2026. január 23. péntek

jan. 23
19:51
Magyarország ott ül az asztalnál az új világrend kialakulásánál (Magyar Nemzet)
Megnyílt a Konfuciusz Intézet a győri Széchenyi István Egyetemen is, ami demonstrálja, hogy Európával ellentétben Magyarország ott ül az asztalnál az új világrend kialakulásánál.
jan. 23
19:51
Gyászol a magyar színházvilág: 72 éves korában elhunyt Benedek Gyula (naphire.hu)
Hetvenkét éves korában elhunyt Benedek Gyula színész, rendező és színházigazgató, a Pesti Művész Színház meghatározó alkotója, akit kollégái barátként és példaképként is gyászolnak.
jan. 23
19:53
Negyven perces lidércnyomás után drámai pontmentés Svájc ellen a kézilabda Eb-n (Magyar Nemzet)
Az első félidőben rá sem lehetett ismerni az eddig jól játszó magyarokra, ami a második félidő második felében történt, arra nincsenek szavak.
jan. 23
19:57
"Elképesztően büszke vagyok a csapatomra" – Varga Zsolt szerint a férfi pólósok már bizonyították, hogy nagy dolgokra hivatottak (m4sport.hu)
Mindent meg fogunk tenni, hogy a döntőben miénk legyen a legszebb érem – jelentette ki a görögök legyőzését követően szövetségi kapitány.
jan. 23
19:57
Putyin mélységesen csalódott, rászánta magát: orosz gyárak épülnek külföldön – Magyarország is lehet helyszín? (vg.hu)
Moszkva állami támogatással külföldi feldolgozóüzemek létrehozását ösztönözné.
jan. 23
19:57
A számok magukért beszélnek: Németország háborúra készül (Demokrata)
A Bundestag elfogadta a 2026-os szövetségi költségvetést. A számok magukért beszélnek: Németország hadigazdaságra áll át.
jan. 23
20:03
Csalódás a kézilabda-Eb-n: Svájc ellen későn ébredt a magyar válogatott (Ripost)
Egy pontot sikerült megmenteni Svájc ellen a kézilabda-Eb-n.
jan. 23
20:03
Videó: Hamiltonnal az új Ferrari fedélzetén (m4sport.hu)
Egy felvétel a Ferrari SF-26-os fedélzetéről, egy másik egy drónról madártávlatban – így száguldott Fioranóban Lewis Hamilton és Charles Leclerc.
jan. 23
20:03
Tündéri családi fotót mutatott Ránija: ilyen cuki a jordán királyné kisunokája (Femcafe)
Ránija királyné nem sűrűn oszt meg a közösségi oldalán magánéleti tartalmakat, most azonban követői nagy örömére kivételt tett, és megmutatta lányát, Imán hercegnőt, valamint unokáját, a bájos Aminát.
jan. 23
20:03
Magyar terméket értékeltek az Fc Barcelona szakemberei (Digital Hungary)
2024 szeptemberében indult a BioTechUSA és az FC Barcelona együttműködése, a világhírű katalán klub játékosai így már több mint egy teljes éve készülnek a megmérettetésekre a magyar vállalat termékeivel és szakértelmével. Egy teljes szezon következtetéseit levonva Mireia Porta, az FC Barcelona táplálkozási részlegének vezetőjének segítségével tekin
jan. 23
20:03
Férfi kézilabda Eb: A magyar válogatott döntetlent játszott Svájccal (vehir.hu)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Svájccal az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, pénteken Malmőben.
jan. 23
20:09
Valami zavaros az étolaj piacán, a GVH vizsgálatot indított (ProfitLine)
Nagyobb mértékben drágult az étolaj Magyarországon, mint a környező országokban, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított. A GVH gyanúja szerint ágazati piaci jellemzők vezethettek ahhoz, hogy Magyarországon magasabb árszint alakult ki. A nemzeti versenyhatóság szorosan együttműködve a Magyar Nemzeti Bankkal (M
jan. 23
20:09
Merz és Meloni is szívesen csatlakoznának Trump Béketanácsához, de sajnos nem tehetik (444.hu)
Mindketten alkotmányos akadályokra hivatkoztak, és készek tárgyalni a kérdésről.
