2026. február 12. csütörtök

febr. 12
8:27
Forma-1: Norris volt a leggyorsabb az első hivatalos teszt nyitónapján (Autószektor)
Fotó: Mercedes A formula1.com beszámolója szerint a délelőtti gyakorlás során leggyorsabb 26 éves pilóta mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett másodikként, míg a harmadik köridő a Ferrarit vezető Charles Leclerc a nevéhez fűződött. Norris a legjobb körében 1:34.669 perces eredményt ért el, amelytől m
febr. 12
8:27
Akkora vihar söpört itt végig, hogy özönvíz mosott el mindent (Agrárszektor)
A Fruit Logistica kiállítás alatt érte el a Marta névre keresztelt ciklon Andalúzia tartományt áradásokat és özönvízszerű csapadékot okozva. A károk az ország többi tartományában is jelentősek - írta meg a FruitVeB.
febr. 12
8:27
Krusovszky Dénes: Idegenül (Litera)
Ami azt illeti, az idegenség otthonos érzés számomra. Valami, amit ismerek régóta, amiről tudom, hogyan működik, milyen stádiumai vannak, milyen ízei, milyen állaga. Bele tudok kapaszkodni tulajdonképpen, ott van velem mindig, nem hagy cserben. Hiszen akkor is idegennek érzem magam, ha otthon vagyok – Új tárcaírónk, Krusovszky Dénes első 2flekkenje
febr. 12
8:27
Krusovszky Dénes: Idegenül (Kárpátmedence)
Ami azt illeti, az idegenség otthonos érzés számomra. Valami, amit ismerek régóta, amiről tudom, hogyan működik, milyen stádiumai vannak, milyen ízei, milyen állaga. Bele tudok kapaszkodni tulajdonképpen, ott van velem mindig, nem hagy cserben. Hiszen akkor is idegennek érzem magam, ha otthon vagyok – Új tárcaírónk, Krusovszky Dénes első 2flekkenje
febr. 12
8:29
Beperelte a BYD az Egyesült Államokat a vámok miatt! Vajon nyerhet a kínai óriás? (Kárpátmedence)
A 2020-as években globális terjeszkedésbe kezdett a BYD, azonban mostanáig az USA-ban nem tudta megvetni a lábát a személyautós részlegével
febr. 12
8:33
Negyven közvetítés zsúfolódik a csütörtökbe – sport a tévében (Infostart)
Sorsolnak a Nemzetek Ligájában, Győr-Fehérvár a Magyar Kupában, és végtelen mennyiségű téli olimpia. Mutatjuk a teljes kínálatot!
febr. 12
8:33
Két hír döntheti el a forint sorsát – jöhet a feszülés a devizapiacokon (Portfolio)
Az éjszakai és kora reggeli kereskedésben érezhetően átrendeződtek az erőviszonyok a devizapiacon: a jen látványos erősödése nyomás alá helyezte a dollárt, miközben az euró/dollár kereszt inkább korrekciós fázisba lépett. A forintárfolyamot két napi adatközlés is erősen befolyásolhatja: a vártnál alacsonyabb januári inflációs adatok miatt már regge
febr. 12
8:33
Négy betű, ami felboríthatja az európai autóipart (autopro)
Egy új uniós rendelet alapjaiban változtathatja meg az ipar működését Európában.
febr. 12
8:33
Határait feszegette az Emily Párizsban sztárja: csábító fehérneműt villantott (Femcafe)
Lily Collins a minap egy igencsak merész, egyben sikkes kreációban került a reflektorfénybe, ruhája ugyanis nem sokat hagyott a fantáziának.
febr. 12
8:33
Az eredeti Ben Hur forgatása valóságos vérfürdő volt (Hamu és Gyémánt)
Az 1925-ben bemutatott Ben Hur ma a némafilmkorszak egyik nagy klasszikusaként él a filmtörténetben, amelyet 1959-ben újra is forgattak. Monumentális díszletek, tömegjelenetek, technikai bravúrok és mindenekelőtt egy legendás kocsiverseny teszi emlékezetessé az eredeti alkotást, ám arról kevesen tudnak, hogy a produkciót végigkísérő káosz, balesete
febr. 12
8:33
Orbán Viktor: Az Európai Unió eldöntötte, hogy háborúba megy (Magyar Hírlap)
Vagy versenyképesség, vagy Ukrajna finanszírozása.
