Egyetlen kiszivárgott jelszó ma már nem csak egy fiókot veszélyeztet - akár az összes többihez is hozzáférést biztosíthat a támadóknak - figyelmeztetnek kiberbiztonsági szakértők. Az úgynevezett credential stuffing támadások során a bűnözők korábbi adatlopásokból származó belépési adatokat próbálnak ki más online fiókoknál.
Novemberhez képest 0,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2025 decemberében az Európai Unióban, de az egy évvel korábbit 1,4 százalékkal így is meghaladta – tájékoztatott az Eurostat.
Egy új kutatás feltárta, hogy az elefántok ormányán található több száz vastag bajuszszál kifinomult érzékelőként működik. Ezek a szőrök segítik a tárgyak pontos érzékelését, a táplálék kiválasztását és a környezet feltérképezését még rossz látási viszonyok között is.
Tavaly az üzemanyagárak 18, a dízelárak pedig 10 százalékkal magasabbak voltak voltak Magyarországon, mint Csehországban. Annak ellenére, hogy a MOL jelentős árengedménnyel vásárolt orosz nyersolajat. Egy tanulmány szerint indokolatlanul vesz orosz olajat az Orbán-kormány, ezzel csak a hozzá köthető körök járnak jól, miközben a Kreml háborús gépeze
Glutén tartalom miatt gluténmentes jelöléssel ellátott Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) közleményében.
A TV2 stúdiójában mindenki lefagyott Curtis tejszínhabos beszólásától, amivel Kiara Lordot alázta meg. A felnőttfilmes válasza azonban sokkal mélyebbre talált, mint azt a rapper valaha gondolta volna.
Az Ethereum árfolyama a hétvégi intenzív eladási hullámot követően ismét a 2000 dolláros szint közelébe kapaszkodott vissza, miközben a teljes kriptopiac továbbra is nyomás alatt áll. A piaci mozgásokat jelentősen befolyásolta, hogy egy Garrett Jin kereskedőhöz köthető tárcából mintegy 540 millió dollár értékű ETH került a Binance tőzsdére, ami röv
Ha már unod a csirkemellet, ezzel a recepttel biztos újra megszereted, és új szintre emeled a csirkemell fogalmát! Szaftos, füstös és vajpuha lesz a végeredmény!
A globális AI-verseny látványos fordulóponthoz érkezett. Míg 2024-ben a kínai nagy nyelvi modellek részesedése alig volt érzékelhető, 2025-re már közel 30 százalékot hasítottak ki a globális piacból. Ráadásul nemcsak felzárkóztak az amerikai élmezőnyhöz, hanem árban is komoly nyomást helyeztek a piacra. A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi
Az Apple sürgős biztonsági javítást adott ki egy nulladik napi (zero-day) sebezhetőség miatt, amelyet a vállalat „rendkívül kifinomult” célzott támadásokhoz is felhasználhattak a kiberbűnözők
Hétfő délután a Millenárison tartották meg a Fidesz-Kdnp Kerethirdetését, országos választmányi ülését, ahol hivatalosan is elfogadták a kormánypárt országos listáját. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök előtt felszólalt Semjén Zsolt, a Kdnp elnöke is.
662 aktuális állásajánlat Kárpátalján: a pozíciók harmadánál 15 ezer hrivnya felett van a fizetés. Keresik az orvosokat, sofőröket és szakmunkásokat. ????????️????
A brit kormány konzultációt indít a 16 éven aluliak közösségimédia-használatának korlátozásáról. A döntés az ausztrál mintát követi, és kiterjed az MI-alapú chatbotok szabályozására is.
A félig magyar Mélissa Boros két nagyon menő francia rendező új filmjében is szerepel, az egyikben Vanessa Paradis mellett. Imádja Jeles András és Tarr Béla filmjeit, ahogy azok a diákok is, akikkel a filmszakon tanul Franciaországban. Interjú.
A Vérteserdő Zrt. komplex erdő-regenerációs programot kezdett a tatai Öreg-tó körüli, városi erdők megújítására, közel 9 hektáron - közölte az erdőtársaság hétfőn az MTI-vel.
Hatalmas hasi daganattal érkezett egy rózsás kakadu az idén harminc éve működő Vadmadárkórházba, ahol Dr Berkényi Tamás a kórház megálmodója és alapító állatorvosa ismét bravúros műtétet hajtott végre.
Ismét nagy a bizonytalanság a hét második felét nézve, ugyanis újra mediterrán ciklon alakítja majd időjárásunkat. A mediterrán ciklonok persze nem véletlenül a meteorológusok „rémálmai”: miközben egy klasszikus, északnyugati irányból érkező izlandi ciklon általában kiszámíthatóan vonul át rajtunk, a mediterrán társaik olyanok, mint (általában) a m
Közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn Budapesten, a Karmelita kolostorban. Rubio megdícsérte Orbánt, és azt is hangsúlyozta, hogy milyen jók az amerikai-magyar kapcsolatok.
Hatalmas hasi daganattal érkezett egy rózsás kakadu az idén harminc éve működő Vadmadárkórházba, ahol Dr Berkényi Tamás a kórház megálmodója és alapító állatorvosa ismét bravúros műtétet hajtott végre.
A magyar válogatott labdarúgó angol csapata, a Bournemouth nem játszott a hét végén az FA-kupában, így a rövid szünetet kihasználva hazalátogatott a 20 éves középpályás.
2026-ban is folytatódik a Nemzeti Filmintézet és az Art-Mozi Egyesület KLASSZ NAPOK című kedvezményes diákvetítési programja, amelynek célja, hogy minél több tanuló jusson el moziba, és közösségi élményként találkozzon a magyar filmekkel.
Az Európai Bizottság az unió saját újrafegyverkezésének elősegítésére hozta tető alá a SAFE (Security Action for Europe) közös védelmi hitelprogramot, amelynek keretében első körben 150 milliárd eurónyi hitellel segítik az erre jelentkező országok védelmi fejlesztéseit.
Mindig is érdekeltek az új dolgok, de ha az az új dolog egészséges, akkor én annak csak örülök. Ezért kipróbáltam, milyen a chia puding, ha én készítem el. Reggelire kiváló, laktató, és rengeteg benne a tápanyag. Egyszer kell megkóstolni, utána nem is tudjátok abbahagyni.
Tudjuk, kik vagyunk mi és kik az ellenfeleink. Azt is tudjuk, hogy aláírtak egy titkos paktumot a Müncheni Biztonsági Konferencián, ennek a tartalmát is ismerjük – mondta a Fidesz országos listájának bemutatóján a miniszterelnök.
Magas szerb állami kitüntetést, a Szerb Zászló Érdemrend első fokozatát vehette át Hankó Balázs kulturális miniszter Aleksandar Vucic szerb elnöktől Belgrádban hétfőn.