jan. 23
20:09
Galéria: képekben az Eb-döntőt érő magyar győzelem Görögország ellen (m4sport.hu)
A magyar férfi vízilabda-válogatott második félidei ellenállhatatlan játékának és remek védekezésének köszönhetően 15–12-re legyőzte Görögországot a belgrádi Európa-bajnokság elődöntőjében, így készülhet a vasárnapi fináléra, melyben a házigazda Szerbia vagy Olaszország lesz a ellenfele. Élje át újra a győztes magyar elődöntő elképesztő érzelmeit a
jan. 23
20:09
Hihetetlen terv: új autópályával kötnék össze Nyugat-Magyarország két nagyvárosát – ez már nem csak a lakosságról szól (vg.hu)
Komárom és Székesfehérvár között új, kétszer két sávos gyorsforgalmi út (M200-as) épül, amelynek tervezése előrehaladott szakaszban van, a kivitelezés 2027-ben indulhat és 2030-ra fejeződhet be.
jan. 23
20:09
"Magyar Péter örül annak, hogy a Tisza képviselőit eltiltották" – balos elemző leplezte le az újabb színjátékot a Tisza és az Epp között (Magyar Nemzet)
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter brüsszeli beszédtilalma nem büntetés, hanem tudatos kampányfogás része lehet.
jan. 23
20:09
A hiányzó láncszem a városi közlekedésben: a mikroautó lehet az egyik észszerű alternatíva (Autószektor)
Szerző: Bánffi Tibor Az elektromos négykerekűek és triciklik iránt növekvő keresletet az alacsony ár, a csendes üzemmód és praktikumuk generálja. Előnye, hogy napi rövid távú használat miatt nem igényel költséges infrastruktúra kiépítését, mivel az utántöltés otthonunkban elvégezhető. A mikrojárművek nagyon kevés helyet foglalnak el a közúton, zér
jan. 23
20:15
Most jött a szomorú hír: kórház előtt gázoltak halálra egy idős nőt Szombathelyen (BorsOnline)
A baleset körülményeit még vizsgálják.
jan. 23
20:15
Marsi Anikó megváltoztatta egy fiatal pénztároslány életét (Metropol)
A Tények népszerű műsorvezetőjét hatalmas meglepetés érte nemrég, amikor egy élelmiszerboltban megszólította egy fiatal édesanya. Marsi Anikó teljesen megdöbbenve fogadta szavait, miszerint megváltoztatta beszélgetőpartnere életét.
jan. 23
20:15
Heidi Klum elvesztette a türelmét: "Fogd be, csak fogd be!" (Ripost)
A szupermodell nem értette, mit csinál rosszul.
jan. 23
20:15
Alvásszakértők beszéltek arról, hány éjszakai felébredés számít még normálisnak (Glamour)
Gyakran felkelsz az éjszaka közepén? Esetleg aggódsz, hogy nem működik megfelelően a szervezeted? Cikkünkben utánajártunk az éjszakai ébredések okainak, és kiderítettük, mi számít normálisnak, és hogyan változik mindez az életkorral. Egy friss kutatás most lerántja a leplet az alvás közbeni megszakításokról és azok hatásairól.
jan. 23
20:15
Marsi Anikó összetört a gyásztól, feldolgozhatatlan csapások érték családját (BorsOnline)
Marsi Anikó gyásza mellett anyja összetört szívén is segít.
jan. 23
20:15
A hercegnő, aki Rigó Jancsiért hagyta ott arisztokrata férjét: Clara Ward és a cigányprímás szerelme (Life)
Minden idők egyik leghíresebb cigányprímása még egy hercegnő fejét is elcsavarta. Vagy épp fordítva történt?
jan. 23
20:15
Tovább növekedett a HelloParks (MMonline)
A HelloParks 2025-ben megerősítette piaci pozícióját a hazai ipari ingatlan szektorban és még magasabbra tette a lécet a fenntartható ipari ingatlanfejlesztések terén. A vállalat működésének ötödik évében az ágazat eddigi legnagyobb tranzakcióját valósította meg, jelentősen növelte a kiemelkedő fenntarthatósági minősítéssel rendelkező területeket a
jan. 23
20:15
Az öt legjobb Agelina Jolie-film – Mr. és Mrs Smith (Magyar Nemzet)
Egy házasság, két titkos élet – és egy robbanásveszélyes szerelem története.