febr. 12
8:33
Mentális problémákkal küszködő 18 éves nőként azonosították a kanadai lövöldözőt (Demokrata)
A férfiként született Van Rootselaar először anyjával, majd mostohatestvérével végzett.
febr. 12
8:33
Ukrán ellentámadás indult Zaporizzsjában (Magyar Nemzet)
Koszivceve immár teljes mértékben az ukrán erők irányítása alá került.
febr. 12
8:33
Új bizonyíték a Kennedy-gyilkosság ügyében? – Döntő felvétel került elő (rtl.hu)
Egy eltűnt amatőr felvétel új fejezetet nyithat a Kennedy-merénylet ügyében, akár második fegyveresről is szó lehet.
febr. 12
8:33
"Egy volt a milliárdból" – így emlékeztek a hírességek a Dawson és a haverok egykori főszereplőjére (Telex)
James Van Der Beek 48 évesen halt meg.
febr. 12
8:33
Vádat emeltek egy diák ellen, aki tanárára és osztálytársára támadt (vasárnap.hu)
Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és más bűncselekmény miatt egy fiatalkorú fiú ellen, aki bántalmazott egy pedagógust és egy diákot – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön MTI-vel. A közlemény szerint a ceglédi fiú egy helyi középiskolába járt, ahol 2025 szeptemberében tartották az or
febr. 12
8:33
Az RTL bejelentette felnőttfilmes sorozatának premierjét: itt a Birodalom előzetese (Kárpátmedence)
Az RTL a Filmszemlére időzítve bejelentette a kilencvenes évek felnőttfilmes világáról szóló új, kizárólag nagykorú nézők számára ajánlott magyar sorozat, a Birodalom szereplőit és közzétette az előzetest.
febr. 12
8:35
Különcök ne kíméljenek! - Nio Firefly menetpróba (Magyar Nemzet)
Szentjánosbogárról elnevezett, extrákkal teletömött járgány jelenti a belépőt a Nio világába – de mennyiért?
febr. 12
8:35
Irány a lottózó! 2026 februárjában küldik az égiek a főnyereményt ennek a 3 csillagjegynek (Kárpátmedence)
Néha az élet nem a logikáról szól, hanem a szerencsés véletlenekről. Februárban a Merkúr és a Vénusz tánca olyan pénzügyi fordulatokat hoz, amelyekre senki sem számított.
febr. 12
8:39
Péntek 13-án újra titkos filmvetítést szervez a Cinema City (FilmHu)
A misztikus és babonás napon, péntek 13-án folytatja a Random Mozikaland nevű vetítéssorozatát a Cinema City: csak a moziteremben derül ki, hogy a közönség melyik filmre váltott jegyet. A hálózat hat budapesti mozijában ugyanabban az időpontban, 19:30-kor kezdődnek a titkos vetítések.
febr. 12
8:39
Programkódot író szolgákat teremtett a mesterséges intelligencia (Portfolio)
A Stripe fizetési óriáscég hetente már több mint ezer olyan kódmódosítást fogad el, amelyet teljes egészében mesterséges intelligencia készít. A vállalatnál ezeket a kódoló ügynököket "minionoknak" hívják, a Gru-filmek kicsi, sárga, szolgalényei után - írta a Finextra. Ilyen és ehhez hasonló témákról lesz szó március 18-ai AI in Business rendezvény
febr. 12
8:39
A nagy NATO-tagállamok már nem bíznak abban, hogy az USA elrettentené az ellenségeket (444.hu)
Vajon mi okozhatja a bizalomvesztést?
febr. 12
8:39
Ennyi nyugdíjat kaphat 2026-ban, aki egész életében minimálbérért dolgozott: te is le fogsz hidalni az összegtől (Femcafe)
A Hóvége.hu számította ki, mennyi nyugdíjat kaphat az a munkavállaló, aki egész életében minimálbért kapott, és 40 év szolgálati idő után 2026-ban megy nyugdíjba.
febr. 12
8:39
Hátborzongatóan néz ki a több, mint 20 éve meggyilkolt Soproni Ágnes luxusvillája (BorsOnline)
Sötét titkokat rejt a hátborzongató épület.
