2026. január 29. csütörtök

jan. 29
10:14
Kiderült, mit hallgat vezetés közben Orbán Viktor (Magyar Nemzet)
Zenehallgatás autóban, csak egyedül.
jan. 29
10:15
Jelentősen csökkentek az árak az év végén (Infostart)
Tavaly decemberében az ipari termelői árak átlagosan 3,4 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál, ugyanakkor 2025. egészében az ipari termelői árak összességében 4,1 százalékkal magasabbak voltak az előző éviekhez képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
jan. 29
10:15
Viszik a 3 százalékos vállalati hitelt, mint a cukrot (Piac és Profit)
Beindult a kereslet a vállalati hitelpiacon a fix 3 százalékos kkv-hitelek hatására – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára.
jan. 29
10:15
Rosszabbul élünk, mint négy éve, itt a könyörtelen bizonyíték: így hagyták le az autóárak a magyar fizetéseket (Pénzcentrum)
Az elmúlt négy évben látványosan elszakadt egymástól az új autók ára és az átlagkeresetek növekedése Magyarországon. Bár a bérek jelentősen emelkedtek, ez sok modellnél nem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza az autópiaci drágulást. Megnéztük, hogyan változott a legnépszerűbb kis- és kompakt autók megfizethetősége 2022 és 2026 között, és hol ro
jan. 29
10:15
Már a románok is beelőznének: előbb fizetnek euróval, mint mi (Portfolio)
Még évekig várhat az euró bevezetésére Románia, a tartósan magas költségvetési hiány miatt ugyanis egyelőre nincs reális esély a közös valuta átvételére. Ilie Bolojan miniszterelnök berlini nyilatkozata szerint az euróövezeti csatlakozás legkorábban a 2028-as választások környékén kerülhet napirendre - tudósított a Maszol.
jan. 29
10:15
Gulyás Gergely az EU főképviselőjéről: Nem tudjuk, ez azelőtt történt, hogy ivott-e, vagy azután (Telex)
A kormányinfón ismertették a rezsistop részleteit, kedvezmény kapnak a gázzal, árammal és távhővel fűtők. Vita van a kormányban a szabad szülésorvos választásról, a javítóintézeti feladatokat a tervek szerint Tökölön vonják össze.
jan. 29
10:15
Az elfeledett Petra, aminek kétezer éves titkait ma is csak részben ismerjük (Roadster)
Az ősi nabateus civilizáció második legfontosabb városát sokáig elátkozott helynek tartották.
jan. 29
10:15
A VOSZ felhívása Év Vállalkozója pályázatokra (Helló Sajtó!)
Idén 26. alkalommal kerül sor az Országos Év Vállalkozója Díjak átadására a Magyar Vállalkozók Napján, decemberben. A VOSZ meghirdette a pályázatokat az országos és regionális díjak elnyerésére, melyek a gazdasági és társadalmi szerepvállalás kiemelkedő példáit ismerik el. A pályázatok benyújtási határideje 2026 május-június.
jan. 29
10:15
Kitartó és céltudatos vagy örök kalandvágyó? – Ezt árulja el rólad a születési hónapod (Bien)
Minden hónap szülöttei különleges lelki jellemzőkkel rendelkeznek, és ezek a személyiségjegyek meghatározó szerepet játszhatnak az életük különböző területein.
jan. 29
10:16
A NAV most már mindent lát: mit hoz a 2026-tól hatályos új transzferáras rendelet? (vg.hu)
Az új rendelet elsődleges célja a transzferár dokumentációs kötelezettségének strukturáltabbá, átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé tétele, az adóhatósági munka megkönnyítése.
jan. 29
10:16
Gerrard is a Liverpool-szurkolók mellett állt ki, keményen kritizálta Arne Slotot (Magyar Nemzet)
Arne Slot szavai rengeteg beszédtémát szolgáltatnak, a korábbi klublegenda is beleszállt a vitába.