jan. 23
20:15
Példa a jövő agrárszakembereire (Magyar Mezőgazdaság)
Balmazújvárosi diák nyerte a Magyar Mezőgazdaság pályázatát. A díj átadására az AgromashExpon került sor.
jan. 23
20:15
Egy aprócska mag az egyik legjobb D-vitamin forrás, mindenki konyhájában ott van (Vince)
Mostantól más szemmel fogunk erre a finomságra tekinteni. A D-vitamin hozzájárul a csontok egészségéhez azáltal, hogy segíti a kalcium és a foszfor felszívódását, ami különösen az életkor előrehaladtával válik fontossá. Ezen túlmenően
jan. 23
20:15
A hátfájás a 65 évnél idősebb férfiaknál az évek során komoly egészségromboló lavinát indít be (EgészségKalauz)
Egy új tanulmány szerint a 65 évnél idősebb férfiaknál a hátfájás évekkel később egy sor egészségügyi problémához vezethet. Először az alvásproblémákra hat ki.
jan. 23
20:15
Az 5 legjobb fánkrecept, nem csak a farsangi szezonra (Bien)
Fánkot nem csak akkor lehet enni, ha éppen a farsangi időszakban járunk, de ha már közeledik a február, összegyűjtöttünk néhány szuper receptet!
jan. 23
20:17
Varga Zsolt elárulta a görögök elleni győzelem titkát – ezt nem tudták a görögök? (Magyar Nemzet)
Bevált szövetségi kapitányunk taktikája, de más is kellett az Eb-döntőbe jutáshoz.
jan. 23
20:21
Bécsben takarékosságból átmenetileg bezárják Schubert, Strauss és Haydn egykori lakását (Adózóna)
A bécsi városháza takarékossági intézkedései keretében ideiglenesen bezárják a lakást, ahol Franz Schubert osztrák zeneszerző meghalt, Johann Strauss lakását, valamint Joseph Haydn házát – jelentette be pénteken a bécsi múzeumok igazgatója, közölte az MTI.
jan. 23
20:21
A kaviár körmökért rajong most minden nő - Biztos, hogy nem látsz ma ennél gyönyörűbb manikűrtrendet (Femcafe)
Ha idén télen egyetlen manikűrtrendet érdemes kipróbálnod, az a kaviár köröm. Ultrafénytől ragyogó, mély tónusú és meglepően sokoldalú, így egyszerre idézi meg a luxus érzetét és a mindennapi eleganciát. A vörös szőnyegről indult, de gyorsan utat talált a hétköznapi megjelenésekbe is — nem csoda, hogy a szezon egyik legkívánatosabb körömtrendjévé v
jan. 23
20:21
Orbán Viktor: Ha ők velünk, ki ellenünk?! (BorsOnline)
Orbán Viktor a közösségi oldalán üzent.
jan. 23
20:21
Ijesztő videóval jelentkezett be Polgár Kriszta, ekkora a baj? (BorsOnline)
"Pánik van az Usa-ban! Pánik van Texas-ban!"
jan. 23
20:21
Rendszeresen kidobjuk, pedig a zöldségek héjából tökéletes alaplé készíthető (Hamu és Gyémánt)
Sok háztartásban a zöldségek héjai és levágott részei egyből a szemetesben végzik – pedig ezekben a maradékokban is rengeteg íz rejtőzik. Ha összegyűjtjük és okosan használjuk fel őket, nemcsak kevesebb étel megy veszendőbe, hanem házilag készíthetünk egy gazdag zöldségalaplét is, amely levesekhez, mártásokhoz vagy akár gabonafélék főzéséhez is jól
jan. 23
20:21
Ennek a három csillagjegynek olyan pénzügyi fordulat jön az életében, amire soha nem számítottak (ÉrdekesMagazin)
Mostanában sokan érzik azt, hogy a pénz körül sűrűbb lett a levegő. Nem feltétlenül nagy összegekről van szó, inkább váratlan helyzetekről.
jan. 23
20:21
Pólóvarázslat Belgrádban, válogatottunk vasárnap az aranyéremért játszhat! – Férfi vízilabda Eb: Magyarország–Görögország 15–12 (Pesti Srácok)
A szünetig inkább a görögök vezettek, ám a második félidő ellenállhatatlan magyar játékára nem volt görög válasz.
