Egy természetvédő civil szervezet álcája mögé bújt, hatalomra törő szektát sejt az ügyészség egy hat halottal és egy leégett turistaházzal járó ügy mögött. A szófiai polgármester és egy volt kormányfő szerint viszont csak a valóságot akarják elfedni. Egész Bulgáriát ez foglalkoztatja, de nehéz szétszálazni, mi a szóbeszéd, mi a rágalom és mi az iga
A szerdai általános kihallgatáson Leó pápa arra hívta Európát, hogy győzze le a feszültségeket és fedezze fel újra az egységet. Imádkozott a betegekért, megemlékezett a kolumbiai súlyos áradások sújtotta emberekről, és tanácsokat adott a nagyböjti felkészüléshez – számolt be róla a Szentszéki Sajtószolgálat a közösségi oldalán. Szent Cirill és Metó
A tragédiákhoz kapcsolódó nyereményjáték közzététele nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletét megkövetelő, a demokratikus nyilvánosság érdekeit szolgáló alkotmányos értékekkel – fogalmazott egyik friss határozatában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
A napokban a Munkácsy utcában gallyazták az utcai sorfákat a Gyulai Közüzemi Kft munkatársai. A téli időszakban rendszeresnek mondható feladatokat a cég szakemberei előre meghatározott menetrend szerint látják el. Idén 14 utcában várt rájuk ez a munka, melyet két brigáddal, összesen nyolc fővel és két teherautóval végeznek. Ezeknek a munkálatoknak
Szinte mindenki ismeri azt a furcsa, bizsergető érzést a gyomor táján, amely egy fontos találkozó, egy első randevú vagy egy sorsdöntő pillanat előtt jelentkezik. A hétköznapi nyelvben ezt úgy nevezzük: "pillangók repkednek a gyomrunkban". Bár a kifejezés lírai, a jelenség nagyon is valós, és komoly biológiai-pszichológiai folyamatok állnak mögötte
Mindenki arra vágyik, hogy a pénze kétszeresen dolgozzon helyette. Lelepleződött a kettős hozam titka, amivel a nagytőkések mostantól a kriptopiacon kaszálnak! Mindenki arról álmodik, hogy a pénze kétszeresen dolgozzon helyette, a profi befektetők pedig mostantól pontosan ezt csinálják. A héten élesedett egy forradalmi rendszer a világ legnagyobb k
Elvira Nabjullina jegybankelnök agresszív inflációellenes politikája miatt az orosz központi bank kényes egyensúlyozásra kényszerül: egyszerre kell elkerülnie a recessziót, és meg kell előznie, hogy a bankszektorban felgyülemlő feszültségek pénzügyi válsággá fajuljanak. Eközben a háborúban álló ország gazdasága lassul, csak a hadiipar tartja felszí
1986-ban felrobbant a csernobili atomerőmű, Spiró Györgyöt pedig kitiltották Lengyelországból. De hogyan függ ez össze? Az író márciusban érkező új kötetéből kiderül.
A Momentum politikusa szerint profik állhatnak a háttérben, a kamerát a plafonba szerelhették. Úgy véli, a videóval még várnak, és most csak az első reakciókat mérik fel.
Javában tart a tél és a síszezon, sok magyar pedig a környező országok síterepeit veszi célba: a több mint félmillió aktív hazai síelő közel 90 százaléka külföldön hódol kedvenc téli sportjának. A havas pályák és hegyi utak azonban nemcsak élményeket, hanem komoly kockázatokat is rejtenek. Egy síbaleset vagy útközben az autó műszaki meghibásodása t
Sosem volt még ilyen látványos pitch a Cápák közöttben, mint amilyet a X-AID Bikers mutatott be. Az egyesület extrém körülmények között oktat elsőségélynyújtást, hogy valós helyzetekre készítsék fel tanulóikat. Nemes kezdeményezésük miatt a Raiffeisen Bank Értékteremtő Vállalkozás díjra jelölte őket.
A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában.
Újabb üzenettel frissült a radnaimark.hu: a „coming soon” felirat helyét az „once upon a time…” szöveg és egy dátum vette át, amely szerint a közzétenni tervezett felvétel 2024. augusztus 3-án készülhetett. A rejtélyes, szállodai szobát ábrázoló kép továbbra is változatlan, miközben a február 11-re várt publikálás elmaradt. Nem tudni, ki szerepel m
Vádat emelt egy ceglédi középiskolás tanulóval szemben a Budakörnyéki Járási Ügyészség, mert bántalmazta egy osztálytársát és a tanárát is egy felmérés alkalmával.
Már nem sokat kell várni, ugyanis csütörtök este kiderül, hogy A Nagy Ő vadiúj évadában Stohl András melyik két feleségjelöltjét viszi tovább magával a fináléba. A színész-műsorvezető kegyeiért jelenleg még négyen vannak versenyben. Ön szerint kinek van a legnagyobb esélye győzni? Szavazzon a cikkünk alján!
Török Ádám megválna a balatoni házától, amelyet eladásra kínál. A humorista elmondása szerint hosszú éveken át dolgozott azon, hogy az ingatlan elnyerje a jelenlegi formáját. A Balaton közelsége, a tágas telek és a modernizált belső terek vonzó lehetőséget kínálnak mindazok számára, akik nyugodt, vidéki környezetben keresnek otthont vagy nyaralót.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtökön 10 órától Kormányinfót tartanak. Az eseményen várhatóan az aktuális témák mellett a szerdai kormányülés döntéseit fogják ismertetni. A sajtótájékoztatót élőben közvetítjük.
A május végéig történő meghosszabbítást az NGM azután jelentette be, hogy közel nyolcéves mélypontra esett az infláció, és alig haladta meg az 1 százalékot az élelmiszerárak emelkedése.
Űrkutatási programot indít a Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózat (Hun-Ren), hogy a magyar űrkutatás még szorosabban kapcsolódjon a magyar társadalom és a gazdaság számára közvetlenül hasznosuló tudományos eredményekhez – hangzott el az idén először, hagyományteremtő céllal megrendezett Space Summit konferencián.
2026. januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,3%-kal emelkedtek a fogyasztói árak.
Új szakaszba léptek az Ukrajnából érkező fenyegetések – jelentette ki Gulyás Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón kiemelte, legutóbb egy Zelenszkij által kitüntetett katonai vezető fenyegetett Magyarország lerohanásával.
Török Ádám megválna a balatoni házától, így eladásra kínálta. A humorista elmondása szerint hosszú éveken át dolgozott azon, hogy az ingatlan elnyerje jelenlegi formáját. A Balaton közelsége, a tágas telek és a modernizált belső terek vonzó lehetőséget kínálnak mindazok számára, akik nyugodt, vidéki környezetben keresnek otthont vagy nyaralót.
A csütörtöki, Alden Biesen-i informális uniós csúcs előtt António Costa, az Európai Tanács elnöke hatalmas szabálycsökkentési intézkedéseket sürget, mert szerinte az EU versenyképességi lemaradását nemcsak a brüsszeli túlszabályozás, hanem a tagállamok által alkalmazott további bürokratikus terhek okozzák. A célzott áttöréshez horizontális reformok
Első felhasználóként Ukrajna kaphatja meg a brit hadiipar által fejlesztett Nightfall nevű, nagy hatótávolságú hiperszonikus rakétát. A rendszer egyelőre tesztelés alatt áll, és még nem számít kiforrott fegyvernek, írja az ukrán RKB.