Az E&Y könyvvizsgálócég "red flaggel" jelölt meg egy 27 milliárd dolláros mesterséges intelligenciás adatközpont-projektet a Meta Platforms éves jelentésében, miután a vállalat egy összetett pénzügyi konstrukcióval a saját mérlegén kívül tartotta a beruházást - közölte a Wall Street Journal. A Meta árfolyama jelenleg 1,8%-os esést mutat, és a techn
A világon számos szokatlan munkakör létezik, de talán egyik sem olyan különös, mint amit a japán Shoji Morimoto végez. Saját megfogalmazása szerint azért fizetik, hogy semmit se csináljon. De hogyan lehet a semmiből megélni?
Precedensértékű per indult Kaliforniában a Meta ellen: a felperes szerint az Instagram káros hatással volt a mentális egészségére. A tárgyaláson megszólalt Adam Mosseri vezérigazgató is, aki szerint fontos különbséget tenni a túlzott használat és a függőség között.
Az Egyesült Államok katonai beavatkozását sürgette a jelenlegi iráni vezetés megdöntésére Reza Pahlavi trónörökös, az 1979-ben elűzött uralkodói család évtizedek óta Egyesült Államokban élő feje a Der Spiegel című német hetilapban csütörtökön megjelent interjújában.
A Cardano történetének egyik legfontosabb interoperabilitási lépése érkezik: a LayerZero integrációval 150+ blokklánc és több mint 80 milliárd dollárnyi omnichain eszköz válhat elérhetővé. Charles Hoskinson közben a medvepiaci hangulat ellenére is kitart a hosszú távú, bikás makrovízió mellett.
Nem a Kőröstej importból származónak gondolt sajtja jelent feszültséget a tejpiacon, már csak azért sem, mert az magyar tejből, itthon készül – cáfolta a cég a termelői érdekképviselet állítását.
Az utazás előtti fáradtság, csomagok cipelése és a biztonsági ellenőrzés már önmagában is megviselhet bennünket. De mi a helyzet akkor, ha betegen készülsz repülni?
Az utazás előtti fáradtság, csomagok cipelése és a biztonsági ellenőrzés már önmagában is megviselhet bennünket. De mi a helyzet akkor, ha betegen készülsz repülni?
Nem a Kőröstej importból származónak gondolt sajtja jelent feszültséget a tejpiacon, már csak azért sem, mert az magyar tejből, itthon készül – cáfolta a cég a termelői érdekképviselet állítását.
Az egész világot megrázta James Van Der Beek halála, aki tragikusan fiatalon, mindössze 48 évesen hunyt el. A Dawson és a haverok sztárja vastagbélrákban szenvedett, és a végsőkig hősiesen küzdött. A betegséggel vívott harca közepette sem felejtett el mosolyogni – mi is így szeretnénk emlékezni rá.
A politikus szerint 15 hónapja nem történik semmi, miközben másokat szerinte már rég letartóztattak volna. Kemény szavakkal illette a nyomozókat a Tisza Párt elnöke.
Az izraeli hatóságok vádat emeltek két személy ellen, akik a gyanú szerint nem nyilvános katonai információkat használtak fel pénzszerzésre egy online előrejelzési platformon, a Polymarketen. Az ügy túlmutat az egyéni felelősségen: rávilágít arra, miként válhatnak az ilyen piacok nemzetbiztonsági kockázattá, ha bennfentes adatok torzítják a várakoz
A férfiaknak nincs könnyű dolga - ha arról van szó, hogy megértsék a nőket - és ugyan ők elvileg "könnyebben olvashatóak", azért nekünk is meggyűlik a bajunk azzal, hogy a fejükbe lássunk. Így értheted meg jobban a férfiakat, egy férfi szerint.
Egy délutánra visszahozták a hírességek a régi hollywoodi csillogást a Beverly Hiltonba. A filmvilág krémje szebbnél szebb szettekben pompázott, mi pedig elhoztuk neked a kedvenceinket!
A 3000 méter után csütörtökön elképesztően szoros csatában a női 5000 métert is megnyerte a gyorskorcsolyázó Francesca Lollobrigida a milánói téli olimpián.
Egyes piaci szereplők versenykorlátozó magatartása, illetve erőfölénnyel való visszaélése hozzájárulhat a vény nélkül kapható gyógyszerek magas árához – ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért egyszerre két versenyfelügyeleti eljárást is indított, melyekben érintett gyógyszer-nagykereskedő cég, patikahálózat-üzemeltető, illetve t
Az evolúciót gyakran úgy képzeljük el, mint egy egyenes vonalú fejlődést: az élőlények egyre összetettebbé válnak, és ami egyszer eltűnik, az soha nem tér vissza. Sokáig ezt a gondolkodást erősítette az úgynevezett Dollo-törvény is, amely szerint az evolúció visszafordíthatatlan. Az utóbbi évtizedek kutatásai azonban egyre több példát hoztak arra,
Valentin-napon a romantika és a komfort találkozik a Wolton: miközben továbbra is a hamburger és a pizza a legnépszerűbb választás, a vörös rózsák iránti kereslet a többszörösére nő, az erotikus termékek forgalma pedig megháromszorozódik február 14-én a helyi kereskedelmi cég adatai szerint.