jan. 29
10:18
Big Picture Awards 2026: 16 kategóriában díjazták az év legjobb hazai televíziós és streaming tartalmait (Márkamonitor)
Január 28-án este a Várkert Bazárban nagyszabású gála keretében adták át a Big Picture Awards 2026 díjait, amely 16 kategóriában ismerte el a televíziós és streaming szakma kiemelkedő teljesítményeit. A díjátadó ünnepség újfent megerősítette, hogy a hazai televíziós iparág szereplői egyetlen közösséget alkotva dolgoznak a kiemelkedő minőségű tartal
jan. 29
10:18
Újabb pofon Ursula von der Leyenéknek (Magyar Hírlap)
Az európaiak többsége nem támogatja az unió vezetésének a terveit.
jan. 29
10:18
Gulyás Gergely: Brüsszelben újabb ukrán pénzügyi igények kerültek napirendre (Demokrata)
Magyarország nem kívánja fizetni a háború költségeit, hangsúlyozta a miniszter.
jan. 29
10:18
Halálba küldené a magyarokat Zelenszkij tábornoka: kényszersorozást emlegetett (Mandiner)
Az ukrán fegyveres erők felderítő egységének parancsnoka kényszersorozná az Ukrajnában élő külföldi állampolgárokat is.
jan. 29
10:18
Antiszemita támadás ért egy zsinagógát, a New York-i polgármester megszólalt (Magyar Nemzet)
A jármű vezetőjét őrizetbe vették.
jan. 29
10:21
Micsoda cirkusz, még a végén a réz lesz az új arany! Csak néhány bányász kellett (Privátbankár)
Komoly zavart okoztak a chilei bányászok az elhúzódó akciójukkal. A réz piacán egyébként is sérülékenynek tartott kínálati oldal ezzel újabb nagy pofont kapott. Persze ennek a befektetők csak örülhetnek, hiszen – a globális kínálat fennakadásaihoz hozzátéve az árupiaci szuperciklust – rendkívül kedvező piaci együttállás is kibontakozhat a réz
jan. 29
10:21
Előállt a kormány a rezsistop részleteivel – Kormányinfó (Infostart)
Aki villannyal és gázzal is fűt, nyilatkoznia kell, hogy melyik számlájára szeretne 30 százalékos kedvezményt a durva januári hideg után, ha nem nyilatkozik, a gázra kap. Lantos Csaba energiaügyi miniszter volt a Kormányinfó vendége csütörtökön.
jan. 29
10:21
Indul a rezsistop, 30 százalékos kedvezményt kapnak a családok – hangzott el a Kormányinfón (hirado.hu)
Az intézkedés részleteit Gulyás Gergely és Lantos Csaba ismertették a csütörtök délelőtti kormányinfón.
jan. 29
10:21
Tíz év börtönre ítélték a legfelsőbb bíróság egykori elnökét Montenegróban (hirado.hu)
Vesna Medenicát azzal vádolták, hogy falazott fia cigaretta- és kábítószercsempész ügyleteinek.
jan. 29
10:21
Ez a tényező veszélyezteti az otthoni napelemes projekteket (Forbes)
Noha a fizikai kivitelezés pár napos lenne, a lassú ügyintézés veszélyezteti a pályázatokat.
jan. 29
10:21
Majkát gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség (naphire.hu)
Majkát ittas vezetésen kapták, most újabb részleteket közölt a rendőrség az üggyel kapcsolatban.
jan. 29
10:21
Másdor is így fogom csinálni, nagyon finom lesz tőle ez a sajtos rúd! Egyszerű,és nem macerás (MeMedia)
Mindig is imádtad a sós süteményeket, viszont soha nem tudtad olyanra megcsinálni, amilyenre szeretted volna? Nos, ez a recept egyáltalán nem igényel „különleges” hozzávalókat, s könnyedén megeshet, hogy most is minden összetevő megtalálható a te konyhádban is, így nem kell külön bevásárolnod csak emiatt. Tökéletes vendégváró süteménynek is, és biz
jan. 29
10:23
Néhány órán belül érkezik a havazás, figyelmeztetést adtak ki ebben az országrészben (MeMedia)
A HungaroMet oldalán egy figyelmeztető szöveg jelent meg csütörtök hajnalban, amiben havazásra hívták fel a figyelmet a meteorológusok. A következőket írták: „napközben az északnyugati határszélen, délutántól a Bakonyban is néhol előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, azonban számottevő hóréteg kialakulása nem valószínű.” Az országos napi idő
jan. 29
10:24
Rutinos középhátvéd szerződtetését jelentette be a Kazincbarcika (m4sport.hu)
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Kazincbarcika a hivatalos honlapján jelentette be Nagy Zsombor szerződtetését.
