Stratégiai döntéseket hozni bizonytalan gazdasági környezetben. Növekedni úgy, hogy közben stabil maradjon a működés. Versenyképesnek maradni – nemcsak ma, hanem a következő években is.
A vörös rózsa ma is a Valentin-nap legnagyobb kedvence. De hogyan jut el Ecuadorból a magyar virágboltokig, és mikor készülnek az ünnepi csokrok? Móri Imre virágkötő avat be a részletekbe.
Az európai élelmiszer-biztonságot és a gazdák piacait egyaránt veszélyezteti az Európai Unió és a dél-amerikai országok közötti Mercosur-megállapodás, amit ezért minden eszközzel meg kell akadályozni – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára Karcagon megtartott sajtótájékoztató
Az új kutatások szerint az árvizek sokkal több műanyagot sodornak az óceánokba, mint korábban gondolták. Az extrém időjárás jelentősen felgyorsíthatja a tengeri műanyagszennyezés növekedését, ami súlyos következményekkel járhat az élővilágra és az emberre is.
Minden autós rémálma vált valóra néhány nappal ezelőtt Gergő számára, amikor szinte alatta robbant fel a kocsija. A férfi reggel beindította a Fordot, néhány perc múlva pedig már önmagát és a mellette utazó kiskutyáját mentette. Az autó akkora lánggal égett, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy másban nem esett kár.
A fizetések értéke egyre kevesebbet ér, az élet megdrágult, ezért is érdemes tudni, milyen bérek vannak a munkaerőpiacon. Az idei évben a vállalatok többségében nem terveznek komolyabb béremelést, inkább a létszámstop jellemző. Ugyanakkor most is vannak olyan szektorok, ahol kiemelkedőek a fizetések, kettő-hárommillió forint is lehet a bruttó össze
Az NB II-ben feljutásért küzdő Budapest Honvéd hazai pályán továbbjutott, a Vasas FC az élvonalbeli ZTE vendégeként búcsúzott a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
A WRC-szezon idei második versenyét, a Svéd Rallyt február 12-15. között rendezik Umea környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a havas versenyről.
A WRC-szezon idei második versenyét, a Svéd Rallyt február 12-15. között rendezik Umea környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a havas versenyről.
Hirtelen megugrott Kapitány István kormányfői esélye a Polymarket internetes fogadóoldalon. Magyar Péter továbbra is a legesélyesebb, de múlt hét óta 2 százalékot veszített.
Megtörte a csendet a Barcelonából hetek óta hiányzó Ronald Araújo. A csapatkapitány mentális egészségügyi problémáiról beszélt. Az uruguayi válogatott hátvéd gyomorforgató üzenetet is kapott egy rosszul sikerült Bajnokok Ligája-mérkőzés után.
Franciaország demográfiai gondokkal küzd és ezért a párizsi kormány rendhagyó lépésre készül: hamarosan minden 29 éves állampolgár levelet kap, amelyben gyermekvállalásra bátorítják, és részletes tájékoztatást nyújtanak a termékenységgel kapcsolatos lehetőségekről.
Egyszeri, bruttó 400 ezer forint juttatást folyósít költségvetéséből a Belügyminisztérium a rendvédelmi szervek rendvédelmi igazgatási alkalmazottainak – közölte a tárca szerdán az MTI-vel.
Ha visszamegyünk húsz generációt, mintegy 1 000 000 felmenővel rendelkezünk. Ennél fogva az sem megy ritkaságszámba, hogy egyes sztárok felmenői között több történelmi személy is akad.
A két éve futó programban további több mint 2700 haszongépjárművel zöldíthetik flottáikat a belföldi vállalkozások, a sikeres kezdeményezés meghosszabbított határidővel és megemelt keretösszeggel segíti a költségcsökkentő és környezetbarát beszerzéseket. A gazdasági társaságok járművenként 4 millió, foglalkoztatotti létszámuk függvényében összesen
Már áprilisban megérkezik a Netflixre az új Stranger Things-sorozat, amely a showrunnere szerint olyan, mintha a rajongók egy elveszett évadra bukkannának.
Könnyed sikerrel jutott be az elmúlt két kiírásban döntős Ferencváros a MOL Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé: a Fizz Ligában listavezető zöld-fehérek hazai pályán 4–0-ra legyőzték a Merkantil Bank Ligában szereplő Aqvital FC Csákvárt a nyolcaddöntőben, szerdán.
Az ukrán elnök elfogadta az amerikai javaslatot a február 17–18-i tárgyalásra. A megbeszélésen a tűzszünet mellett egy szabad gazdasági övezet létrehozása is napirendre kerülhet.
Magyarország sokat profitál a Kínával folytatott együttműködéséből, amit jól példáz, hogy a tavalyi immár sorozatban a harmadik olyan év volt, amikor Kínából érkezett a legtöbb beruházás hazánkba, illetve hogy február 27-én a teherforgalom, majd március 14-től a személyszállítás is megindul a Budapest-Belgrád vasútvonalon - közölte Szijjártó Péter
Stratégiai technológiai váltást jelentett be a GTE kriptotőzsde: Turbo névre keresztelt, nagy hatékonyságú kereskedési infrastruktúráját a LayerZero Labs által fejlesztett Zero blokkláncra integrálja. A lépés nem csupán technológiai frissítés, hanem egy ambiciózus vízió része: a GTE célja, hogy „az internet tőzsdéjévé” váljon részvények, digitális
A Trump-doktrína: káosz vagy új világrend? címmel tartott az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vitaestet arról, hogy újra kell-e értelmezni a transzatlanti szövetséget Európának az amerikai nemzetbiztonsági stratégia megjelenése után.