Radics Béla azt mondta a videójában: "ez Karácsony Gergely Budapestje". Szerinte a hajléktalanoknak megfelelő ellátásra van szüksége, a budapestieknek pedig tiszta és rendezett utcákra.
A Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt álló Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) Budapest Főváros Kormányhivatala közreműködésével egy hazánkban is népszerű sportszer-kereskedelmi lánc arculatával és nevével visszaélő webáruházat tett elérhetetlenné a fogyasztók védelme érdekében – jelentette be közleményében az NGM.
Egy friss, huszonhárom országot felölelő felmérés szerint egyre erősödik az igény az EU-ban arra, hogy a tagállamok nemzeti kormányai nagyobb ellenőrzési jogköröket kapjanak saját határaik felett a migráció kezelésére. Azonban egyesek szerint ez a szabad belső mozgás kárára történhet.
Az elmúlt évben is kiemelkedően magas volt az 1 millió forint alatti használt autók iránti érdeklődés a Használtautó.hu felületén. Bár az előző évhez képest több modellnél mérsékelt visszaesés látható az érdeklődések számában, az 1 millió forint alatti kategória továbbra is nagyságrendekkel meghaladja más ársávok forgalmát. Ez a kategória változatl
Stohl András kíméletlenül őszinte volt, amikor elmondta, ő nem az a herceg, akit Dancsi Szabina keres magának. A TikTokon is ismert nő szerint a színész ezt még nagyon meg fogja bánni, de akkor már késő lesz.
Erős napja van az OTP-nek és a Magyar Telekomnak is a tőzsdén: előbbi ismét 40 ezer forint felett áll, utóbbi pedig elérte a 2000 forintos lélektani határt.
Az Európai Központi Bank egyre több döntéshozója beszél arról, hogy szorosan figyelik az euró erősödését, mert a további árfolyamemelkedés még tovább csökkentheti az inflációt az eurózónában, amire lazítással reagálhat a jegybank – számolt be a Bloomberg.
Tizedik működési évét megkezdve többségi tulajdonrészt szerzett a szerb Kombinat IT Services vállalatban a TC2. A döntést az elmúlt egy év sikeres szakmai együttműködése alapozta meg, amely során a két vállalat több felhő-natív rendszer megvalósítását igénylő projekten dolgozott együtt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) irányítása alatt álló Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) Budapest Főváros Kormányhivatala közreműködésével egy hazánkban is népszerű sportszer-kereskedelmi lánc arculatával és nevével visszaélő webáruházat tett elérhetetlenné a fogyasztók védelme érdekében - jelentette be az MTI-nek szerdán
A svájci IMD versenyképességi rangsora alapján Magyarország a 2025-ös világrangsorban a 48. helyen végzett 69 ország között, ami 6 helyes javulás 2024-hez képest. Régiós összevetésben ezzel Magyarország megelőzte Romániát, Lengyelországot, Horvátországot, Bulgáriát és Szlovákiát, ugyanakkor Csehország és Szlovénia továbbra is előttünk áll. A magyar
Erkölcsi zuhanórepülés, a nagyváros fojtogató útvesztői és egyetlen telefonhívás, amely mindent megváltoztat. A szabadság arcéleiben számos elismert színész áll a kamera elé, illetve filmszerepben láthatjuk a a Prima Primissima-díjas riportert.
A Bulletin of the Atomic Scientists' Science and Security Board 2026-os értékelése szerint a világ 85 másodpercre van a végítélettől. A szervezet a nukleáris fegyverek, a klímaválság, a mesterséges intelligencia és a nacionalista autokráciák növekvő fenyegetését emelte ki, szemlézte a Telex.
A szervezet tájékoztatása szerint a lakott területen kívül bekövetkező kátyúkárok esetén a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez kell fordulniuk a károsultaknak, míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, Budapest fő- és tömegközlekedési útjain pedig a Budapest Közút Zrt. az illetékes. Az elbírálás során az útkezelő
Ha bárhol megjelenik egy kép egy adag egészséges snackről, biztos, hogy ott sorakozik a kesudió is egy tálban, és nem véletlenül. Az íze krémes, enyhén édeskés, és számos kulcsfontosságú mikrotápanyagot tartalmaz. De mint minden másban, itt sem mindegy a bevitt mennyiség.
Visszakacsintott a tél északkeletre, pár centi friss hó érkezik, de kiadós mennyiségtől nem kell tartani. Csütörtökön eleinte sokfelé, délután már csak ország északi, északkeleti felén számíthatunk esőre, ám az eső mellett az Északi-középhegységben, a Bakonyban és a Kőszegi-hegység, valamint Sopron térségében holnap még havas eső, hó hullhat.
Brooklyn Beckham és Nicola Peltz Beckham kapcsolatára óriási figyelem hárul, mióta a sztárfocista fia lerántotta a leplet arról, miért alakult ki feszültség közte és a családja között. Azonban úgy tűnik, ő nem foglalkozik a rájuk irányuló reflektorfénnyel, csak azzal, ami a számára a legfontosabb: a feleségével.
Az Amazon kedden véletlenül idő előtt értesítette az AWS felhőszolgáltatási részleg dolgozóit a szerdára tervezett leépítésekről: a cég órákkal korábban kiküldte a részvétnyilvánító e-mailt és a kötelező csapatértekezlet meghívóját. Hasonló témákról lesz szó március 18-ai AI in Business rendezvényünkön. Regisztráció és részletek itt!
A brit reklámfelügyeleti hatóság (Advertising Standards Authority, ASA) betiltotta a Coinbase kriptotőzsde több hirdetését, mert azok azt sugallták, hogy a kriptovaluták megoldást jelenthetnek a megélhetési válságra, és ezzel trivializálták a befektetések kockázatait. A kampány egyik központi eleme egy szarkasztikus hangvételű, kétperces videó volt