jan. 29
10:24
Rettegnek András herceg lányai: újabb botrányokra készülnek (BorsOnline)
Lehet, hogy a botrányok sorozata még nem ért véget?
jan. 29
10:24
A középkorban a legtöbb ember nem tudta magáról, hány éves (Hamu és Gyémánt)
A középkori emberek egyáltalán nem úgy tekintettek az időre, mint ahogyan azt manapság tesszük: inkább egy folyamatosan mozgó, vallási, természeti és hatalmi rendszerekhez igazodó fogalomként értelmezték. Nem véletlen, hogy gyakran még azt is nehéz volt megmondani, pontosan hanyadika van, vagy épp ki hány éves.
jan. 29
10:24
Az EU pénzügyi feketelistára fogja helyezni Oroszországot (Demokrata)
Kaja Kallas uniós főképviselő szerint Oroszország nem veszi komolyan a békét.
jan. 29
10:24
Rubio elárulta, hogy mi kell az orosz–ukrán háború lezárásához, Zelenszkijnek fájhat a feje (Magyar Nemzet)
Bajban vannak az ukránok.
jan. 29
10:24
Fontos bejelentést tett a miniszter: a vártnál nagyobb fizetés érkezik ebben a szektorban (Mandiner)
"Továbbra is azon dolgozunk, hogy a munkavállalók munkája megbecsülést és biztos megélhetést jelentsen" – közölte Nagy Márton.
jan. 29
10:24
Nem menekülésből, hanem ellenállásból van Budapesten, mondja a menedékjogot kapó volt lengyel miniszter (Telex)
Zbigniew Ziobro arra számít, hogy a közelgő áprilisi választásokon "a magyarok Orbánt fogják választani".
jan. 29
10:24
Kezdenek felébredni az európai emberek – nem támogatják az EU orosz energiatilalmát sem (vasárnap.hu)
Az orosz olaj- és gáztilalomra vonatkozó brüsszeli rendelet nemcsak az EU jogszabályait és a tagállamok szuverenitását sérti, de ellentétes az európaiak elvárásával is. Az uniós polgárok relatív többsége nem támogatja a teljes embargót, Magyarországon az elutasítók aránya 62 százalék – olvasható a Századvég felmérésében, amelynek részleteit csütört
jan. 29
10:27
Már a románok is beelőznének: előbb fizethetnek euróval, mint mi (Portfolio)
Még évekig várhat az euró bevezetésére Románia, a tartósan magas költségvetési hiány miatt ugyanis egyelőre nincs reális esély a közös valuta átvételére. Ilie Bolojan miniszterelnök berlini nyilatkozata szerint az euróövezeti csatlakozás legkorábban a 2028-as választások környékén kerülhet napirendre - tudósított a Maszol.
jan. 29
10:27
Orbán a Dankó rádió hallgatásával próbálja kompenzálni Lázár cigányozását (444.hu)
Elég nagyot üthetett a Fideszen Lázár wc-pucolós mondata.
jan. 29
10:27
Egy korszak lezárul: nyugdíjba vonul a Tesla Model S (Autónavigátor)
A Model X esetében 11, a Model S esetében 14 év után szűnik meg a gyártás, nyugdíjba vonulnak a legendás
jan. 29
10:27
2,5-szer jobban teljesített az uniós átlagnál a hazai turizmus 2025-ben (Drive)
2025-ben újabb rekordévet zárt a hazai turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken. A vendégek számát nézve Magyarország ráadásul közel két és félszer nagyobb növekedést tudott mutatni az uniós átlagnál.