febr. 12
8:39
Meglepő, hányadik Szoboszlai a szabadrúgásgólok toplistáján – volt újpesti is előtte! (Magyar Nemzet)
Lionel Messi és Hakan Calhanoglu a csúcs, a Liverpool magyar sztárja még nincs a top 10-ben.
febr. 12
8:39
Egy generáció bálványa volt: elhunyt James Van Der Beek, hat gyermeket hagyott hátra (Sassy)
Halálhírét felesége, Kimberly Van Der Beek jelentette be, amit a publicistája is megerősített.
febr. 12
8:39
Ezért ajánlott megőrizni a befizetett közüzemi számlákat (Haszon.hu)
Sokan megkönnyebbülten hajítják a kukába a befizetett közüzemi számlákat, pedig egy régi gáz- vagy villanyszámla évekkel később is komoly pénzügyi jelentőséggel bírhat. Szakértők szerint nem érdemes elhamarkodottan kidobni a dokumentumokat, mert egy elszámolási vita, szolgáltatói ellenőrzés vagy váratlan tartozás felmerülése esetén ezek lehetnek a
febr. 12
8:39
Elhunyt James Van Der Beek, a Dawson főszereplője (vehir.hu)
48 évesen elhunyt James Van Der Beek amerikai színész, aki Dawsont alakította a kilencvenes évek népszerű tinisorozatában.
febr. 12
8:39
Hátborzongatóan néz ki a több, mint 20 éve meggyilkolt Soproni Ágnes luxusvillája (Kárpátmedence)
Sötét titkokat rejt a hátborzongató épület.
febr. 12
8:39
Elhervadt az orchidea? Íme pár tipp, mit tehetsz (BP Kurir)
Gyorstalpaló kisokos
febr. 12
8:41
Itt a friss inflációs adat, hatalmasat esett a magyar áremelkedés! (Portfolio)
Januárban mindössze 2,1%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon az egy évvel korábbi szinthez képest, ez elmarad az elemzők várakozásaitól. Utoljára 2018 márciusában láttunk ennél alacsonyabb inflációs adatot. A mostani statisztika megalapozhatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) február végi kamatcsökkentését.
febr. 12
8:41
Itt a friss inflációs adat, hatalmasat esett a magyar áremelkedés! (Kárpátmedence)
Januárban mindössze 2,1%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon az egy évvel korábbi szinthez képest, ez elmarad az elemzők várakozásaitól. Utoljára 2018 márciusában láttunk ennél alacsonyabb inflációs adatot. A mostani adat megalapozhatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) február végi kamatcsökkentését.
febr. 12
8:45
Megjött az adat, amire vártunk: óriásit csökkent a magyar infláció (Menedzsment Fórum)
A fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal haladták meg 2026 januárjában az egy évvel korábbi értéket, a decemberi 3,3 százalékot követően. Egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal emelkedett az infláció az év első hónapjában.
febr. 12
8:45
Megjött a friss inflációs adat: közel nyolc éve nem volt ilyenre példa (Privátbankár)
A fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal haladták meg 2026 januárjában az egy évvel korábbi értéket, a decemberi 3,3 százalékot követően. Egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal emelkedett az infláció az év első hónapjában.
febr. 12
8:45
Elkezdtük egymást szeretni? Egyre kevesebb a válás Magyarországon (Blikk)
A kormány családpolitikájának köszönhetően egyre kevesebb a válás. Újra érték lett a házasság, s Magyarországon tíz gyerekből nyolc házasságban születik. Ugyanakkor a "házasság intézménye" megfogalmazás már elavult, hiszen senki nem akar egy intézményben élni, így a házasság inkább a szeretet, a megértés, a bizalom, a tolerancia, a közös célok megv
febr. 12
8:45
Zelenszkij cáfol: nem hoztak döntést az ukrajnai elnökválasztásról (HírTV)
A HírTV-t Dunda György kárpátaljai tudósító tájékoztatta a legfrissebb hírekről, információkról.
febr. 12
8:45
Újra a Just Creative kezeli a Tatuum PR-kommunikációját (Kreatív Online)
A tavalyi sikeres próbakampányt követően idén ismét a Just Creative Kommunikációs Ügynökséget választotta PR-partnerének a lengyel székhelyű Tatuum.