jan. 23
20:27
Völgyesi Gabi: "El sem tudtam képzelni, egyszer annyi pénzem lesz, hogy szép ruhatáram legyen" (Metropol)
Völgyesi Gabi a nehezebb időkről vallott.
jan. 23
20:27
Jégbalett: így totyognak a jégen a balatonkenesei madarak (hirado.hu)
A befagyott Balaton látványa rengeteg fotóst és mémgyárost is megihletett.
jan. 23
20:27
Orbán Viktor rátett egy lapáttal: Lázár Jánossal érkezik Kaposvárra (Magyar Nemzet)
A kormányfő által elindított háborúellenes országjárás eddig minden helyszínen telt házat hozott.
jan. 23
20:27
Gyulai Tv Híradó 2026. 01. 23. (Gyulatelevízió)
Témák: Felovasóesttel és előadásokkal ünnepelték a Magyar Kultúra Napját a Gyulai Várszínházban. A csütörtök esti esemény középpontjában a Nobel-díjas Krasznahorkai László állt. Az implomos Zvolenszki Edit lett a tanév legeredményesebb Békés vármegyei Diákolimpia testnevelője. A budapesti díjátadó ünnepségen a Legaktívabb iskolák középiskolai kateg
jan. 23
20:33
Beszállhat a kriptobizniszbe az európai bankóriás (Portfolio)
A UBS Group AG, a világ legnagyobb privátbanki vagyonkezelője kriptovaluta-befektetési lehetőségek bevezetését tervezi egyes privátbanki ügyfelei számára - tudta meg a Bloomberg.
jan. 23
20:33
Népharag zúdult Lázár Jánosra, wc-kefét nyomnának a kezébe és felküldenék a vonatra takarítani (ATV)
Nagy vihart kavart Lázár János kijelentése legutóbbi lakossági fórumán.
jan. 23
20:33
Elkapta az FBI az olimpikonból lett véreskezű drogbárót (Ripost)
Escobarhoz is hasonlították a kegyetlen drogbáró olimpikont.
jan. 23
20:33
Hivatalos: eldőlt, átnevezték Magyarország egyik legnagyobb futballklubját – mostantól így hívják (vg.hu)
Tízből kilenc szurkoló így szavazott.
jan. 23
20:33
Palasics Kristóf szerint megengedhetetlen, ami történt, Ligetvári Patrik tanácstalan (Magyar Nemzet)
Izland és Horvátország mellé Magyarország sajnos nem csatlakozott, nekünk nincs két pontunk a kézilabda Eb II. középdöntős csoportjában, csak egy.
jan. 23
20:33
Nagy bejelentést tett Karácsony Gergely, ez minden budapestit érinteni fog (naphire.hu)
Karácsony Gergely bejelentette: január 1-jétől bővül és emelkedik a budapesti rezsitámogatás összege, valamint új kiegészítő fűtési támogatást is bevezetnek a megemelkedett megélhetési költségek enyhítésére.
jan. 23
20:33
Sokkoló hír érkezett, ennek nagyon nem fognak örülni a kávé rajongói (Vince)
A kávé milliók kedvence, így nem árt tisztában lenni a cikkben szereplő információkkal. A brazil kávétermelő régiókban zajló erdőirtás miatt csökken a csapadékmennyiség és romlik a talaj minősége. Ez aszályhoz
jan. 23
20:35
Kirobbant a béremelés-háború a magyar boltokban: újabb nagy lánc jelentette be a 2026-os fizetéseket – szívhatja a fogát a Tesco és az Aldi (vg.hu)
A Penny Magyarországon 2026-ban átlagosan 8 százalékkal emeli az értékesítés és logisztika területeken dolgozók bérét, a központi területeken pedig 6 százalékkal, miközben juttatási csomagot is biztosít SZÉP-kártyával, 10 százalékos vásárlási kedvezménnyel és munkába járási támogatással.
jan. 23
20:35
Szijjártó Péter: A Sick Kft. beruházása nyomán háromszáz új munkahely jött létre Kunszigeten (Magyar Nemzet)
A település méretét tekintve különleges dolognak számít, hogy a Sick Kft. beruházása háromszáz új munkahelyet hozott létre Kunszigeten.

Keresés