Nagy port kavart a teniszvilágban Hadzsar Abdelkader debütálása a profik között. A 21 éves egyiptomi hölgy szabad kártyával indult egy kenyai ITF-tornán, ahol a német Lorena Schaedellel csapott össze, de csupán 3 pontot tudott megnyerni, miközben láthatóan a szabályokkal sem volt teljesen tisztában. Abdelkader a kommentelők szerint minden idők legr
Több mint 20 ezer fiatal tudta eddig megvásárolni első otthonát a szeptember elején indult Otthon Start Programnak köszönhetően. Hogy értékelik az elmúlt időszakot az az ingatlanszakértők? Milyen különbségek tapasztalhatók a fővárosban és vidéken? Ennek jártunk utána.
Nicole Kidman a múlt év végén már felhívta magára a figyelmet elegáns, "bosszúfrizurájával", most pedig az új évbe lépve a legmerészebb, legőszintébb önmagát mutatja.
Az USA és a nyugati államok barátsága Trump előtt megbonthatatlan volt. Az amerikai katonai akciókat sokszor támogatta valamelyik európai állam. Legutóbb a brit haditengerészet és a légierő is részt vett az orosz zászló alatt közlekedő tartályhajó lefoglalásában. A rendszer repedezik.
A hét eleji emelkedést követően mostanra elfogyott a lendület a világ tőzsdéin, tegnap az amerikai indexek többnyire eséssel zártak, részben a chiprészvényeket érintő profitrealizálás miatt, de a védelmi részvények is gyengélkedtek Donald Trump osztalékokról és részvényvisszavásárlásokról szóló kommentárjai miatt, majd ezt követően az ázsiai tőzsdé
A motorozás szerelemeseinek az utóbbi években fel kellett dolgozniuk néhány sokkoló trendet. A kínai gyártók előretörését például még ma is hajlamosak sokan egy vállrándítással elintézni, pedig egyes kínai márkák gépei sok európai országban már a japánok eladásait is előzik.
Az amerikai elnök katonai fellépéssel fenyegetett meg egy sor országot, amelyek a Maduro-akció után sokkal inkább komolyan veszik a szavait, mint korábban.
A hazai szabályozói környezetre hivatkozva. Mi történt? Azonnali hatállyal leállítja a kereskedést Magyarországon a Strike kriptoszolgáltató, írja a RevB. Részletek. A bitcoin-alkalmazás január 9-től a hazai szabályozói környezetre hivatkozva megszünteti a vételi és eladási funkciókat. A magyar felhasználók ezután már csak kiutalásra használhatják
Csehország továbbra is részt vesz az Ukrajnának szánt nagyszabású lőszerbeszerzési programban, ám az új koalíciós kormány döntése értelmében a projektbe a jövőben már nem kerül a cseh állampolgárok pénzéből egyetlen korona sem.
Melyek a nonprofit szervezetek alapításának lépései? Milyen kötelező teendőkkel jár, mire érdemes figyelni az alapítás egyes lépéseinél? Melyek a legfőbb kockázatok? Gyüre Ferenc adótanácsadót, okleveles könyvvizsgálót hallhatják.
Jelentősen szigorodnak az autók biztonsági előírásai az Európai Unióban: július 7-től már csak olyan új járművek kerülhetnek forgalomba, amelyek aktívan be is avatkoznak balesetveszély esetén, írja a HVG.
Ma délelőtt 10 órától sajtótájékoztatót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Vitályos Eszter kormányszóvivő és Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Ugye te is emlékszel még a máig ikonikusnak számító, kék színű ezer forintosokra? Nos, ha esetleg még mindig őrzöl egy kötegnyit ebből a réges-régi bankjegyből, akkor bizony van egy nyugtalanító hírünk.
Urbányi Zóra néhány év alatt a magyar zenei színtér egyik legizgalmasabb karakterévé vált. 2021-ben robbant be Kollár-Klemencz László Iszom a bort című dalával, azóta számos díj, teltházas koncert és nemzetközi együttműködés igazolta vissza tehetségét. A Los Angeles-ben élő énekes-dalszerző az avant-pop, az alternatív stílusok és a filmzene fúziójá
Európában ma már minden harmadik otthon valamilyen okosmegoldással működik, és az előrejelzések szerint 2029-re az arány eléri a 42 százalékot. Az újépítésű ingatlanok mellett a meglévő lakások utólagos okosítása is gyorsítja a terjedést, miközben Magyarországon 2026-ra az új társasházaknál már alapelvárás lehet egy belépő szintű okosotthon-csomag.
Narancs riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt a Balaton és Budapest közötti területekre, miközben az ország több részén erős széllökések és rendkívüli hideg várható - tudósított a HungaroMet Zrt..
A Samsung Electronics szerint a negyedik negyedéves működési nyeresége az egy évvel korábbinak több mint a háromszorosa lehet, történelmi csúcsra emelve az eredményt a mesterségesintelligencia-kereslet növekedése és a memóriachip-hiány miatt.
Hatalmas léptekkel tarolta le a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei piacot a Bászna Gabona, de a cég a legtöbb károsult számára elérhetetlenné vált, és akik futnak a pénzük után, attól tartanak, hogy a készletek, az ingatlanok, a gépek a banki tartozásokra sem lesznek elegendők. Érdemes megnézni, milyen gazdálkodási séma juttathatta a helyzetet idáig.
A nyugati, délnyugati határvidéken hajnalban, kora reggel nagyon gyorsan zuhant a hőmérséklet. Sokfelé mértek -15-18 fokot, eközben Sárospatakon "alig" 3,1 fokig hűlt csak le a levegő.
2026. január 24-én 19 órától először ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában a magyar könnyűzene egyik meghatározó zenekara, az Ismerős Arcok. Ez lesz a csapat eddigi legnagyobb fellépése, a közönség együtt énekelheti majd csaknem három évtized nagy slágereit. A műsor egyik legemlékezetesebb pillanata várhatóan a „Nélküled” című dal lesz.