jan. 29
10:29
Csúnyán szétverik az európai sztárcéget (Portfolio)
Az SAP csütörtökön közzétett negyedik negyedéves bevételei megfeleltek a piaci várakozásoknak. A felhőalapú szoftverek és szolgáltatások iránti stabil kereslet arra utal, hogy a vállalati IT-kiadások a lassuló globális gazdaság ellenére is kitartanak. A walldorfi központú vállalat egy legfeljebb 10 milliárd euró értékű, két évre szóló részvény-viss
jan. 29
10:29
Kutyaszarral kenték össze Németh Balázs postaládáját (444.hu)
A Fidesz-frakció szóvivője az újpalotai Fő térre rakott ki egy piros postaládát, hogy a helyiek elmondhassák, mit érdemes fejleszteni a környéken.
jan. 29
10:30
Nem csak a Pratt & Whitney miatti kiesést, de a veszteséget is durván lefaragta a Wizz Air – azonnal ki is lőtt az árfolyam (vg.hu)
Egyre optimistábban látja bevételeinek alakulását a diszkont-légitársaság.
jan. 29
10:30
Vége a találgatásoknak: Kim Kardashian elárulta, miért törölték Meghan és Harry képeit (Life)
Hónapokig tartó találgatások és pletykák után Kim Kardashian végre elárulta, miért tűntek el Harryről és Meghanről a Kris Jenner születésnapján készült fotók.
jan. 29
10:30
Lejjebb ment a prémium dél-koreai traktorok ára, ennél jobb hír nem is kell az év elejére (Agrofórum)
A cím önmagáért beszél és valóban igaz: a Kioti árképzési módosításának eredményeképp több ezer euróval lettek olcsóbb a kiváló felszereltségű dél-koreai erőgépek.
jan. 29
10:30
Küföldiek is áldozatául eshetnek a kényszersorozásnak Ukrajnában? (Magyar Hírlap)
A javaslatot már eljuttatták a vezérkarhoz is.
jan. 29
10:30
Szintlépés: Ukrajna a kárpátaljai magyarok életével zsarolná Orbán Viktort – az Európai Bizottság mélyen hallgat (Mandiner)
Ennyit a kisebbségi jogok védelméről.
jan. 29
10:30
Franciaország bekeményített, nincs tabu a terrorszervezetet illetően (Magyar Nemzet)
A kormányszóvivő alaptalannak ítélte a Franciaország állítólagos gyengeségére vonatkozó kritikákat.
jan. 29
10:33
Súlyos csapást mér Oroszországra az Európai Unió (Infostart)
Kaja Kallas uniós főképviselő szerint az EU pénzügyi feketelistára fogja helyezni Oroszországot.
jan. 29
10:33
Bejelentette Gulyás Gergely: így lesz alacsonyabb a januári rezsiszámla (Portfolio)
A kormány döntése alapján a családok 30 százalékos kedvezményt kapnak a januári rezsiszámlákból - jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A miniszter elmondása szerint ennek terhe mintegy 50 milliárd forint lenne, amit az állam és az energiacégek közösen vállalnak majd.
jan. 29
10:33
Nagy dobásra készül Ganxsta Zolee (hirado.hu)
Mit kíván? – az M2 Petőfi TV esténként jelentkező zenés kívánságműsora, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
jan. 29
10:33
Kutatók kimutatták: csökkentik a légszennyezést az e-autók (autopro)
Tudományosan is alátámasztották, hogy egy olyan lakókörnyezetben, ahol több a belső égésű motorral hajtott autó, rosszabb a levegő minősége.
jan. 29
10:33
Nem talált pozitívumot a szezonnyitóban a Toyota versenyzője (Racing)
Takamoto Katsuta mindössze a csalódást keltő hetedik helyet szerezte meg a WRC-szezonnyitó Monte-Carlo Rallyn.
jan. 29
10:33
30 százalékos rezsikönnyítést jelentett be a kormány: Itt a hivatalos döntés a januári fűtésszámlákról (Most Hír)
Kormányinfót tartott csütörtökön Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszer és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A januári rezsistop részletei érdekeltek a legjobban mindenkit. Ennek kapcsán az MVM nemrég kiadta a figyelmeztetést, hogy tilos befizetni egyelőre a számlákat.

Keresés