A román központi költségvetés 46,03 milliárd lejes deficittel zárt 2025-ben, ez minden idők második legnagyobb értéke a 2024-es 152,72 milliárd lej után, miközben a GDP-arányos hiány 8,65 százalékról 7,65 százalékra csökkent.
A 2026-os jogszabályoknak megfelelően aktualizálta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az egyéni vállalkozók szja- és járulékkötelezettségéről szóló 03. számú információs füzetét.
Az ország déli térsége újra felkerült a nagy ipari beruházások térképére. Szijjártó Péter friss bejelentése szerint rövid távon is érkeznek fejlesztések.
Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a magyar kormány megsértette az uniós jogot egy 2020-as ENSZ-szavazáson. Az ítéletet haladéktalanul teljesíteni kell, különben a Bizottság pénzügyi szankciót kérhet.
A belga bíróságok példátlan egységben mondták ki: a politikai vélemény miatti cenzúrának nincs helye egy demokratikus jogállamban – olvasható az MCC Brüsszel közleményében. Mint írják, a brüsszeli elsőfokú bíróság jogellenesnek és polgári jogi vétségnek minősítette a 2024-es Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) betiltására tett kísérletet,
10 lényeges ponton változtatott a kormány a közszolgálati dolgozók évi nettó 1 millió forintos vissza nem térítendő Otthontámogatásán, a rendeletben megjelent újdonságokat foglaljuk most össze. Kitolták az igénylési határidőt, bővítették a jogosultak körét, és a lakáscélú munkáltatói kölcsönöket is bevonták a programba. Akik már igényelték a támog
A cég nyereségcsökkenése részben azzal függ össze, hogy jelentős, 85 millió eurós céltartalékot képzett egy olaszországi bírság körülbelül egyharmadának fedezésére. A Ryanair a 256 millió eurós bírságot "indokolatlannak" minősítette, és bízik benne, hogy azt hatályon kívül helyezik. Az olasz versenyfelügyelet szerint a Ryanair visszaélt erőfölényév
Annyi különbség azért van az Oscar-jelölésekhez képest, hogy a briteknél nem a Bűnösök, hanem Paul Thomas Anderson politikai szatírája gyűjtötte be a legtöbb jelölést.
Orbán Viktor hétfőn arról rakott ki videót a Facebookra, hogy utasította Szijjártó Pétert, hogy kéresse be Ukrajna budapesti nagykövetét. A szemfüles nézők kiszúrhattak egy papírt a magyar miniszterelnök kezében. Most erről hullt le a lepel.
Margot Robbie új filmje, az Üvöltő szelek apropóján járt Jimmy Kimmel tévéműsorában, ahol egy elképesztően merész, csodaszép fekete meztelenruhában lopta el a showt.
A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport az utasforgalom és a cargo mennyiség terén is új rekordot ért el 2025-ben, miközben a repülőtéri közösség a csúcsidőszakokban gördülékenyen kezelte a…
A 44. AgromashExpo és AgrárgépShow idén is bizonyította, hogy a hazai agrárium legnagyobb seregszemléje jóval több, mint technológiai bemutató: a szakmai együttműködések, az oktatás és a jövő agrárszakembereinek támogatása is központi szerepet kapott
Egyre több híresség vallja be, mi áll a látványos alakváltozása mögött, és sokan közülük az időszakos böjtben találták meg a megoldást. Peller Mariann is ezt az utat választotta: elmondása szerint naponta mindössze egy négyórás időablakban étkezik.
Az eddigi 6,5%-on hagyta az alapkamatot kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, ezzel nem okozott meglepetést a befektetőknek. Az elemzők szerint ugyanakkor egyre közelebb lehet az első kamatcsökkentés időpontja, akár már februárban léphet a jegybank, így a mai ülés után talán a szokásosnál is nagyobb figyelem övezheti a kommunikációt
A díjazottakról a Magyar Kreatívipari Tanács hoz döntést; a pályaművek szakmai értékelése és a döntések előkészítése elismert hazai és nemzetközi iparági szakértők bevonásával történik.
Megtartotta az év első ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. A Varga Mihály jegybankelnök vezette grémium ezúttal sem változtatott az irányadó rátán.
A Meta 2030-ig akár 6 milliárd dollárt is hajlandó fizetni a 175 éves Corning üveggyártónak az adatközpontjaihoz szükséges üvegszálas kábelekért, hogy lépést tartson a mesterséges intelligencia óriási kapacitásigényével - írta a Cnbc.
2027-től új korszak kezdődik a WRC-ben, új technikai szabályokkal, melyek 10 évig lesznek érvényben. Az FIA megerősítette, hogy továbbra is 10-nél több csapat érdeklődik az új korszak iránt.
Egy színházi előadás hatására indult el a NEM OKÉ országos antibullying kampány, amely a művészet eszközeivel, közösségi összefogással lép fel az iskolai zaklatás ellen. A kezdeményezést Gerlóczi Judit hívta életre az Ördög Tamás rendezte, díjnyertes Darázs című előadás nyomán.
A Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa szerint egy ország nem plakátoktól, hanem egészséges emberektől lesz erős. Hegedűs Zsolt úgy véli, ezért kell a rendszerváltás.
Kevés olyan szobanövény van, amely egyszerre dekoratív, divatos és szinte elpusztíthatatlan. Az anyósnyelv (Sansevieria) pontosan ilyen: a nagyszülők nappalijából indult, ma pedig a modern lakások egyik biztos zöld eleme.