Az alkotás rendhagyó road movie formájában dolgozza fel Földes László Hobo életművét, és bár főleg az archív bejátszások miatt érdekes, nem ad hozzá túl sokat a már jól ismert portréhoz. Az Úton lenni boldogság február 13-án, a főszereplő 81. születésnapján debütál a Dunán.
Hailey Bieber igencsak nagy feltűnést keltett a minap az Üvöltő szelek ausztráliai premierjén Sydney-ben. A vörös szőnyegen egy csupa csipke szettbe bújt, amelyben megvillantotta fehérneműjét is.
314,5 milliárd forintot csoportosít át a kormány rezsivédelemre, ennek legnagyobb részét a villamosenergia-szolgáltatók kapják. A távhő-szolgáltatók fokozatosan, júniusig részesülnek a kompenzációból.
Csökkenéssel zárta a délelőttöt a BUX, és a vezető részvények árfolyamai is. Az OTP-árfolyam ismét 40 ezer forint közelében van, a részvényidex pedig 130 ezer pont alá esett.
Minden év elején kissé változtat a Központi Statisztikai Hivatal az inflációszámítás gyakorlatán. Ezen módosítások egy része technikai, módszertani jellegű. Ugyanakkor az árindex előállításakor figyelembe vett termékek körének változása érdekes látlelete a hazai fogyasztási preferenciák változásának. Fehérjepor, 3D mozijegy, MR-vizsgálat és társai.
Ilyen sokkot élnek át a városba kiültetett fák. A klímaváltozás miatt megváltoztatja a faültetési protokollját a főváros, egyre nagyobb helyekre egyre kisebb fákat ültetnek, ráadásul elhagyják a gyomlálást is.
Van valami megnyugtató abban, hogy miközben februárban még sötét és hideg van, a tél már minden idegszálunkra ráment, valamint az év első két hónapja egy évezrednek érződik, a világ jelentős része ugyanarra a megoldásra jut. Mégpedig, hogy süssünk bő olajban édes tésztát! A farsang ugyanis nem a mértékletességről szól, hanem az utolsó nagy lakomáró
Csökkenéssel zárta a délelőttöt a BUX, és a vezető részvények árfolyamai is. Az OTP-árfolyam ismét 40 ezer forint közelében van, a részvényidex pedig 130 ezer pont alá esett.
A négyszeres világbajnok Max Verstappen nem túl boldog a Forma–1 idei szabályváltozásai miatt. A Red Bull holland sztárja keményen fogalmazott a módosításokkal kapcsolatban. A versenyző finoman szólva is feszültnek tűnik.
A Nézőpont Intézet szerint befagyott a pártverseny. Legújabb felmérésük szerint a Fidesz előnye változatlanul jelentős, és egy most vasárnapi választás legvalószínűbb listás eredménye szinte megegyezik a januárival.
Egy csoportba került a Nemzetek Ligájában a magyar és az ukrán labdarúgó-válogatott. Pikáns párharc lesz az biztos és nem is csak a sportértéke miatt. Szeptember 25-én különleges lesz a két ország összecsapása.
Imádjuk a ropogós sülteket! Nincs is finomabb gyors hétköznapi vacsora vagy hétvégi ebéd, mint egy ízletes sült csirkeszárny, amit parmezánnal tettünk még ellenállhatatlanabbá. Mutatjuk, hogyan készítsd el!
A villamosenergia-, a földgáz- és a távhőszolgáltatók is pénzt kapnak rezsivédelmi szolgáltatásra, együttesen több mint 363 milliárd forintot. Ennek nagy része csak az idei első negyedév költsége.
A radnaimark.hu oldalon szereplő hálószoba kapcsán csütörtökön megszólalt Magyar Péter, aki "konszenzuális szexuális kapcsolatról" és "titkosszolgálati akcióról" beszélt.
Miközben Volodimir Zelenszkij és Brüsszel folyamatosan nyomást gyakorol Magyarországra, addig Budapesten éli luxus életét az ukrán elit egy része. Riportunk.
Magyar Péter korábban az Ötkert nevű szórakozóhelyen is botrányt okozott, amikor fiatal lányokkal táncolt, majd pofon vágott egy férfit és elvette a telefonját.
