ra" címmel szervezett évindító szakmai kerekasztal-beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság (Mkt) Munkaügyi Szakosztálya január 15-én.
A magyar középpályás megerősítette, tárgyal a Liverpoollal a 2028-ig szóló szerződése meghosszabbításáról. A futballista szavai ugyanakkor a jövőbeni klubváltás lehetőségét sem zárják ki.
Július 1-jétől 10 százalékról 5 százalékra csökkenti az osztrák kormány az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adóját. Azt várják, hogy a kereskedők továbbadják a vásárlóknak az adócsökkentést, ami fél százalékpontos azonnali inflációcsökkenést eredményez. A kieső központi bevételeket a zömmel távol-keleti online platformokról érkező áruk csom
A Citi elemzője szerint az Apple idén belép az összehajtható telefonok piacára, az új iPhone extrém magas ára ellenére már az első évben milliós darabszámban fogyhat, írja a Yahoo Finance. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazo
Társadalmi egyeztetésre bocsátották az új KRESZ-tervezetet, amely a kerékpárosokat is érinti. A javasolt változások a mindennapi közlekedés szabályait írhatják át.
A kiállítások tökéletesen kapcsolják össze a közösségben történő információátadást, művelődést vagy éppen szórakozást. Akár kikapcsolódnánk, akár egy izgalmas beltéri programot keresünk, a különböző tematikájú tárlatok között biztos találnuk olyat, amelyben órákra elveszhetünk.
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 3,8 százalékra lassult decemberben a novemberben jegyzett 4,0 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
Az istenek világa mindig tele van titkokkal, jelképekkel és izgalmas történetekkel. Vajon mennyire ismered a római mitológia alakjait? Tudod, ki uralta az alvilágot, ki vigyázott a családi tűzhelyre, vagy melyik istennőhöz kötődött a szerencse? Teszteld a tudásod a Pénzcentrum mai kvízében!
Ahogy az új év beköszönt, sokunkban felébred a vágy a frissességre és a változásra – mi sem egyszerűbb, mint egy kis stílusváltás a hajunkban. Nem véletlen, hogy ilyenkor rengetegen döntenek a rövidebb fazon mellett: egy új vágás azonnal megújult energiát és magabiztosságot kölcsönöz. De mi az a fazon, amely most igazán hódít, és egyszerre könnyed,
A 90-es évek egyik legikonikusabb sorozata a Baywatch. Világszerte milliók várták izgatottan, mi történik a következő epizódban a malibui vízimentőkkel. A magas nézettséghez természetesen az izgalmas történet mellett a színészek is hozzájárultak, ámulva néztük, amint belevetik a habokba magukat a fürdőruhás, tökéletes külsejű karakterek.
Annyival nőtt a szupergazdagok vagyona 2025-ben, amennyije összesen van a világ legszegényebb 4,1 milliárd emberének – és ez csak egy mellbevágó adat az Oxfam friss jelentéséből.
Kevés film mondhatja el magáról, hogy nem kreatív viták, pénzügyi gondok vagy jogi csatározások miatt tűnt el a süllyesztőben, hanem azért, mert a forgatás közben a rendőrség éles lőszerrel vette üldözőbe a stábot. A Geechee című amerikai film pontosan ilyen lett: egy ígéretes thriller, amely öt évvel a forgatás leállítása után is befejezetlen, és
Még 2025 év végén jelentette be a Nissan, hogy új életet lehelnek a Nismo részlegbe, és a Renault Sporttal együttműködve, a tudást megosztva hoznak egy sor új Nismo modell a világ piacokra. Mintegy 10 Nismo modell érkezhet 2028-ig. Persze már ekkor tudhattuk, hogy mindez nem feltétlenül jelent új modelleket, de még csak nem is ultragyors szuperspor
2026. január 22-25. között rendezik a Rally Világbajnokság idei szezonjának első versenyét, a legendás Monte-Carlo Rallyt. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Sokan reménykedve szedik a magnéziumot a görcsök és a stressz ellen, mégis csalódottan tapasztalják, hogy semmi sem változik. De mi van, ha nem a magnézium a hibás, hanem az, ahogyan szeded?
A NATO mostanra egy meggyengült intézmény - jelentette ki kedden Emmanuel Macron francia elnök azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump amerikai elnök igényt formált a Dániához tartozó Grönlandra.