Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala tájékoztatása szerint Juhász Imre ombudsman nyílt leveleket küldött több nemzetközi és európai szervezet vezetőjének.
Kunu Márió a dubaji luxusból hazatérve szembesült azzal, hogy a miniszterelnök az ő dalára kampányol. Azonnal a rendőrségre sietett, de vajon tényleg csak egy adminisztrációs hiba történt?
Az ókori római fürdők a közösségi élet fontos színterei voltak, ahol a tisztálkodás legalább annyira számított társas élménynek, mint mindennapi szükségletnek. Egy friss pompeji kutatás azonban arra utal, hogy a köztársaság kori Rómában a fürdőzés jóval kevésbé volt kellemes, mint amit a római vízvezetékrendszerek fejlettségéről kialakult kép alapj
A "bőrjegelés", vagyis a "skin icing" az utóbbi időben az egyik legnépszerűbb szépségápolási trükké vált – nem véletlenül. A hidegterápia látványos módon javíthatja a bőr állapotát, csökkentheti a duzzanatot, a bőrpírt és a gyulladást, miközben feszesebb, ragyogóbb megjelenést kölcsönöz az arcnak. De mikor érdemes alkalmazni, milyen gyakran ajánlot
Témák: Célegyenesbe ért az a nemzetközi projekt, melynek részleteit egy keddi sajtótájékoztatón ismertették. Gyula és több határon túli település a fenntarthatóság jegyében végzett közös munkát közel két éven át. A fagy és a hótakaró komoly kihívást jelent a vadállomány számára. A Békés vármegyei vadgazdálkodókat nem érte váratlanul a tartós hideg,
A Deutsche Telekom idén is megőrizte vezető pozícióját a globális márkák élmezőnyében – derül ki a Brand Finance friss, Global 500 rangsorából. A vállalat márkaértéke egy év alatt 12,8 százalékkal, 96,2 milliárd amerikai dollárra nőtt, amivel nemcsak a világ legerősebb távközlési márkája maradt, hanem az Európa legértékesebb márkája címet is megsze
A 90 milliárdot az Ursula néni vezette gazemberek banki hitelből fedezik, amit a kijevi diktatúra természetesen soha a büdös életben nem fog visszafizetni.
Az energiavámpírok azok az emberek, akik teljesen elveszik az energiádat, fizikailag és érzelmileg egyaránt. Egy velük folytatott beszélgetés szinte maga a pokol, és sokszor csak utólag veszed észre, mennyire rossz hangulatod támad ezek után, ahogy azt is, hogy milyen fáradttá válsz tőlük. Ez a személy bárki lehet, kezdve egy kollégától egészen a t
Több mint 500 háztartásban állt le a szolgáltatás egy csőtörés miatt. A magukról gondoskodni nem tudó betegek és idősek külön telefonszámon kérhetnek segítséget.
Fotó: Audi Sport/Facebook A német gyártó, amely 2022 augusztusában jelentette be, hogy belép a Forma-1-be és idén Ausztráliában debütál majd, Berlinben leplezte le a versenygépet. Az R26-os autón a szürke és titán, szénszálas szín mellett a lávavörös is megjelenik. "Tisztában vagyunk azzal, hogy a Forma-1-ben a sikerhez kitartó munkára van szükség.
A Norvégiából hazahozott profitjából építi új gyárát Dunaföldváron a Vajda-Papír, a beruházást a kormány 25 milliárd forinttal támogatja – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, az üzem alapkőletételi ünnepségén.
David és Victoria Beckham legidősebb fia hosszú évek hallgatása után döntött úgy, hogy nyilvánosan megszólal családi konfliktusairól. A fiatal férfi rendkívül személyes hangvételű bejegyzésében teregette ki a családi szennyest.
A magyar diplomácia vezetője Csuhaj Ildikó műsorában azt is elmondta, hogy mi a különbség a nemzetközi nagytőke és egy ország működtetése között. De arról is szó esett, mi történne hazánkkal, ha leválnánk az orosz energiahordozókról.
Megjött a várva várt hó is. Az alacsony hőmérséklettel párosuló csapadék felveti, vajon milyen növényvédelmi aspektusai lehetnek a téli időjárásnak. Hertelendy Péter növényorvossal, szántóföldi növényvédelmi szakértővel készítettünk interjút.
A kormányrendelet szerint a laborbeutalókat 90 napon belül kell felhasználni, ami az időpontfoglalást jelenti. Aki kicsúszik a határidőből, annak újra kell kérnie a papírt, ami hetekkel késleltetheti a vizsgálatot.
Az idén 25 éves Provident Pénzügyi Zrt. elnyerte a Top Employer minősítést, amely a világ egyik legrangosabb, független humánerőforrás-minősítése. A címet a Top Employers Institute ítéli oda azoknak a szervezeteknek, amelyek működésükben kiemelt figyelmet fordítanak a munkavállalói élményre és az emberközpontú vállalati kultúrára.A minősítés nem cs
Az Európai Néppárt kénytelen volt új szankciós eszközöket alkotni, hogy megbüntethesse azokat a képviselőket, akik a frakció és a Bizottság irányvonala ellen szavaznak.
Romániában a lakosság 70 százaléka kevéssé, nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem bízik az igazságszolgáltatásban, ugyanakkor 92 százalékuk fontosnak tartja az igazságszolgáltatás függetlenségét - derül ki az Inscop Research kedden ismertetett felméréséből.
A kocsonya nem csak egy remegős csoda, hanem igazi téli vitaminbomba! Most eláruljuk, hogyan készül otthon a legfinomabb kocsonya, és miért érdemes fogyasztani.
Demis Hassabis, az Isomorphic Labs alapító-vezérigazgatója kedden Davosban elismerte, hogy a vállalat mesterséges intelligencia alapú fejlesztésének első klinikai vizsgálatai várhatóan csak 2026 végén kezdődhetnek meg - számolt be a Reuters. Ez eltolódást jelent a cég korábbi, ambiciózusabb terveihez képest, amelyek még 2025-ös indulással számoltak
Ludo a Redditen vallotta be, mekkora hibát vétett, amikor nem kérte el a Szigeten megismert lány elérhetőségét. Most egyetlen városnév, Pozsony maradt a reménye.
Már elérhető az RTL+ előfizetői számára az On the Spot új évada. A Sonu – Egy gyógyulás története címet viselő, sokkoló sorozat megmutatja: hiába valaki a világ egyik legszerencsésebb embere privát szigettel és szinte korlátlan erőforrásokkal, a rákkal való küzdelemhez mindez nem elég.