febr. 12
8:45
Rubint Réka megható vallomása: a mai napig nem tudja elengedni édesapját (Metropol)
Megrendítő vallomást tett az édesapja elvesztéséről és a hozzá fűződő különleges kapcsolatáról a fitneszedző. Rubint Réka elárulta, hogy a mai napig érzi apukája jelenlétét, és a természet jelein keresztül kap tőle megerősítéseket.
febr. 12
8:45
Itt a meglepő inflációs adat: régen láttunk ilyet Magyarországon (Pénzcentrum)
A fogyasztói árak 2026 januárjában átlagosan 2,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, egy hónap alatt pedig 0,3 százalékkal emelkedtek.
febr. 12
8:45
Házhoz jön az EU újabb nagy partnere, de labilis lábakon kezdődnek az egyeztetések (Portfolio)
Brüsszelben egyeztet csütörtökön az Európai Bizottság részéről Maroš Šefčovič kereskedelmi biztos és Christophe Hansen agrárbiztos Don Farrell ausztrál kereskedelmi miniszterrel arról, hogy egyáltalán mennyire életképes a két fél közti szabadkereskedelmi paktum megkötése. Az elképzelés nem új keletű, legutóbb 2023-ban azonban azért rekesztették be
febr. 12
8:45
Újabb őrület: ez komoly pluszterhet hozhat a gazdáknak (Agroinform)
Az EU a kezelt vetőmag vetését növényvédelmi tevékenységgé minősítené. A gazdák új adminisztratív és szakmai kötelezettségektől tartanak.
febr. 12
8:45
Drón- és rakétacsapások érték Ukrajnát hajnalban; az oroszok szerint 106 ukrán drónt lőttek le a saját területük felett (hirado.hu)
Kövesse a hirado.hu oldalán az orosz–ukrán háború híreit!
febr. 12
8:45
Zalatnay Cini nem hitt a szemének: Elázott zokniját árulják (Ripost)
Zalatnay Cini alaposan meglepődött.
febr. 12
8:45
Nemzetek Ligája-sorsolás az M4 Sporton: Romániával, Ausztriával és Írországgal is összekerülhet a magyar válogatott (m4sport.hu)
Február 12-én, csütörtökön 18 órától sorsolják a Nemzetek Ligája 2026/27-es kiírásának csoportjait, amit az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetít. A brüsszeli esemény előtt végigvettük a legfontosabb tudnivalókat.
febr. 12
8:45
Itt a meglepetés: nyolc éves mélyponton az infláció Magyarországon (vg.hu)
Az elmúlt évek egyik legkedvezőbb híre érkezett a magyar gazdaságból. Az NGM közölte, 3 hónappal, azaz május végéig meghosszabbítják az árréscsökkentést.
febr. 12
8:45
Telex: A Samsung az Átlátszó ellehetetlenítését tervezte, nem sokkal később jött a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálata (SzMo)
A lap egy 2024. márciusi belső dokumentumra hivatkozva azt írja, a gödi Samsung SDI vezetése kormányzati lépéseket várt az Átlátszó ellen. A Szuverenitásvédelmi Hivatal júniusban valóban vizsgálatot indított, bár tagadta az egyeztetést.
febr. 12
8:45
2026-os pedikűrinspó: a legszebb téli körmök, amelyeket zokni rejthet (Life)
Ezekben a zimankós hónapokban új értelmet nyer a szépségrutin és bár sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a téli körmöknek a lábakon, az igazán igényes csajok erről az apró részletről sem feledkeznek meg!
febr. 12
8:45
Megváltozott a nemzetállamok migrációs politikája (Demokrata)
Bő tíz éve Nyugat-Európában úgy látták, segíteni kell a Szíriából menekülteket.
febr. 12
8:45
Orbán Viktornak megint igaza lett: a Zelenszkij-terv leleplezte a brüsszeli elképzeléseket (Magyar Nemzet)
Brüsszel szabályt szegne Ukrajna miatt, és kormányt buktatna Budapesten.
febr. 12
8:45
Az 5 legrosszabb dolog, amit Glp-1 gyógyszerek szedése közben tehetsz (Bien)
A GLP-1 gyógyszerek használata sokak számára új kihívásokat jelenthet. Ismerd meg azokat a tipikus hibákat, amelyeket érdemes elkerülni a sikeres fogyás és egészség megőrzése érdekében.

Keresés