A reklámok hangereje miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa több médiaszolgáltatóra is bírságot szabott ki. A testület ezenkívül szerződéses kötelezettségek megsértése miatt is szankcionált egy médiaszolgáltatót.
Hajnalban átkutatták nyomozó ügyészek Mezei Zsolt otthonát, majd előállították a Demokratikus Koalíció (DK) helyi elnökét, egyben a kohászváros alpolgármesterét. Az ügy politikai támadásként lebeg a közvélemény előtt, miközben a hatóságok egyelőre hallgatnak a részletekről.
A PPH Media hatodik alkalommal hirdette meg a DoingGood - CSR AWARD-ot, hogy ösztönözze a vállalatokat és szervezeteket a felelős üzleti gyakorlatok elterjesztésére és a pozitív társadalmi és környezeti hatású, innovatív megoldások kifejlesztésére. Idén 17 pályázat került a döntőbe, a díjakat január 28-án osztottuk ki. Képgaléria következik!
Az EUR/USD 1,19-ig esett a hét eleji, 4 éves csúcsról, miután Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kizárta, hogy interveniálnának a jen árfolyama mellett.
A Helsinkitől északra fekvő, alig ötezer lakosú Pornainenben télen az átlaghőmérséklet -10 Celsius-fok körül alakul. Ennek ellenére beltéren a legtöbben pólót viselnek és mezítláb járkálnak. Mindez egy szokatlan, mégis meglepően egyszerű technológia eredménye.
Az Országos Széchényi Könyvtár (Oszk) Régi Nyomtatványok Tárának katalogizáló munkája során egyedülálló felfedezésre került sor: egy különlegesen ritka és rendkívül korai ősnyomtatvány, az úgynevezett 36 soros Biblia pergamenre nyomtatott töredékét azonosította a nemzeti könyvtár fiatal kutatója, Szovák Márton – közölte szerkesztőségünkkel csütört
Bár a Fidesz-frakció nem támogatta, a Fővárosi Közgyűlés többsége elfogadta Vitézy Dávid javaslatát, amely a budapesti Duna-hidak járdáinak teljes körű kamerás megfigyelését célozza. A döntés értelmében a főpolgármesternek és a Budapest Közútnak meg kell kezdenie egy egységes, korszerű kamerarendszer kiépítését a fővárosi hidakon.
Hiába a vállalások és fogadkozások, a globális szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt években tovább nőtt, a felmelegedést pedig nem sikerült megállítani. Emiatt mára az alkalmazkodás vált az egyetlen reális céllá - mondta el a Portfolio-nak Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, akit a február végén
Megszakította útját Olaszországban a Ryanair ma reggeli Budapest-Lisszabon járata – írja az Airportal Facebook-posztjában olvasói információkra hivatkozva.
Friedrich Merz német kancellár továbbra sem lát reális esélyt Ukrajna gyors európai uniós csatlakozására. Erről a kormánykoalíciós pártok vezetőségével folytatott szerdai egyeztetést követően beszélt berlini hivatalában.
A Kormányinfón részletezték a rezsistop szabályait: a januári rendkívüli hideg miatt 30 százalékos fogyasztási kedvezményt kapnak a gázos és távhős háztartások.
Bár még csak januárt írunk, Meghan Markle máris a Valentin-napra készül, méghozzá nem is akárhogyan. Sussex hercegnéje életmódmárkája, az As ever első Valentin-napi kollekcióját mutatta be, miközben finoman arra is utalt, hogyan ünnepel majd idén.
Egy nemzetközi kutatási együttműködés keretében kompakt, hordozható, akár szobahőmérsékleten működő kvantumprocesszorok kifejlesztésén dolgoznak a Hun-Ren Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter elmagyarázta annak részleteit, hogy miként kapják meg a kedvezményt a gázzal, az árammal és a távhővel fűtők, a havi diktálósok és az átalányt fizetők. Vigyázat, van, akinek nyilatkozatot kell majd tennie! Bizonyos társasházakra nem vonatkozik a kedvezmény.
Továbbra is meghatározó a Balaton népszerűsége a belföldi utazók körében, tavaly a települések rangsorát Budapest, Siófok és Eger vezette; az online fizetett előző évi foglalások összértékének több mint negyedét a SZÉP-kártyások adták - derült ki a Szallas.hu tavalyi évi fontosabb belföldi utazási trendjeiről készült legfrissebb elemzéséből.
Hogyan ér véget a szerelem? Kell-e tudnunk a miérteket ahhoz, hogy továbbléphessünk? Tartozunk az elhagyottnak a válaszokkal? Mennyi ideig tart a szakítás utáni kínlódás, és melyik az a pillanat, amikor már felfelé vezet az út? Ezekkel a kérdésekkel a fejemben érkezem Dr. Bánki György pszichiáterhez. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál
Az Axens Group, a Syensqo és az IFP Energies nouvelles (Ifpen) Argylium néven közös vállalatot alapított, amelynek célja egy áttörésnek hála szilárdtest-akkumulátorokhoz használt szilárd elektrolitok európai fejlesztése és gyártása - jelentette az ESS News szakportál.
2027-től új emissziós szabványok és kipufogógáz-szabályozások lépnek hatályba az Európai Unióban. Ezek átfogó műszaki fejlesztéseket tesznek szükségessé, főként a nagyteljesítményű,