Pénteken reggel a gyengén felhős és borult területek egyaránt jelen lesznek, elszórtan alakulhat ki kisebb eső, záporeső. A minimum hőmérséklet értéke 0 és 7 fok között alakul. Napközben gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, sok napsütésnek örülhetünk. Az északnyugati irányú szelet elénk és erős lökések kísérhetik. A maximum hőmérséklet értéke
Valentin-napon a romantika és a komfort találkozik a Wolton: miközben továbbra is a hamburger és a pizza a legnépszerűbb választás, a vörös rózsák iránti kereslet a többszörösére nő, az erotikus termékek forgalma pedig megháromszorozódik február 14-én a helyi kereskedelmi cég adatai szerint.
Változékony időjárás várható pénteken Magyarországon: a hajnali felhősödés után északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, elszórtan csapadék is előfordulhat, miközben az északnyugati szél megerősödik - írta meg a HungaroMet.
Egy hét, amikor a város különböző illatokkal, ízekkel, hangokkal, érintésekkel és látványokkal ragad magával. A Week of Senses – Feltöltődés hete alkalmából február 16–22. között rendhagyó kalandozáson vehetsz részt Budapesten, ahol az öt érzékszervre épülő programok segítenek kiszakadni a hétköznapokból, inspirálnak és valóban feltöltenek. A temat
Témák: Kiss-Rigó László püspök mutatta be a szentmisét szerdán, a gyulai Nádi Boldogasszony templomban, és áldotta meg a két Balassi-kardot. A középkori mintára kovácsolt, végvári szablyákkal minden évben két irodalmárt tüntetnek ki. Február 23 és 27-e között 16 helyszínen rendez civil véradást a vöröskereszt helyi szervezete. A Békés Vármegyei Civ
Magyar Péter megelőző csapással tompította az állítólagos kompromittáló videó élét: még annak nyilvánosságra kerülése előtt beszélt a történtekről. Egy kríziskommunikációs szakember szerint ez működőképes stratégia lehet ilyen helyzetben, mert csökkenti a meglepetés erejét és keretezi a történetet. A jogi megítélés ugyanakkor attól is függ, látható
Ha a 30-as éveidben jársz, valószínűleg nem a hosszú élet az elsődleges célod. A karriered építése, a családalapítás vagy éppen mindkettő sokkal inkább leköti a figyelmedet. Azonban a mostani döntéseid nagyban befolyásolhatják, hogy milyen életet élsz majd idős korodban. Mondjuk, melyek azok a szokások, amelyek meghosszabbíthatják a várható élettar
Egy hét, amikor a város különböző illatokkal, ízekkel, hangokkal, érintésekkel és látványokkal ragad magával. A Week of Senses – Feltöltődés hete alkalmából február 16–22. között rendhagyó kalandozáson vehetsz részt Budapesten, ahol az öt érzékszervre épülő programok segítenek kiszakadni a hétköznapokból, inspirálnak és valóban feltöltenek. A temat
Az állam civil tevékenységre ad pénzt, aztán valahogy mégis fideszes propaganda lesz belőle Fóton. Az igazságügyminiszter pedig boldogan asszisztál ehhez.
Amúgy egy mestermű, ebben egyetértettek, és ami itt a jobboldalon mindannyiunk számára meglepő, ha nem éppen megdöbbentő lehet –, mind a hárman úgy tettek, mintha komolyan vennék.
A 2024-es nyári olimpián a csokis muffin hódított, de már meg is érkezett a trónkövetelő: az idei téli olimpia sztárdesszertje nem más, mint a… Tiramisu!
Ivan Anušić horvát védelmi miniszter Brüsszelben kijelentette, hogy Horvátország, Albánia és Koszovó közötti együttműködés senkire semmilyen fenyegetést nem jelent, és egyetlen célja a régió stabilitása. Anušić rámutatott, Albánia a NATO tagja és EU-s tagjelölt ország, Koszovó szeretne csatlakozni az EU-hoz és a NATO-hoz, Horvátország pedig mindket
Új vezetői struktúrával folytatja működését a BYD Magyarország; a vállalat regionális országigazgatói pozícióját Jeremy Wang veszi át, míg a magyar divízió operatív irányításáért Rényi-Vámos Ádám felel országigazgatóként - tájékoztatta a társaság az MTI-t csütörtökön közleményben.
A vezető globális brókercégek és bankok – köztük a Goldman Sachs és a Morgan Stanley – már nem a tavaszi hónapokra, hanem júniusra várják az amerikai jegybank (Fed) első kamatcsökkentését. A fordulat hátterében az amerikai gazdaság vártnál erősebb teljesítménye áll. A JP Morgan kilóg a sorból: már a távolabbi jövőben bekövetkező kamatemelés lehetős