Vasárnap indul A Nagy Duett legújabb, 8. évada. A TV2 show-műsorában, kilenc duó és egy trió méri össze a tudását. Az idei évad újdonsága, hogy Szabó Zsófi és Hajós András helyett Kasza Tibor, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Horváth Tomi ülnek majd a zsűriben, valamint az első élő adás különleges vendég zsűritagja a Betty, a csúnya lány című kol
A bioélelmiszerek forgalma világszerte 3,5 százalékkal, Európában 4,1 százalékkal növekedett 2023-ról 2024-re. E termékek hazánkban is egyre népszerűbbek: a kiskereskedelmi forgalomemelkedést tekintve Magyarország 13,9 százalékos növekedéssel második helyre került az Európai Unióban, közvetlenül Luxemburg (20,2 százalék) után.
Az idei téli olimpiához kötődő népszerű és közelmúltbeli Google Trends keresésekhez kapcsoltunk aktuális vagy épp legendás médiatörténeti eseményeket. A síugrásbeli esélyegyenlőségtől, a cortinai pályabotrányig.
A szennyezett területen termesztett banánban veszélyes mennyiségű nehézfém halmozódott fel. Nem árt az óvatosság! Figyelj oda, honnan származik a banán, amit veszel!
Bár egyre többen készülnek előrelátóan, a védelem továbbra sem általános: az Europ Assistance elmúlt évben készített kutatása rámutatott arra, hogy a legalább kétévente külföldre utazók közül tízből négyen mindig kötnek utasbiztosítást, míg harmaduk (31%) csak speciális utak – például síelés – esetén gondoskodik róla. Gyakori sérülések a sípályákon
Fogtechnikus mesterként dolgozott nyugdíjba vonulásáig, majd autodidakta módon tanult festészetet Gál András. Képeiből a postagalériában nyílt tárlat. Kedvenc témái között szerepel a természet, a vizes élőhelyek, így megörökítette már Mártélyt, vagy éppen Városerdőt, ritkábban csendéletet is készít. A legjobban talán a tanyákat szereti, nemcsak a f
Az idei téli olimpiához kötődő legnépszerűbb, közelmúltbeli Google Trends keresésekhez kapcsoltunk aktuális vagy épp legendás médiatörténeti eseményeket. A síugrásbeli esélyegyenlőségtől, a cortinai pályabotrányig.
Csütörtök este Liptai Claudia is belépett A Nagy Ő villájába, hogy az egyik legnehezebb döntésében segíthessen a barátjának és kollégájának, Stohl Andrásnak. A színésznek a szívéért versengő négy nő közül kettőt haza kellett küldenie, ám előtte még kikérte Claudia véleményét a hölgyekről. A műsorvezető szigorúan vette a feladatát, ami miatt az egyi
Vidám karneváli hangulat járta át a Vaszary Kolos Kórház dorogi Szent Borbála Tagkórház kórtermeit és folyosóit. A Krónikus Belgyógyászati és Ápolási Osztály dolgozói jelmezekbe öltözve, zenés kísérettel látogatták végig a betegszobákat, hogy egy kis farsangi örömöt csempésszenek a mindennapokba. A színes maskarák, a dallamok és a mosolyok pillanat
Az elmúlt húsz évet tekintve történelmi vereséget szenvedett az FC Barcelona a spanyol Király-kupa egyik elődöntőjének első mérkőzésén. A Barça 2003 óta nem kapott négy gólt spanyol csapat ellen egy félidő alatt.
Közeledik a rehabilitációs hozzájárulás éves bevallásának és elszámolásának a határideje, hiszen a 2501-es bevallást február 20-áig be kell benyújtani. Nézzük a legfontosabb tudnivalókat!
Az első láncelevelet Jézus maga írta, méghozzá ékes angolsággal. Volt, hogy jótékony célokra használták, de legtöbbször inkább pénzt akartak vele kicsalni a hiszékeny áldozatokból. Talán nincs is olyan ember a Földön, aki még sohasem kapott egyetlen lánclevelet sem. Az elpusztíthatatlan levélfolyam volt, hogy postákat tett működésképtelenné, de oly