A hét eleji emelkedést követően mostanra elfogyott a lendület a világ tőzsdéin, tegnap az amerikai indexek többnyire eséssel zártak, részben a chiprészvényeket érintő profitrealizálás miatt, de a védelmi részvények is gyengélkedtek Donald Trump osztalékokról és részvényvisszavásárlásokról szóló kommentárjai miatt, majd ezt követően az ázsiai tőzsdé
Hadházy tett közzé fotókat a lapról, amiben szerinte "pont olyan piszkos fideszes pártpropaganda van, mint az sejthető volt. Az adófizetők pénzéből finanszírozva".
Az Integrator FM legújabb epizódja megmutatja, hogyan előzik meg az elektromágneses interferenciából fakadó rejtett kockázatokat a modern járműiparban, és milyen szerepet játszik egy magyar mérnök a nemzetközi szabványalkotásban.
A szél és a vonatok menetszele folyamatosan visszahordja a havat a váltókba, hiába takarítanak a szakemberek. Az utasoknak a csúszós peronokon is fokozottan kell figyelniük.
Ganxsta Zolee születésnapjának tiszteletére elővettük a Testbeszéd egyik régi adását, ahol a rapper egyenesen a lényegre tért, és őszintén, gátlások nélkül beszélt a testi élvezetekről. Nézd meg a jelenetet!
Több mint egy évtizede nem látott hómennyiség borította be Magyarországot, ami egyszerre hozott örömet és komoly nehézségeket. Miközben a Normafánál szánkózó családok lepték el a lankákat, az M1-es autópályán órákra megbénult a forgalom. A látványos havazás után azonban most az extrém hideg okozhat újabb kihívásokat.
Csütörtök reggel alapvetően nyugodt a devizapiac, a forint a főbb devizákkal szemben szűk sávban mozog, érdemi elmozdulás egyelőre nem látszik. A befektetők nemzetközi szinten kivárnak, az amerikai gazdaságról érkező vegyes adatok és a pénteki munkaerőpiaci jelentés előtt nem vállalnak nagyobb pozíciókat. A nap folyamán a hazai költségvetési adatok
Venezuela és Grönland az Egyesült Államokkal kapcsolatos mostani konfliktusai, viszonyai témájában Magyarics Tamás, az Elte emeritus professzora, Amerika-szakértő nyilatkozott a Napindítóban.
Magyarország 3 milliárd euró értékben bocsátott ki eurókötvényeket, amelyből 1 milliárd eurónyi zöld kötvény volt. A 2026. január 7-i kibocsátás iránt jelentős befektetői érdeklődés mutatkozott, háromszoros túljegyzéssel - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Elvonul a csapadékzóna, a gyorsforgalmi utak szinte mindenütt sónedvesek, a vonatok döntő része már menetrend szerint közlekedik, az autóbuszos közlekedésben fennakadás nem tapasztalható - közölte az építési és közlekedési miniszter csütörtök reggel.
Fennakadásokat okozott a hideg és havas időjárás a csütörtök reggeli vonatközlekedésben. Hosszabb menetidőre és rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani egyes vasútvonalakon – közölte a vasúttársaság. Göd és Vác között váltóhiba miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, míg a ceglédi vonalon felsővezeték-szakadás okoz gondot.
2025 novemberében a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,4 millió vendég 3 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 7,9, a vendégéjszakáké 5,8%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. 2025. január-novemberben a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 2,8, a külföldieké 11%-kal meghalad
Csökkenő átlagdíjon tudtak biztosítást kötni az autósok 2025-ben, a kgfb 11, a casco pedig 5,8 százalékkal volt olcsóbb, mint egy évvel korábban - közölte saját adatai alapján az Insura.
Az Európai Unió következő költségvetésében legalább 300 milliárd eurót különítenek el a gazdák támogatására, miközben további források is megnyílhatnak a vidékfejlesztés előtt.
A fontos gólok szerzője, Európa egyik legjobb formában lévő támadója – Varga Barnabás távozása után egyelőre nagy kérdőjel maradt a Ferencváros csatársorában. Megnéztük, kinek nőhet meg a szerepe és van-e lehetősége Robbie Keane-nek arra, hogy esetleg a csapaton belülről pótolja a magyar válogatott játékost.
A Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi leolvasztották az internetet: az intézmény videót tettek közzé arról, hogyan viselkedtek a bocsok, amikor először találkoztak igazi, vastag hóval – a felvételen jól látszik, mennyire élvezik az új élményt.
Ciprus tölti be az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét 2026 első félévében, e körülmény segítheti Brüsszel azon szándékát, hogy minél gyorsabban megvalósuljon a migrációs paktum, ugyanis Ciprus nettó haszonélvezője a magyar kormány által elutasított egyezménynek. Persze Magyarország nem Ciprus ellen tör, hiszen számos, az illegális migráció megfé
Egymásra talált a Házasodna a gazda reality két főszereplője, Zsuzsi és Ricsi. Utóbbi rájött, hogy párjával, Erikával nem működik a kapcsolata, Zsuzsival viszont közel kerültek egymáshoz, lelki társak lettek.
Az Alföld északi részén akár 10 centiméteres friss hóréteg is kialakult, miközben országszerte fagypont alatti hőmérséklet jellemző. A HungaroMet előrejelzése szerint nyugat felől lassanként tovább csökken a felhőzet, jobbára gyengén felhős, napos idő várható. Ezzel szemben keleten, északkeleten még napközben sok marad a felhő, ám a hóesés arrafelé
Varga Zsolt szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi vízilabda-válogatott Európa-bajnoki keretét: a névsorban ott van Vogel Soma, valamint az Eb-újonc Batizi Benedek is. Vámos Márton a regenerálódásra koncentrál.
Az Európai Unió új, nemzetek feletti vállalati jogi rendszer létrehozását tervezi, amely megkönnyítené a cégek határokon átnyúló működését a kontinensen. Végre révbe érhet a 28. rezsim bevezetése, amely lényegében egy virtuális tagállam lenne a tagállamok felett. Ráadásul úgy jöhet a virtuális tagország, hogy arról az EU-államok nem is szavaznak –
A végrehajtói kar korábbi elnökére 200 milliós pénzbüntetést kért az ügyészség, ennél viszont már most többet kapott a börtönben ülve is a rendszernek köszönhetően. A trükkös tulajdonosi felállást a végrehajtói kar hivatalvezetője hagyta jóvá.